2021. március 29. 15:04 Lehet egy-két csavar a bolti négyzetméteres szabály alkalmazásában Több vásárlót engedne be a kormány a boltba, mint amit a kamara javasolt, csak éppen később.
2021. március 29. 14:53 Matolcsy György új irányba állítaná a magyar gazdaságelméletet A fenntartható magyar felzárkózáshoz biztos gazdaságelméleti alapok kellenek, miközben a korábbi alapok megváltoztak. A korábbi közgazdasági elméletek már nem érvényesek, helyükre új, most formálódó elmélet lép. Ez a hosszútávú, fenntartható közgazdaság elmélete – vetette fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
2021. március 29. 13:37 Dollármilliárdokba került az Ever Given minden egyes napja a Szuezi-csatornán Hajók százai torlódtak föl a Szuezi csatornán az Ever Given mögött: a szállítóhajót hétfő reggel sikerült elmozdítani helyzetéből, így hamarosan megindulhat a forgalom a vízi útvonalon.
2021. március 29. 12:15 A harmadik hullám visszavetette vállalkozók gyors talpraállási reményeit A világ cégvezetőinek közel fele nem számít 2022-nél előbb a normál üzletmenetre való visszarendeződésre, míg a válaszadók egyharmada úgy véli, már az idén így lesz – derült ki a KPMG friss kutatásából.
2021. március 29. 06:00 Az újranyitás sem ígérkezik sétagaloppnak a kivérzett turizmus számára A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint két dolog is komoly kihívás elé állíthatja a szállodákat és vendéglátóhelyeket az újranyitáskor.
2021. március 28. 19:52 A magyar cégvezetők kissé derűsebbek, mint a világátlag A hazai cégek többsége új termékkel vagy szolgáltatással állt elő a válság során, ami sokszor a túlélés kulcsa volt. Ma már a többség új dolgozók felvételén gondolkozik – derült ki a Wyser felméréséből.
2021. március 28. 17:22 Berobbant a Balaton-part „Tavaly berobbant a Balaton-part, szinte a kutyaólat is el lehetett adni” - így értékeli a helyzetet egy veszprémi ingatlanos.
2021. március 28. 09:30 A sör sem vész el, csak átalakul Egy manchesteri főzde közel 3,5 millió liter sör pazarlása ellen tett komoly lépéseket.
2021. március 27. 12:14 Oltás mellett vakcinaigazolás is kapható a dark weben Ezer dollárt is elkérnek egy adag oltásért, az igazolások ára kétszáz dollárig megy fel, de igazolást vagy épp negatív PCR-teszteredményt is kaphatunk, ha arra lenne szükségünk.
2021. március 27. 08:40 Ezek lesznek az új vasútvonal fejlesztésének lépései Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2021. március 27. 08:26 A csokinyúl továbbra is veri a csokitojást A vásárlók egyre nagyobb része keresi a jobb minőséget,
2021. március 27. 08:04 Nem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's Maradt a "Baa3" szintű osztályzat.
2021. március 26. 17:41 Egyre-másra létesülnek a hadiüzemek Magyarországon Sőt, nemcsak itthon, de külföldön is terjeszkedik a magyar hadiipar. Íme egy összefoglaló arról, hol, milyen üzem létesül.
2021. március 26. 17:21 A Richter és a Mithra megkapta az Európai Gyógyszerügynökség pozitív véleményét Az Európai Gyógyszerügynökség bizottsága pozitív véleményt adott ki a Richter Gedeon Nyrt. és a Mithra Pharmaceuticals új, kombinált fogamzásgátlóra vonatkozó törzskönyvezési kérelméről - tette közzé a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2021. március 26. 15:40 Sikeres volt a 4iG kötvénykibocsátása A 4iG Nyrt. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján
2021. március 26. 07:44 Kiderült, mennyit fizettünk bankkártyával Tállai András szerint a következő hónapokban még látványosabb áttörés jöhet.
2021. március 26. 07:00 Halpánik jöhet Magyarországon, májusra elfogy Az okok teljesen egyértelműek: kerek volt a karácsony, dübörög az export.
2021. március 26. 06:15 Rég látott esemény történt az albérletpiacon Március közepén a fővárosban az átlagár 130 ezer forint volt.
2021. március 25. 21:38 Vasi vadkörtepálinka – védve vagyon A Vasi vadkörtepálinka lett a 66. oltalom alá helyezett magyar földrajzi árujelző. A pálinkák sorában pedig a kilencedik ilyen.