2022. október 30. 13:55 Az ukrajnai háború váratlan hatása: már 2025 fordulópont lehet A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az ukrán háború a megújulók irányába löki az emberiséget.
2022. október 30. 08:36 „A szükség idején is felelős vezetőnek kell lenni” A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Győrsövényházon, ahol átadták a program részeként felújított Kossuth Lajos utcát.
2022. október 30. 06:51 Csattant is az első nagy pofon a Twitternek A Tesla riválisnak számító General Motorsnak esze ágában sincs Elon Musk zsebét tömni.
2022. október 29. 17:57 Amerikai vállalat építheti az első lengyel atomerőművet A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be a hivatalos döntést a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
2022. október 29. 14:14 Megjelent a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályozása Az Agrárminisztérium tisztázta közleményében a részleteket.
2022. október 29. 13:39 Novembertől három kínai városba repülhetünk Budapestről November 11-én többek között újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
2022. október 29. 12:48 Égető kérdéseket igyekszik tisztázni az MVM Továbbra is számos kérdés foglalkoztatja a lakossági fogyasztókat, ebben próbál most az MVM új formátumban segíteni.
2022. október 29. 11:39 A GVH „látja”, mivel trükköznek most a légitársaságok Figyelmeztetést is küldött - a cégeknek és a nyilvánosságon keresztül a fogyasztóknak is.
2022. október 29. 11:21 103 milliárddal támogatja a kormány az áramhálózat fejlesztését Annak érdekében indul a program, hogy növekedjen a hálózatokhoz kapcsolt megújulóenergia-kapacitás. A forrásból 35-35 milliárd forint jut majd az MVM Démász és az MVM Émász hálózatának korszerűsítésére.
2022. október 28. 22:06 Vettek egy nagy levegőt a napelemesek, mert nem bírják tovább Szakmai szervezetek a napelemes beruházásokat korlátozó intézkedések enyhítését szorgalmazzák, ezért petíciót intéztek a technológiai és ipari miniszterhez - közölték pénteken az MTI-vel.
2022. október 28. 21:59 A Shell több kútjánál ezentúl nem tankolhat bárki Újabb 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni - közölte a vállalat.
2022. október 28. 13:48 Leállt Európa réztermelése - támadás miatt Az informatikai rendszereket jelenleg is vizsgálják.
2022. október 28. 13:36 Napelemes igénylés: érdemes még próbálkozni? Október 31-én lezárul a hálózatra csatlakozás lehetősége az új napelemes rendszerek telepítői előtt. Ennek hiányában korlátozottan vagy sokkal nagyobb költséggel tudják kiaknázni a napenergiában rejlő lehetőségeket. De vajon tudja-e majd tartani az előírt határidőket az is, aki most próbálkozik?
2022. október 28. 12:12 Nem áll le a sajtdrágulás A trappista ára különösen is elrugaszkodott az egy évvel ezelőtti valóságtól.
2022. október 28. 11:48 Hinné, hogy ennyi krizantémunk van egy évben? Az agrárkamara jött ki a számmal.
2022. október 28. 11:24 Ezekre a termékekre terjesztheti ki a kormány az árstopot Az élelmiszerek pörgetik az inflációt, ott jöhet a beavatkozás.
2022. október 28. 09:41 Már Elon Musk dirigál a Twitternél, irgalmatlan tisztogatásba kezdett Az üzletember a péntek hajnali órákban a platformon közölt bejegyzést, mely szerint "a madárka kiszabadult".
2022. október 28. 09:06 Alig hihető számok: 66,2 százalékkal nőttek a belföldi értékesítési árak egy év alatt Az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek a KSH szerint.
2022. október 28. 07:03 Elmagyarázzuk, hogy miért vagyunk az európai átlag felénél Magyarország a harmincadik abban a 42 országból álló rangsorban, amely azt hasonlítja össze, hogy az egyes országok között mekkora az egy főre jutó vásárlóerő. Az átlagos adat 16 ezer 344 euró. Egy német vagy egy osztrák állampolgár évente 25 ezer euróval, egy magyar közel 8750 euróval rendelkezik.
2022. október 28. 06:25 Így alakul a boltok nyitva tartása a négynapos hétvégén Mindegyik lánc egyenként határozza meg üzleteinek nyitva tartását, de van egy fő szabály.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
21:38 Az amerikaiak 75 százaléka nem támogatja Grönland bekebelezését - közölte az egyik republikánus szenátor