INFORÁDIÓ 
2020. november 29. vasárnap
Taksony

mol

benzinkút

elektromos autó

lengyelország

A Mol által üzemeltetett INA-benzinkút az M7-es autópályánál, Zalakomár közelében. A horvát kormány mégsem módosította az INA olajtársaság - amelyben a Mol 47,26 százalékos tulajdoni hányadával a legnagyobb részvényes - privatizációjával kapcsolatos törvényt, a kabinet megvárja a részvényfelvásárlásokkal kapcsolatban indított, Szlovákiára, Magyarországra és Ciprusra is kiterjedő ügyészségi vizsgálat eredményét.

Kúthálózatot vásárolhat a Mol Lengyelországban

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Töltőállomásokat vásárolhat Lengyelországban a Mol. A magyar olaj - és gázipari vállalat 100-200 kutat vehetne meg és megjelenhetne Lengyelország egész területén, ami vonzó lehetőség - mondta az InfoRádiónak Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

Egyesül két nagy olajtársaság, a PKN Orlen és a Lotus Lengyelországban, az ügyletet azonban a versenyhatóság csak úgy hagyja jóvá, ha az új cég egyesített kúthálózatának nagyjából a harmadától megválik a társaság. Ez körülbelül 700-800 töltőállomást jelent, amit Lengyelország egész területén szétszórva kell értékesíteni. Miután egy töltőállomás ára másfél-kétmillió euró ezen a piacon - sőt Kelet-Európában mindenhol -, kiszámítható, hogy ez egy óriási volumenű ügylet. Nemcsak a Mol érdeklődik a lehetőség iránt, lengyel lapértesülések szerint a norvég Statoiltól kezdve más olajtársaságokat is érdekelhet az ügylet.

"Nem is hiszem, hogy arról lenne szó, hogy ezt a 700-800 kutat a Mol most egyben meg akarná venni" - mondta az InfoRádiónak Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő. A nagyságrendek érzékeltetésére elmondta, hogy a magyar olajtársaságnak jelenleg 8-10 országban összesen 1920 töltőállomása van, amiből 360 található Magyarországon, ami a legnagyobb magyar céges kúthálózat. Szerinte arról lehet szó, hogy ebből 100-200 kutat esetleg megvenne a Mol.

Emlékeztetett arra is, hogy a 2000-res évek közepén volt már 50 töltőállomása a cégnek Délnyugat-Lengyelországban, de az túl kicsi hálózat volt, ezért el is adták.

Ezzel szemben ezzel a mostani ügylettel a Mol most területileg jól kiegyensúlyozva megjelenhetne Lengyelország teljes területén - jegyezte meg Korányi G. Tamás.

Lengyelországban is meglehetősen sűrű a kúthálózat, koncentráltabb a piac, a kisebb független kutak aránya nem túl nagy, és élesebb a verseny az üzemeltetők között. Vagyis itt most olyan kutakat kínálnak értékesítésre, amelyek mellett várhatóan a PKN Orlennek marad is majd saját kútja - mondta Korányi G. Tamás.

A beruházás mérete nyilván attól függene, hogy hány kutat venne a cég, de sok száz millió euróról lenne szó. Tavaly a Mol megvette az azeri olajmező másfél milliárd dollárért, illetve pár hónapja jelentették be, hogy az INA-ban a következő években egy 600 millió eurós fejlesztésbe kezd a rijekai finomítóban, és

úgy tűnik, hogy az idei nagy akvizíció talán ez lehetne - tette hozzá a szakértő.

Ma már egyébként nem az üzemanyag értékesítése jelenti a legnagyobb bevételt a töltőállomásokon. A teljes kiskereskedelmi forgalom 28-29 százaléka tavaly a Molnál az első félévben már az üzemanyaghoz kapcsolódó egyéb termékek, szolgáltatások értékesítéséből származott - hívta fel a figyelmet Korányi G. Tamás. Arra is rámutatott, hogy Lengyelország egyrészt egy 38 milliós ország, a térség legnagyobb állama, jelentős vásárlóerővel. Másrészt igaz ugyan, hogy itt az elektromos autók terjedése most még alacsony, de azért 10-20 éven belül Európában mindenhol nagyon sok elektromos autó lesz. és egy olajcégnek, amely töltőhálózatot üzemeltet, erre fel kell készülnie.

Jelenlegi tudásunk szerint az elektromos autóknak is szükségük lesz töltésre, ráadásul ezek tulajdonosai sokkal több időt fognak eltölteni a töltőállomásokon, mint jelenleg - hívta fel a figyelmet Korányi G. Tamás. A vásárlás, a szórakoztatás, vagy az étkezés mind olyan tevékenységek, amelyek a nem üzemanyagból származó bevételek arányát jelentősen megemelik majd. Ráadásul fizikai térre, nagy parkolókra is jócskán szükség lesz a kutakon, ha egyszerre sok elektromos autót töltenének. Vagyis megéri jó elhelyezkedésű töltőállomásokat birtokolni lehetőleg az ország egész területén - mondta a szakértő.

Nyitókép: MTI/Varga György

Kapcsolódó hang

Lengyelországban vehet kutakat a MOL
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018