INFORÁDIÓ 
2019. november 14. csütörtök
Aliz

videobíró

2019.06.18. 22:20

Működött a videobíró, de nem segített a magyar pólósoknak

A férfi vízilabda világliga Belgrádban zajló nyolccsapatos szuperdöntőjében teszteli a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a videobírót, amely a Kanada-Magyarország mérkőzésen már sikeresen működött is, ugyanakkor nem segíthetett Märcz Tamás csapatának.
2019.05.10. 14:39

Nagy bejelentéseket tett Csányi Sándor

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén az elnök bejelentette, hogy a jövőben pályáznak Bajnokok Ligája- és Európa-liga-döntő megrendezésére, illetve a klubok ismét romló gazdálkodása miatt bevezetik itthon a pénzügyi fair playt. Jön a videobíró is. Összesen 145 focipályát terveznek Budapestre.
2019.03.07. 14:38

Futballforradalmat robbantott ki a videobíró

Tavaly december elején, amikor az UEFA úgy döntött, hogy korábbi terveit megváltoztatva, már a mostani tavaszi idényben bevezeti a VAR, a videobírós rendszer alkalmazását a labdarúgó Bajnokok Ligájában, talán senki sem gondolta, hogy már a nyolcaddöntős továbbjutásoknál ekkora szerepe lesz a technikai segítséget követő döntéseknek. Szerda este egyik csapat sem jutott volna tovább biztosan a VAR nélkül.
2019.03.07. 09:25

Solskjaer: "minden ellenünk szólt, de már hozzászoktunk ehhez"

Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United vezetőedzője a Paris Saint-Germain vendégeként aratott 3-1-es győzelem után azt mondta: mindig hittek abban, hogy a 2-0-s hazai vereség ellenére továbbjuthatnak labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.
2019.02.14. 09:33

Ajax-Real után - mindenki a videobíróról beszél

Az UEFA sietve adott ki állásfoglalást a nagy visszhangot kiváltó videobíró-használatról azok után, hogy többen egy nagy csapat feltűnő megsegítéséről beszélnek egy egyértelműnek tűnt helyzetben.
2018.12.03. 20:19

Nagy változás jön a BL-ben

A Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) - jelentette be Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
2018.11.21. 12:01

Korábban is jöhet a videobíró a BL-ben

Már a tavaszi idényben, a korábban bejelentett időpontot fél évvel megelőzve használhatják a videobírós (VAR) rendszert a labdarúgó Bajnokok Ligájában - mondta Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke.
2018.06.28. 13:40

Puhl Sándor: a videóbíró gyilkolja a játékvezető hitelességét

Az emberi tényező miatt a videóbírós rendszer sem hibátlan - mondta az InfoRádióban Puhl Sándor, az 1994-es világbajnokság döntőjének játékvezetője. A korábban a négyszer is a világ legjobbjának választott Puhl Sándor szerint a játékvezetők hitelességére is hatással lehetnek a videóbírós döntések.
2018.06.13. 18:59

Így használják a videóbírót a foci-vb-n

Oroszországban először alkalmazzák majd világbajnokságon a videobírót, emiatt sokan attól tartanak, hogy megfelelő tapasztalat híján lehetnek gondok a rendszer működtetésében. Körkép, használati szabályok, a bíró jelzései és az új technológia főbb ismérvei.
2018.04.13. 16:39

Leszavazták a videóbírót

A korábbi tervekkel ellentétben a következő szezonban sem alkalmazzák a videóbíró-technológiát az angol labdarúgó-élvonalban.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018