2025. július 9. 14:15 "Lovagolni" hívta a kislányt, eljárás indult Sőt mivel a gyanúsított esetében fennáll az eljárás alóli kivonódás, illetve a tanúk befolyásolásának veszélye is, a lovarda dolgozója zárva marad egy ideig.
2025. május 6. 04:15 Jönnek a homályos videók a YouTube-on – itt van az oka is A kísérleti megoldással a szexuális témákkal foglalkozó videók ajánlóképei nem látszanak a felhasználóknál.
2020. szeptember 24. 12:38 Akaratnyilvánításra képtelen kislánnyal erőszakoskodtak A törvényszék észak-magyarországi lakásotthonban élő fiatalkorú vádlottak és felnőtt bűntársuk büntetőügyében ítélkezett.
2020. augusztus 21. 19:30 Rejtély, miben akadt el a HPV-oltás általánossá tétele Bár a szaktárca azt állítja, hogy a vakcinára várnak a serdülő fiúk HPV-oltásához, az azt biztosító gyógyszercég az InfoRádióval azt közölte, hogy az oltóanyag már rendelkezésre áll. A szakma szerint az oltás megszervezése sem igényel plusz intézkedést, így a fiúk oltása már ősszel elkezdődhetne. A Nemzeti Népegeszségügyi Központ azonban hallgat a program indításáról.
2019. szeptember 19. 13:57 Szexvideóval zsaroltak az örömlányok A Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat három nő és három férfi ellen, akik szexuális együttlétről készített videofelvétellel zsaroltak meg egy férfit.
2019. január 15. 11:21 Bringázás közben molesztált nőket Angliában egy magyar férfi A 36 éves K. Csaba 22 esetben bizonyítottan bántalmazott nőket szexuálisan, évekig ülhet a börtönben, míg családja itthon vár rá.
2018. január 1. 18:48 Újabb fordulat a szexuális zaklatások ügyében A szexuális zaklatások ellen programot indított 300 hollywoodi sztár.
2018. január 1. 06:54 Történtek szexuális molesztálások a berlini szilveszteri rendezvényen Történtek elszigetelt szexuális molesztálások Berlinben, a Brandenburgi kapunál tartott szilveszteri rendezvényen - közölte hétfőn hajnalban a német főváros rendőrsége.
2017. november 8. 21:19 Kevin Spacey egy 18 éves fiú nadrágjában nyúlkált egy étteremben Kevin Spacey amerikai színész egy egykori tévés műsorvezető fiát is zaklatta egy nantucketi étteremben 2016 nyarán, az ügyben nyomoz a rendőrség.
2017. november 6. 09:47 Szexuális zaklatás: itt az újabb vád Giuseppe Tornatore olasz filmrendező a hétvégén tagadta, hogy "egy ujjal is hozzáért volna" Miriana Trevisan színésznőhöz, aki korábban szexuális zaklatással vádolta meg.
2017. június 11. 11:50 Ilyen a női Viagra - a vágyfokozás titkai Létezik egy többnyire „női Viagraként” emlegetett termék azokra az esetekre, ha a nő szexuális vágya teljesen eltűnt, és ez már őt és párját is zavarja.
2017. április 15. 17:48 Elfogták a zuglói szexuális zaklatót A zuglói rendőrök elfogták azt a férfit, aki több nőt zaklatott és bántalmazott a XIV. kerületben - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
2017. április 11. 16:46 Szexuális visszaélés gyanúja miatt letartóztattak egy isaszegi tanárt Szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
2017. február 10. 04:03 Szexuális zaklatás: ellentmondásos hírek a magyar nő ausztriai ügyéről Az osztrák rendőrség korábbi ígérete ellenére nem nyilatkozott annak a magyar nőnek az ügyéről, akit Tirolban, egy vonaton zaklatott egy bevándorló - közölte az M1 aktuális csatorna csütörtökön.
2016. szeptember 19. 22:01 Szexuális kényszerítés kísérlete miatt indult eljárás Budapesten - képpel Erzsébetvárosi támadót keres a rendőrség.
2016. augusztus 5. 16:53 Szexuális zaklatás miatt letartóztattak egy olimpikont Szexuális zaklatás gyanújával letartóztatták Hasszan Szaada marokkói ökölvívót pénteken Rio de Janeiróban.