INFORÁDIÓ 
2019. június 27. csütörtök
László

hajóbaleset

2019.06.05. 22:45

Varga: a kormány célja, hogy megvédje a gazdaság eredményeit - a nap hírei

Azonosították a Dunában szerdán megtalált három holttestet. A kormány céljának nevezte a gazdaság eddig elért eredményeinek megvédését a pénzügyminiszter. Ismét tiltakozik a Magyar Tudományos Akadémia a kutatóhálózata tervezett elcsatolása miatt. A nap legfontosabb hírei június 5-én.
2019.06.05. 22:04

Újabb két holttestet azonosítottak

A szerda délután a Margit hídnál és Ercsinél a Dunából kiemelt holttestek azonosítása megtörtént - közölte a rendőrség.
2019.06.05. 20:30

Így jönnek rá hosszú idő után is, kié egy holttest

Speciális módszerekkel állapítják meg a dunai hajóbaleset után megtalált holttestek személyazonosságát - mondta az InfoRádióban egy áldozatazonosítási szakértő. Petrétei Dávid rendőrőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatója hangsúlyozta, hogy az áldozatazonosítás ebben az esetben is nemzetközi sztenderdek alapján történik, és a dél-koreaiaknak sincsenek más vagy jobb eljárásaik, mint a hazai szakembereknek.
2019.06.05. 18:36

Újabb dél-koreai áldozatot azonosították

Azonosították a Margitszigetnél szerda délelőtt talált holttestet. A férfi a múlt heti dunai hajóbaleset tizenharmadik dél-koreai áldozata - közölte a rendőrség.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018