INFORÁDIÓ
2021. május 9. vasárnap
Gergely

gyurcsány ferenc

2017.02.06. 13:13

Gyurcsány Ferenc elárulta: így próbálták kigolyózni a pártjából

Lengyel László politológus próbálta titokban rávenni Niedermüller Pétert, a Demokratikus Koalíció alelnökét, hogy a DK elnökségével és elnökével szemben politizáljon - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A beszélgetés teljes terjedelmében este hat órától hallható az InfoRádióban.
2017.02.04. 16:45

Gyurcsány: szervezkednek a hátunk mögött

Botka Lászlónak és baloldali pártoknak is üzent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki szombaton tartotta meg évértékelő beszédét.
2017.02.01. 07:38

Sokat változott Gyurcsány Ferenc vagyoni helyzete

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.
2017.01.27. 12:33

Botka vonzóbb, mint Gyurcsány?

Botka László néhány hét alatt megelőzte a lehetséges kormányfő-jelöltek népszerűségi listáján Gyurcsány Ferencet - derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
2017.01.26. 14:37

Lekörözte Gyurcsányt Botka László

Botka László a teljes felnőtt népesség és a baloldali szimpatizánsok körében is népszerűbb a kormányfő-jelöltek versenyében, mint Gyurcsány Ferenc – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A felmérés arra is rámutat, hogy a magyarok közel kétötöde (37 százalék) ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek.
2016.12.21. 14:32

Gyurcsány totális politikai háborút lát

Kiéleződő politikai versengésre számít 2017-ben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki szerint a Fidesz "totális politikai háborút kezd Magyarország ellen", míg az ellenzék az év első felében megteremti a kormánypárttal szembeni közös fellépés politikai, szervezeti és személyi kereteit.
2016.12.01. 16:25

Orbán pert nyert Gyurcsányék ellen

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a korábbi elsőfokú ítéletet, így Orbán Viktor jogerősen pert nyert az Altus Zrt.-vel szemben - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
2016.11.09. 16:00

Gyurcsány nem parázik Trump miatt

Nincs ok a pánikra - reagált Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Donald Trump győzelmére az amerikai elnökválasztáson. Leszögezte azt is: Orbán Viktor miniszterelnököt itthon kell megverni, nem Washingtontól kell remélni a segítséget.
2016.11.07. 12:47

Tavaszra szeretnék összehozni az együttműködési megállapodást a baloldali pártok

A Demokratikus Koalíció jövő tavaszra szeretne együttműködési megállapodást kötni a többi baloldali párttal - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője. Kérdés az, hogy melyekkel. Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vétója miatt ugyanis a Liberálisoknak el kellett hagyniuk a múlt hét csütörtökön elkezdett tárgyalást, az LMP pedig az egészben nem kíván részt venni.
2016.10.26. 12:52

Gyurcsány szerint csalárd forgatókönyvet játszottak le a Népszabadsággal

Gyurcsány Ferenc szerint ami a Népszabadsággal történt - a lap felfüggesztése, majd kiadójának, a Mediaworks-nek az eladása - a "legocsmányabb, leggyalázatosabb" tett, amit egy kormány elkövethet a sajtószabadság, a demokrácia ellen. A Demokratikus Koalíció elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs kétsége, hogy egy hónapokkal ezelőtt kidolgozott és elfogadott "csalárd forgatókönyv lejátszásának tanúi vagyunk".
2016.10.22. 17:42

Gyurcsány Mindszentyvel példálózott

A Demokratikus Koalíció elnöke az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártok összefogására és egy közös rendszerváltó alternatíva megfogalmazására szólított fel a párt megalakításának ötödik évfordulóján tartott beszédében szombaton.
2016.10.10. 13:18

Gyurcsányék bojkottálják a parlamentet

A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői hétfőtől - a kétharmados szavazásokat kivéve - nem vesznek részt a parlament munkájában - jelentette be a párt elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.
2016.10.03. 01:47

A népszavazás után mindenki a saját sikerét hirdeti

A kvótanépszavazás a részvételi arány miatt eredménytelen lett, a "nem" szavazatok kiugróan magas aránya ugyanakkor pozitív visszajelzés a kormány számára. Ennek megfelelően a vasárnap esti nyilatkozatok alapján mindeni a saját győzelmeként értelmezi az eredményt. Az első külföldi visszhangok többsége többnyire az eredménytelenséget "veszi észre".
2016.10.02. 20:15

Gyurcsány: Orbán kudarcot vallott

Orbán Viktor miniszterelnök mindent egy lapra tett fel és ezzel a lappal politikai, illetve közjogi értelemben is méretes kudarcot szenvedett - kommentálta a kvótáról szóló népszavazás várható érvénytelen végkimenetelét a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap este.
2016.09.20. 20:00

Gyurcsány Ferenc fejében van alkalmas miniszterelnök-jelölt

Gyurcsány Ferenc egy esetleges előrehozott parlamenti választáson nem szeretne miniszterelnök-jelölt lenni, egyéni választókerületben azonban valószínűleg megmérettetné magát. Erről a volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke beszélt az Inforádió Aréna című műsorában.
2016.09.19. 19:00

Gyurcsány Ferenc: ettől fosztott meg az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a balatonőszödi beszéd megfosztotta őt attól a lehetőségtől, hogy nagy erővel és hitelességgel képviselje a reformpolitikát. A Demokratikus Koalíció elnöke ezt az InfoRádió Aréna című műsorában mondta.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018