2020. május 14. 12:22 Tovább drágult az építőipar Márciusban az építőipari termelés 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 0,3 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 10,0 százalékkal csökkent.
2020. május 11. 12:31 Csökken az építőipar rendelésállománya Folyamatosan csökken a megkezdett lakóingatlan-építések száma, de az állami, önkormányzati szférában is egyre több az eredményhirdetés nélkül záruló közbeszerzés, projekthalasztás. Az ágazat főleg az utóbbi szektorból várna új megrendeléseket, de a számlák gyorsított kifizetése mellett szükségesnek tartanák az áfacsökkentést, a rozsdaövezetre vonatkozó kedvezmény mielőbbi bevezetését is.
2020. április 27. 08:31 Jött egy becslés arra, mennyiért maradnak itthon a külföldről hazatért építőipari szakemberek A nyugat-európai építőipari cégeknél mintegy 30 ezren vállaltak munkát, közülük most több ezren utaztak haza a járvány miatt.
2020. március 25. 10:01 Egy újabb ágazat felett gyűlnek a sötét fellegek Az építőiparban is megmutatkozik a koronavírus-járvány hatása: az új projektek előkészítésnél és az anyagok beszerzésénél is fennakadások vannak – mondta az InfoRádiónak az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke. Koji László kiemelte, hogy az építőipari vállalkozások önerőből, munkavégzés és bevételek nélkül másfél-két hónap után nem fogják tudni fenntartani és finanszírozni dolgozóik foglalkoztatását.
2020. február 24. 18:05 Évi ezermilliárd körüli összeg tűnik el feketézés miatt az építőiparban Csak megfelelő előkészítés, képzés és támogatások, valamint szigorú ellenőrzési rendszer mellett lehetne hatékony fehéredést elérni az építőiparban az online kassza bevezetésével - véli Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
2020. január 22. 08:59 Hatezer új cég nőtt ki a földből - csak a magyar építőiparban Azért szűntek is meg vállalkozások. Az adatokat az Opten hozta nyilvánosságra.
2020. január 20. 12:40 Százmilliárdokból pörgetnék fel az innovációt Országszerte nyolc helyen, köztük hat vidéki helyszínen hoznának létre innovációs parkokat egy új kormánydöntés értelmében, a teljes programra 300 milliárd forintot szánnak.
2020. január 15. 11:55 Megakadt az építőipar Tavaly novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. december 13. 11:21 Meglódult az építőipar, július óta nem látott számokat produkált Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ez július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt.
2019. november 12. 11:17 Megint ugrott az építőipar Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. október 21. 14:49 Nagyon régen volt példa erre az építőiparban Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének debreceni konferenciáján az építőipar fennálló kihívásairól is szó esett.
2019. október 18. 11:52 A munkaerőhiány ellenére is nő a feketén dolgozók száma Emelkedett a feketefoglalkoztatás aránya a meghatározó gazdasági ágazatokban. Az építőiparban minden harmadik dolgozó bejelentés nélkül dolgozik.
2019. október 16. 09:34 Lassabban nőtt az egyik húzóágazat Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. október 11. 18:48 Munkaerőhiány: valamilyen fény már látszik az alagút végén Egyes szektorokban csökkenni kezdett a munkaerőhiány egy negyedéves kitekintésű kutatásból.
2019. szeptember 16. 09:51 Harminc százalékkal bővülhet idén a hazai sikerágazat Az építőipar termelése 30 százalékot megközelítő ütemben növekedhet az idei év végéig - mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös hétfő reggeli műsorfolyamában.
2019. augusztus 12. 09:22 KSH: 35 százalékkal nőtt az építőipar termelés az első félévben Az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2019. augusztus 2. 07:14 Kilőtt a luxuslakások ára Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja - ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.
2019. július 16. 09:35 Már nem viharosan, "csak" tempósan bővül az építőipar Az áprilisi 40,1 százalékos növekedést és az első négyhavi 45,8 százalékot követően májusban 26,3 százalékos a szám.
2019. július 3. 20:20 Rengeteg veszély leselkedik az egyik húzóágazatban Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében kétéves, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen - jelentette be a PM foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében