2023. január 30. 04:05 Halálos baleset Budapesten Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap este - közölte a rendőrség a honlapján.
2023. január 26. 10:56 Már két hete, hogy eltűnt a brit színész, a kocsija már megvan És egy 75 éves másik túrázó is, aki körülbelül ugyanott, ugyanakkor tűnt el, neki megsérült a lába.
2023. január 25. 16:18 A rendőrök miatt volt a gigadugó az M3-as egyik felhajtójánál Több agglomerációs közösségi oldalon is szóvá tették, hogy szerda reggel a rendőrök ittas vezetőkre vadásztak egy kényes helyszínen.
2023. január 24. 17:27 Nem akármije fagyott sínhez egy amerikai mosómedvének Két ember megkegyelmezett a szegény állatnak.
2023. január 24. 14:35 Megmenthette autós társai életét a Keleti pályaudvarnál meghalt taxis Rosszul lett egy taxis a Keleti pályaudvar közelében. Rendőrök és mentősök is érkeztek, már nem tudták megmenteni az életét.
2023. január 23. 11:27 Axl Rose és Alanis Morisette is énekelt Lisa Marie Presley temetésén - videó, képek Vasárnap helyezték végső nyugalomra Elvis Presley lányát a Tennessee állambeli Graceland-kastély birtokán.
2023. január 20. 13:55 10 kilométeres kocsisor az M1-esen Az M1-es autópályán, Budapest irányába, Tatabánya térségében korábban két kamion ütközött össze.
2023. január 19. 22:17 Tűzhalál a Balaton partján Kigyulladt egy lakókocsi majd egy vegyesbolt Alsóörsön, a tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak, a tűz továbbterjedését megakadályozták.
2023. január 19. 21:56 Most érkezett! Súlyos baleset a Ferihegyi útnál Baleset történt a Ferihegyi út és a XVII. utca kereszteződésében.
2023. január 18. 06:13 Intim ajánlatot tett az őt ellátó mentős nőnek a részeg férfi, aztán jött a fordulat Egy erősen ittas férfi illetlen bókokkal zaklatta az őt éppen ellátó mentőst. Virágcsokor lett a vége.
2023. január 18. 05:20 Halálos iramban egy budapesti utcán, lélegzetelállító felvétel az éjszakában - videó Újpesten történhetett az az autós gyorsulási verseny, amelyről videót töltöttek fel az Instagramra. Csaknem tragédia történt.
2023. január 16. 11:12 Halott ember a kiégett házban Zsámbékon Egy kiégett zsámbéki épület romjai alatt a tűzoltók egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2023. január 15. 17:28 1,3 milliárdot nyert valaki Elvitték a hatoslottó 1,315 milliárdos főnyereményét.
2023. január 15. 08:36 Súlyos baleset Eger közelében, lezártak egy utat Fának hajtott egy autó a 24-es főúton, Eger és Egerbakta között, az útszakaszt a mentés idejére lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2023. január 13. 20:23 Hét ügyben felmentették, de kettőben még elítélhetik a nemi erőszakkal vádolt francia focisztárt Benjamin Mendyt, a Manchester City világbajnok francia labdarúgóját hat pontban felmentették nemi erőszak, illetve további egy esetben szexuális zaklatás vádja alól.
2023. január 12. 10:57 Elázott 60 ezer euró, négy és fél éve nem kapja vissza a nyugdíjas a pénzét Elázott 60 ezer eurója egy szlovákiai nyugdíjasnak. Bevitte az ottani nemezeti bankba, azóta sem kapta vissza, még nyomozás is indult ellene.
2023. január 12. 07:52 Éjjeli tömegbaleset az M1-esen Két kisteherautó ütközött az M1-es autópálya 33-as kilométerénél, Mány térségében az éjjel, majd az ennek nyomán kialakult forgalmi akadály miatt több gépkocsi balesetet szenvedett, egy autó pedig elakadt a leállósávban.
2023. január 9. 16:40 Gondban van a Fekete vonat a visszatérő koncertjük után A hírek szerint előfordulhat az is, hogy maguknak a zenészeknek kell fizetniük a hatalmas Papp László Sportarénában tett fellépésükért.
2023. január 9. 10:54 Rejtélyes hétvégi robbanás tartja lázban Zalaegerszeget - videó Földközeli robbanás volt a hétvégén Zalaegerszegen. Egyelőre csak találgatnak, hogy mi történt. Annyi biztos, hogy a közelben lévők lökéshullámokat is tapasztaltak.