2007. december 12. 17:20 Daróczi: 4,5 milliárd a népszavazásra A jövő évi népszavazás megszervezésére és lebonyolítására mintegy 4,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány - jelentette be a kormányszóvivő.
2007. december 12. 16:59 Feketemunkások az APEH-nél? Elképzelhető, hogy feketén foglalkoztatták a kaposvári APEH épületének biztonsági őreit. Az ügyben több hatósággal együtt az adóhivatal is vizsgálódik.
2007. december 12. 16:57 "Antall József kiemelte az országot a kelet-európai katyvaszból" Tizennégy éve halt meg a harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke, Antall József. Boross Péter volt kormányfő, aki 1993-ban váltotta az MDF-es politikust a miniszterelnöki székben, az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: Antall József magatartása, mondatszerkesztése, műveltsége, de még az öltözéke is példamutató lehetne a mai politikai közegben.
2007. december 12. 16:43 Csintalan-vallomás: "Azonnal ütlegelni kezdték Sanyit" Csintalan Sándor szerint egyértelmű, hogy azért verték meg brutálisan, mert elutasítja a szélsőségeket. A Hír Televízió munkatársa az InfoRádiónak elmesélte, hogyan verte meg négy támadója kedd este. Csintalan Sándor beszélt arról is, hogy korábban többször megfenyegették.
2007. december 12. 15:35 Folytatódott a Csillagszóró hadművelet Eddig mintegy hétmillió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki a hatóságok a Csillagszóró hadművelet nevű ellenőrzés során.
2007. december 12. 15:27 Navracsics: A koalíciót csak a pénz érdekli Az egészségügyi rendszer átalakításakor nem szakmai koncepciók versengenek egymással, hanem politikai alkuk köttetnek, amelyekkel a koalíció célja az, hogy a pénzkivonás mögé valamilyen törvényi hátteret tegyen - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
2007. december 12. 15:05 Horn Gábor lesajnálta Szili Katalint: "Nem gondolta komolyan" Értetlenül fogadta az SZDSZ Szili Katalin szocialista házelnök javaslatát az egészségbiztosítási törvényjavaslat végszavazásának elhalasztásáról - mondta Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő az InfoRádiónak. A szabad demokrata politikus úgy véli: a zárószavazás elhalasztása a reform semmissé válását jelentené.
2007. december 12. 13:24 Lépj egyet előre! - 10,6 milliárdért A következő két évben 10,6 milliárd forint használható fel a kormány tavaly indított ingyenes szakképzési programjára - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
2007. december 12. 13:05 "Törésvonalak alakultak ki az MSZP-n belül" Gyurcsány Ferenc kormányfő maga mellé tudta állítani az MSZP-frakció nagyobb részét, ezért nem állt ki senki sem a kormánypárton belül Szili Katalin véleménye mellett - véli Fűrész Gábor politikai szakértő. Az Országgyűlés elnöke levélben kérte a miniszterelnököt és Lendvai Ildikó frakcióvezetőt arra, hogy halasszák februárra az egészségbiztosítási törvényjavaslat végszavazását.
2007. december 12. 12:55 Magyar Gárda: Sólyom "arcul csapta a demokráciát" A Magyar Gárda Egyesület elnöke a demokrácia arculcsapásának tekinti, de tudomásul veszi, hogy Sólyom László államfő nem hallgatja meg személyesen a szervezet álláspontját. Vona Gábor szerint a nagypolitika szereplői összefogtak ellenük.
2007. december 12. 12:39 Ismét visszaéltek Kiskunhalason az uniós támogatással Büntető feljelentést tesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, miután kiderült, hogy a kiskunhalasi székhelyű Disco Magic Kft. szabálytalanul használt fel csaknem 25 millió forint európai uniós támogatást. De nem ez az egyetlen cég, amelynek vissza kell fizetnie az uniós támogatást.
2007. december 12. 12:37 GKM: Elutasította a kompromisszumokat a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete A minisztérium minden garanciát megadott a szakszervezeteknek a vasúti munkavállalók védelmére - jelentette ki az InfoRádióban a gazdasági és közlekedési tárca államtitkára. Garamhegyi Ábel hozzátette: a tárgyalások során Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete bizonyult a legkevésbé kompromisszumkésznek.
2007. december 12. 12:09 Kármentesítik az Óbudai Gázgyárat Mintegy 5 milliárd forintért a Fővárosi Gázműveknek kell kármentesítenie az Óbudai Gázgyár területét - döntött a napokban a főváros. Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a megtisztított területen egy Millenáris Parkhoz hasonló kulturális központot szeretnének létrehozni.
2007. december 12. 11:27 Lomnici: Elfogadhatatlanok a roma kisebbség elleni akciók Elfogadhatatlannak tartja a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó akciókat a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán azután közölte ezt, hogy a kisebbségi ombudsman állásfoglalást kért a közjogi méltóságoktól a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása ügyében.
2007. december 12. 11:08 Bölcskei: "Rosszindulatú az Egészségügyi Minisztérium" A kormánynak vissza kell vonnia az egészségbiztosítási törvénycsomagot - véli a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv szerint a magán-biztosítótársaságok bevonása az egészségügybe a politikai élet egyik legdurvább beavatkozása a nemzet életébe ebben a parlamenti ciklusban. A püspök arra kérte a lelkészeket, hogy keressék meg a parlamenti képviselőket és bíztassák őket arra, hogy szavazzanak nemmel a törvényre.
2007. december 12. 10:06 Gaskó: Politikai fogás a minisztérium és a vasutas szakszervezetek megegyezése A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint nem voltak megfelelő biztosítékok a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ajánlatában, ezért nem írták alá azt. A szervezet vezetője, Gaskó István úgy fogalmazott: a megállapodással a kormány a sztrájk alól akarta kihúzni a talajt.
2007. december 12. 09:26 Lemondott a halálos balesetet okozó rendőrkapitány Lemondott a XXII. kerületi rendőrkapitány, aki kedden halálra gázolt egy gyalogost - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes honlapján. A hivatalos közlemény szerint a budafoki kapitányt az eset annyira megrázta, hogy nyugdíjazását kérte.
2007. december 12. 07:55 Medián: az emberek kétharmada támogatja a sztrájkot A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült Medián közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 63 százaléka támogatja a sztrájkolókat. Korábban szintén a Medián a Liga Szakszervezetek felkérésére készített felmérést, ami hasonló eredményt hozott.
2007. december 12. 07:20 Miért aggódik Szili Katalin? Aggályosnak tartja az egészségügyi törvény megszavazásának társadalmi körülményeit a Parlament elnöke. Szili Katalin ezért azt kérte a miniszterelnöktől és a szocialista párt frakcióvezetőjétől, hogy az Országgyűlés a december 17-i végszavazás helyett februárban döntsön a jogszabálytervezetről.
2007. december 11. 21:30 Új autókkal olthatják az erdőtüzeket Újabb erdőtűzoltó autókat kaptak a tűzoltóságok, a katasztrófavédelem hat ilyen járművet vásárolt, egyenként 116 millió forintért - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.