eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Az ápolók is gyógyítanának, az orvosok nem engedik

Az ápolók is gyógyítanának, az orvosok nem engedik

Éles szakmai vitát váltott ki a kormány azon terve, hogy Magyarországon is bevezeti a non-doktori rendszert.

Egyes szakmákban az orvosok helyett az egyetemet végzett ápolók önállóan végezhetnének bizonyos ellátásokat. A mesterfokozatú ápolók a tervek szerint az alapellátásban, a sürgősségi, az aneszteziológiai, az intenzív terápiás és az idősellátó osztályokon, valamint a műtétek körüli tevékenységek során kapnának ilyen jogosítványokat.

A Magyar Idők megkérdezett több szakembert, és erősen megoszlanak a vélemények az elképzelésről. Tomcsányi János kardiológus professzor szkeptikusan látja a majdnem doktorok szerepét. Mint fogalmazott: még egy orvosegyetemet végzett szakembernek is hosszú időbe telik a pontos diagnózis felállítása, ezért történik annyi felesleg vizsgálat, és nem gondolja helyes érvelésnek, hogy azért, mert máshol így csinálják, ez feltétlenül jó.

Ficzere Andrea, az Uzsoki utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese úgy véli: nem szabad elítélni ezt a kezdeményezést, mielőtt megláthatnánk, milyen rövid és hosszú távú hatása lesz a magyar egészségügyre, de az elképzelés valószínűleg csak akkor fog működni, ha sokkal több fiatalt sikerül megnyerni az egészségügynek.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke úgy látja: éppen egy

világos előmeneteli és az ahhoz rendelt bérrendszer

az, amivel motiválni lehet az egészségügy irányába. Egyetemi végzettséggel jelenleg 205 ezer forint a kezdő bruttó alapbér, 25-30 éves munkatapasztalattal – a pótlékokkal, illetményekkel együtt – pedig havi 300 ezer forintot vihet haza egy ápoló. Ez a kiemelt fizetés azonban csak azoknak jár, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol a jogszabályok is megkövetelik az egyetemi diplomát, ezért – tette hozzá Balogh Zoltán – az is nagyon fontos, hogy a jogi szabályozás kövesse a képzési változásokat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 10. 20:55
×
×
×
×