Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen

Felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség Felsőzsolca volt polgármesterére gondatlan közveszélyokozás miatt a 2010-ben a borsodi városban pusztító árvízi védekezés hiányosságai miatt - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője az MTI-t szerdán.

Martossy György emlékeztetett arra, hogy a 2010 júniusi árvízkor a Miskolchoz közeli Felsőzsolca mintegy nyolcvan százaléka került víz alá, 26 ház összedőlt, 175-öt el kellett bontani, mintegy 1800 rongálódott meg valamilyen szinten, a becsült kár összege pedig meghaladta a kétmilliárd forintot. Hozzátette: a nyomozás befejeződött, az ügyészség vádiratot nyújtott a Miskolci Járásbíróságnak.

Az ügyész a nevet nem közölte, de a település polgármestere akkor a független Fehér Attila volt.

Az ügyészségi szóvivő elmondta, a jelentős árhullám kialakulásán túlmenőleg Felsőzsolca "elöntése" két alapvető okra vezethető vissza, az árvízvédelmi töltés és az árvízvédelmi terv hiányára, az előbbi állami, míg az utóbbi önkormányzati feladat lett volna. Megjegyezte: megfelelő vízkárelhárítási terv megléte és az annak alapján történt védekezés esetén a település egy része mindenképpen megvédhető lett volna.

Martossy György arról is tájékoztatott, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője 2009 novemberében megküldte Felsőzsolca polgármesteri hivatalának a védekezési terv elkészítéséhez szükséges vízügyi szakvéleményt, de a város polgármestere ennek ellenére nem gondoskodott a védekezési terv elkészítéséről.

A vád szerint a védekezésre kötelezett önkormányzat - melynek feladat- és hatáskörét a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján a képviselő-testület gyakorolja, a képviselőtestületet pedig a polgármester képviseli - nem tett eleget az árvízvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozásnak, amely akadályozta az árvíz megelőzését, elhárítását, vagy következményeinek enyhítését. Ugyancsak megállapítható, hogy a városvezető nem tett eleget a katasztrófavédelemről szóló törvényben foglaltaknak, mely szerint a polgármester az illetékességi területén irányítja és szervezi a felkészülés, a védekezés feladatait.

Az ügyészség a vádat az eljárás során kihallgatott közel 40 tanú vallomására, az Észak-magyarországi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tájékoztatására és az általuk adott vízügyi szakvéleményre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke által készített tanulmányra, a mentésben részt vevő hatóságok jelentéseire, a beszerzett egyéb okiratokra alapítja - tette hozzá Martossy György.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×