eur:
387.71
usd:
359.79
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Így razziáznak majd a rendőrök a jövőben - nézze meg!

Új rendszert kap a rendőrség, amely nem csak a képet, hanem a hangot is rögzíti majd. A hatóság ezzel a vesztegetéseknek szeretné elejét venni, a rendőrök pedig ezentúl a jelenleginél erősebb bizonyítékkal rendelkeznek majd a szabálysértésekről.

A főváros utcáin kamerákkal felszerelt rendőrautók járnak, melyek folyamatosan rögzítik a forgalmat, így természetesen a szabálysértéseket is - mondta az InfoRádióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság forgalombiztonsági osztályának vezetője.

A kamera az eddigiekkel ellentétben ráadásul éjszaka is megfelelő színvonalú képeket készít. Ráadásul az autóban ülő rendőrökön mikrofon van, amely az igazoltatott ember és a rendőr közötti beszélgetést örökíti meg - tette hozzá Kázsmér Tamás.

A mikrofont a járőr nem tudja kikapcsolni, arra csak a szolgálat végén a felettese képes - mondta el a BRFK forgalombiztonsági osztályának vezetője.

A szabálytalankodóknak jó hír, hogy a rendszert egyelőre csak tesztelik, így egyelőre csupán tíz budapesti rendőrautóban használják. Mivel azonban a rendszer külföldön már bevált, így valószínűleg a magyar rendőrség is többet beszerez majd az eszközből.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×