2015. október 7. 18:07 Gyermekek raboltak ki gyermeket Szerencsen Két gyermek rabolt ki egy 12 éves fiút Szerencsen, elfogták őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.
2015. október 7. 18:00 Mától visszafordíthatják az embercsempész-hajókat Mostantól már lefoglalhatják és kiürítése után meg is semmisíthetik a nemzetközi vizeken tetten ért embercsempészek hajóit az uniós határőrizeti ügynökség hajói. Fóris György, a Bruxinfó elemzője azonban az InfoRádiónak azt mondta: ez sem biztos, hogy meggátolja az embercsempészeket a hajók elindításában.
2015. október 7. 17:51 Irodalmi Nobel-díj - Megdöbbentő bejelentés Az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia új állandó titkáraként az elismerés 1901 óta íródó történetében először fogja bejelenteni nő a díjazott kilétét: Sara Danius csütörtökön 13 órakor áll a világsajtó elé Stockholmban.
2015. október 7. 17:43 Nemzetközi Embercsempész Konferencia Münchenben Németországban online petíciót indítottak és tekintélyes konzervatív politikusok is tiltakoztak egy szatirikus művészeti-politikai rendezvény ellen, amely az embercsempészet kérdéseit járja körül.
2015. október 7. 17:36 Vízilabda ob I - Tizenöt góllal nyert a címvédő A címvédő Szolnok 15 góllal felülmúlta a Kaposvárt az E.ON férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján.
2015. október 7. 17:31 Elindult a VW a javulás útján A Volkswagen konszern wolfsburgi központjában az ott dolgozó mintegy 20 ezer alkalmazott jelenlétében a cég elnöke bejelentette, hogy elindítják a dízelbotrány következményeinek felszámolását. Ennek keretében törlik a nem létfontosságú beruházásokat és folytatják a már korábban megkezdett költségkorlátozásokat, de nem terveznek elbocsátásokat. Az elnök utalt arra is, hogy januárban kezdik meg a dízel motorral ellátott gépkocsik visszahívását és ingyenes átalakítását. Eközben folynak a személycserék is a Volkswagen élén.
2015. október 7. 17:24 Nem hangzott el ilyen 25 éve az Európai Parlamentben Az unió előtt álló kihívásokra adott közös válaszok, a szolidaritás és az európai értékek fontosságát hangsúlyozta az Európai Parlament előtt közösen felszólalt Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő. Ehhez hasonló közös beszéd legutóbb 25 éve, a berlini fal leomlása után hangzott el az Európai Parlamentben.
2015. október 7. 17:16 Ismét megváltozik a forgalmi rend a Budaörsi útnál! Szombattól újabb ütemét kezdik el a Budaörsi út felújításának, ezért megváltozik a környéken a forgalmi rend - tudatta szerdán honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
2015. október 7. 17:01 Baráth Etelét választották az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottságának élére Megválasztották Baráth Etelét az Európa 2020 Stratégia Irányító Bizottsága élére az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban.
2015. október 7. 16:58 Merkel: a dublini szabályok fölött eljárt az idő Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár.
2015. október 7. 16:50 Ismét közlekednek a vonatok Sopron és Bécsújhely között Ismét közlekednek a vonatok Sopron és az ausztriai Bécsújhely (Wiener Neustadt) között, miután befejezték az Ágfalván szerda délelőtt történt baleset műszaki mentését - tájékoztatta a GYSEV Zrt. szóvivője az MTI-t.
2015. október 7. 16:37 Országos főrabbi: Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül Göncz Árpád kimagaslott kortársai közül, sosem szűnt meg embernek lenni - írja Frölich Róbert országos főrabbi a Mazsihisz honlapján szerdán közzétett közleményében az elhunyt államfőre emlékezve.
2015. október 7. 16:26 Rendőrök a VDSZSZ-székháznál Rendőrök érkeztek a Liga Szakszervezetek és tagszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) székházába - közölte szerdán több hírportál. A Liga Szakszervezetek honlapján tudatta: A VDSZSZ Szövetség és a VDSZSZ Szolidaritás ügyében indított nyomozás keretében érkeztek nyomozók a székházba.
2015. október 7. 16:20 Húszas keretet jelölt a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya Bíró Attila, a világliga október végi rajtjára készülő női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya kijelölte keretét, amelyben húsz játékos kapott helyet.
2015. október 7. 16:09 Kövér László fogadta a horvát államfőt Hivatalában fogadta Kövér László házelnök Kolinda Grabar-Kitarovics horvát köztársasági elnököt szerdán.
2015. október 7. 16:02 Nagyszabású szárazföldi offenzívát indítottak orosz légi támogatással a szíriai kormányerők Nagyszabású szárazföldi hadműveletet indítottak a szíriai kormányerők az országban beavatkozó orosz hadsereg légi támogatásával szerdán Szíria központi részében - jelentették katonai források.
2015. október 7. 15:56 Migránsoknak okiratokat hamisító bűnszövetkezetet lepleztek le Romániában Migránsoknak okiratokat hamisító bűnszövetkezetet leplezett le a szervezett elleni román ügyészség, a hálózatot román állami intézmények hivatalnokai irányították - közölte szerdán a román vádhatóság.
2015. október 7. 15:49 Lemondta németországi útját Netanjahu Lemondta csütörtökre tervezett németországi hivatalos útját Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a hazájában uralkodó biztonsági helyzet miatt.
2015. október 7. 15:40 FM: nőtt az exportált magyar bor mennyisége az első fél évben Magyarország az idén az első fél évben 349 ezer hektoliter bort exportált, 5,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az elsődleges kereskedelmi partnerek továbbra is az európai országok, de folyamatosan bővülnek az Európán kívüli eladások is.
2015. október 7. 15:33 Emelkedik az üzemanyagok ára Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
2015. október 7. 15:27 Újabb robbanótestet találtak a pátyi óvoda udvarán Vélhetően ismét robbanótestet találtak a pátyi óvoda udvarán, ezért 240 sugarú körben védőzónát alakítottak ki és kiürítik a területet - tájékoztatta Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerdán az MTI-t.
2015. október 7. 15:21 Kisbefektetők veszik a Volkswagen-részvényeket Tömegesen vásárolják fel a Volkswagen-részvényeket a kisbefektetők a WirtschaftsWoche internetes értékpapír forgalmazó cégek forgalmi adatainak vizsgálatával készített elemzése szerint.
2015. október 7. 15:11 Még a németek helye sem biztos az Eb-n Az elkövetkező egy hétben lezárulnak a selejtező-mérkőzések a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra, a huszonnégy résztvevőből ismertté válik húsz. Nyolc további válogatott reménykedhet majd a pótselejtező sikeres megvívásában. Az inforadio.hu megpróbálkozott a lehetetlennel: átlátni a néhány csoportban nagyon is kusza helyzeten.
2015. október 7. 15:05 Szijjártó Péter: Kőkeményen fogunk reagálni a méltatlan kritikákra A külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában elismerte, hogy az elmúlt időszakban szokatlan nyelvezet alakult ki a környező országok vezetőivel, de továbbra is kőkeményen fognak reagálni a méltatlan kritikákra. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy az elmúlt hónapok eseményei alaposan megtépázták a keleti nyitás politikáját.
2015. október 7. 14:57 Bizonyítatlan piacelsőségi állítások miatt bírságolt a GVH Hatmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Novonex Pharma Kft.-re, mert a vállalkozás jogsértő módon reklámozta a Novo C Plus étrend-kiegészítő kapszulát, nem tudta igazolni a C-vitamin hatóanyagának felszívódására és hasznosulására vonatkozó piacelsőségi állításait.
2015. október 7. 14:46 Az egyik Nobel-díjas kis híján focista lett, szülei analfabéták voltak Az idei kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje, a török-amerikai Aziz Sancar kis híján profi labdarúgó lett, szülei még analfabéták voltak.
2015. október 7. 14:40 Bírósághoz fordul az operaházi szakszervezet Bírósághoz fordul az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ), mert koncepciós döntésnek tartja kizárását a Liga szakszervezeti konföderációból - közölte az érdekvédelmi szervezet szerdán. A Liga szerint az ODFSZ elnöke folyamatosan a konföderáció hitelét rontó nyilatkozatokat tett.
2015. október 7. 14:28 Szijjártó 300 millió dolláros EU-s támogatást javasol az iraki Kurdisztánnak Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió (EU) nyújtson azonnali 300 millió dolláros (83 milliárd forint) támogatást az iraki Kurdisztánnak a menekültek ellátására, mert ennek hiányában az ott menedéket kereső kétmillió ember hamarosan megindul Európa irányába - közölte Szijjártó Péter az MTI-nek Erbílből telefonon adott szerdai nyilatkozatában.
2015. október 7. 14:23 "Köszönjük Istennek Göncz Árpád életét" Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke így búcsúzik a kedden elhunyt Göncz Árpádtól:
2015. október 7. 14:16 Porosenko: valódi fegyverszünet honol a Donyec-medencében A kelet-ukrajnai Donyec-medencében jelenleg valódi fegyverszünet honol - jelentette ki szerdán Kijevben az ukrán elnök.
2015. október 7. 14:12 Jövőre már minden harmadik szja-bevallást a NAV készíthet Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
2015. október 7. 13:59 Ferenc pápa: a család álljon a politika és a gazdaság középpontjában Az érzelemszegény kortárs társadalomnak "családi injekcióra" van szüksége - fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.
2015. október 7. 13:47 Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kultúrközpont nyílik Budapesten Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.
2015. október 7. 13:36 Csütörtöktől már részlegesen járnak a vonatok Salzburg és Bajorország között Három hét leállás után csütörtöktől részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.
2015. október 7. 13:32 Áder: a nemzetközi közösségnek is tennie kell a válság megoldásáért Nemcsak az érintett országoknak, hanem az egész nemzetközi közösségnek rövid-, közép- és hosszú távú lépéseket kell tennie a migrációs válság megoldásáért - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót