2023. december 15. 18:18 Súlyos incidens a Vörös-tengeren, leáll az egyik nagy konténerhajós cég - videó A dán Maersk hajózási társaság közölte, hogy felfüggeszti a Vörös-tengeren áthaladó összes szállítását.
2023. december 15. 18:05 Online csalások: a rendőrség most kezd felzárkózni a kiberbűnözők elleni háborúban Tavaly 160 ezer bankkártyás csalást követtek el a kiberbűnözők, és a visszaélésekkel több milliárd forintos kárt okoztak – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa. Sonjic László, az OTP Bank Informatikai és Bankbiztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója hozzátette: a banki rendszerekbe nem hatolnak be a bűnözők.
2023. december 15. 17:52 A kormány a jövő héten dönt a pedagógusok béremeléséről A Belügyminisztérium szerint 10 százalékos emelésre lehet számítani a jövő év elejétől.
2023. december 15. 17:39 A Magyar Szövetség vezetése sem örülne Ukrajnának az EU-ban Az európai uniós csúcstalálkozóra időzítette Ukrajna uniós csatlakozásáról alkotott véleményének ismertetését Szlovákiában a Magyar Szövetség pártelnöke és alelnöke. Forró Krisztián és az alelnöki posztot alig egy hete betöltő Gyimesi György nem támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését, még az ukrajnai magyarok kérése ellenére sem. A pártelnök arról beszélt, Ukrajnának ugyanúgy teljesítenie kell a csatlakozási feltételeket, mint az unióba korábban belépő országoknak.
2023. december 15. 17:26 Kiderült, melyik budapesti járaton dolgoznak majd a vendégmunkás buszvezetők Már januártól a kormány mögé ülhetnek a fülöp-szigeteki sofőrök.
2023. december 15. 17:13 Összehangolt rendőrségi akció az M7-esen Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél.
2023. december 15. 17:00 PSZ a szegregáció elleni törvényről: púder, ami a lényegen nem változtat A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint szankcionálással nem lehet felszámolni az iskolai szegregációt. Gosztonyi Gábor úgy véli, hogy az Országgyűlés által szerdán elfogadott törvénnyel csak az oktatásból való újabb forráselvonás a cél.
2023. december 15. 16:47 Havasi Katalin: a légúti tünetekkel jelentkező gyerekek fele covidos A gyermekek körében kimutatott akut légúti fertőzések csaknem felét a koronavírus okozza, az influenza jelenléte nagyjából 10 százalék – mondta az InfoRádióban a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Havasi Katalin úgy tudja, hamarosan hivatalos válasz érkezik azokra a hírekre, amelyek szerint még decemberben elfogyhatnak a gyermekeknek beadható Covid elleni vakcinák idehaza.
2023. december 15. 16:35 Új hulladékkategóriát kell külön gyűjtenie a lakosságnak, új eszközt is kap hozzá A gyűjtéshez a hulladékgyűjtő edényeket, valamint a hulladék átvételét és elszállítását a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. biztosítja.
2023. december 15. 16:23 Szijjártó Péter: az új lengyel külügyminiszterrel több dologban értünk egyet, mint gondoltuk A magyar tárcavezető telefonon gratulált Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszternek a kinevezéséhez és megállapította, hogy több dologban értenek egyet, mint gondolták.
2023. december 15. 16:10 Charles Michel: az Európai Tanács a jövő év elején újra tanácskozik Ukrajna támogatásáról Az ET vezetője reményét fejezte ki, hogy a tagállami vezetők legközelebbi tanácskozásuk alkalmával felelősségteljesen és gyorsan döntést hoznak majd.
2023. december 15. 15:58 Gránátokat robbantott egy képviselő egy kárpátaljai község tanácsának ülésén Felrobbantott három kézigránátot egy helyi képviselő Kárpátalján, a Huszti járási Kerecke község tanácsának ülésén pénteken, az elkövető a helyszínen meghalt, huszonhatan megsebesültek, közülük hatnak az állapota válságos – közölte a Nemzeti Rendőrség Kárpátaljai Főosztályának sajtószolgálata.
2023. december 15. 15:45 Meghalt Budai Ilona, a Nemzet Művésze Életének 73. évében elhunyt Budai Ilona Kossuth-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze – tudatta az MMA.
2023. december 15. 15:33 Most jön a "robbanás" az üzletekben A következő pár nap hozhatja a legnagyobb forgalmat itthon az üzletekben. A Mikulás-nap a vártnál gyengébb volt, de a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint a sokan a karácsonyi ünnepekre tartalékolnak.
2023. december 15. 15:21 Jövő nyárig marad a szigorúbb határátlépés A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozott arról, hogy 2024. június 22-ig meghosszabbítja a határellenőrzést a horvát és a magyar határon - közölte ülését követően a kabinet.
2023. december 15. 15:05 Megint felszálltak a Kinzsalok - kiderült, mennyi idő alatt érik el az ukrán városokat December 14-én, az orosz csapatok augusztus óta először támadták Ukrajnát légi indítású, hiperszonikus ballisztikus Kinzsal rakétákkal.
2023. december 15. 14:53 Csaknem 150 szurkolót vettek őrizetbe az Ajax csütörtöki meccse után A holland rekordbajnok ultrái egy metrószerelvényen randalíroztak és a rendőrökkel is összecsaptak.
2023. december 15. 14:42 Ők versenyeznek idén a Puskás-díjért A 11 jelölt közül három maradt versenyben az év legszebb góljának járó Puskás-díjért.
2023. december 15. 14:33 Vigyázat, csalók próbálkoznak a rendőrség nevében Ismét a rendőrség nevében írt hamis, adathalász e-mailek terjednek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. Mindenkit arra kértek, hogy ne hagyja magát megtéveszteni, és figyelmeztesse a hozzátartozóit is.
2023. december 15. 14:21 Beígérte Karácsony Gergely a 2024-es rezsitámogatást Jövőre is kapnak rezsitámogatást a rászoruló idősek Budapesten a fővárostól - közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken közzétett Facebook-posztjában.
2023. december 15. 14:08 Mérlegen a BL-ősz: a spanyolok feltámadtak, az angolok visszaestek A spanyol csapatok közül maradt versenyben a tavaszi folytatásra a legtöbb a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az angolok ellenben az elmúlt évek leggyengébb őszét produkálták. A nagy változások előtt álló BL utolsó őszi csoportköréből 16 csapat jutott tovább, ezek a korábbiaknál több országot, nyolcat képviselnek.
2023. december 15. 13:55 Az új argentin elnök üzembe helyezte a „láncfűrészt” Ötvennégy százalék – ennyivel értékeli le a nemzeti valutát Argentína. Javier Milei új elnök betartja első, kellemetlen ígéretét, amely szerint sokkterápiával fog véget vetni a hazáját időről időre sújtó pénzügyi válságoknak.
2023. december 15. 13:43 Orbán Balázs: bukott stratégiát kíván finanszírozni az Európai Unió Az európai uniós csúcstalálkozón Magyarország mindkét ügyben, Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásaival és pénzügyi támogatásával kapcsolatban is elérte stratégiai céljait, és a nemzeti érdekeit is sikerült megvédenie – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben pénteken.
2023. december 15. 13:33 Súlyos baleset a Szentendrein – képek A budai oldalon észak felé igyekvőkre némi tortúra vár.
2023. december 15. 13:23 Belga kormányfő: világos üzenet küldtünk Moszkvának Az Európai Unió megoldást fog találni az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásra, Kijev nem fog finanszírozás nélkül maradni - jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök Brüsszelben, a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve pénteken.
2023. december 15. 13:10 Elhunyt a műegyetemi tűzesetben megsérült dolgozó A műegyetemi tűzesetben súlyosan megsérült dolgozó a gyors és szakszervű orvosi ellátás ellenére csütörtök este a kórházban elhunyt – közölte az egyetem kommunikációs igazgatósága pénteken.
2023. december 15. 12:58 Pogány Juditot választották a Nemzet Színészének Pogány Judit kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. november 18-án elhunyt Csomós Mari helyébe. A most eltávozott színészlegenda helyére a grémium december 15-én választotta meg az új tagot, akit a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila értesített a döntésről.
2023. december 15. 12:47 Sokat keresett a Fradi a továbbjutással – itt vannak a számok Az Európa-konferencialiga egyenes kieséses szakaszában még eurómilliókat kereshet a magyar bajnokcsapat.
2023. december 15. 12:35 Hivatalos: Magyarország harckocsifejlesztésben vesz részt Magyarország harckocsifejlesztésben vesz részt – jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló szerződést.
2023. december 15. 12:24 Halálos vonatgázolás történt Ferihegynél Elgázolt egy embert a Miskolcról a Nyugati pályaudvarra tartó vonat Ferihegy megállóhely közelében péntek délelőtt – írta Facebook-oldalán a Mávinform.
2023. december 15. 12:16 Szijjártó Péter: itt a bizonyíték, hogy hazánk stabilitása felértékelődött A ZF német autóipari beszállító 24 milliárd forintos beruházással több mint 300 új munkahelyet hoz létre Kecskeméten és Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2023. december 15. 12:07 Metrók ütköztek Pekingben, félezer sérültet szállítottak kórházba – videó A kínai fővárosban, Pekingben összeütközött két szerelvény a metró föld feletti szakaszán a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük százkettőt csonttöréssel - közölték a hatóságok pénteken.
2023. december 15. 11:55 Terrortámadásokat terveztek, több európai országban voltak letartóztatások Európa-szerte hét embert tartóztattak le, amikor a hatóságok megakadályozták a Hamász zsidó célpontok ellen tervezett támadásait. Az egyik akció során a terroristáknak berlini célpontokat kellett volna megtámadniuk.
2023. december 15. 11:43 Sarkalatos megállapodás született az árampiaci reformról Megújuló energiaforrásokon alapuló új energiarendszert építenének ki, valamint fenntartható és független energiaellátást biztosítanának az EU-tagállamok számára, zöldebbé és versenyképesebbé téve ezzel az európai ipart.
2023. december 15. 11:32 Messi-relikviák kerültek kalapács alá 7,8 millió dollárért kelt el az argentin Lionel Messinek a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon használt hat meze, köztük a döntő első félidejében viselt felsője.
13:43 Készül a kormány a kutyahús-fogyasztás betiltására egy hatalmas és költséges tervvel Dél-Koreában