Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
306.13
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Metrók ütköztek Pekingben, félezer sérültet szállítottak kórházba – videó

A kínai fővárosban, Pekingben összeütközött két szerelvény a metró föld feletti szakaszán a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük százkettőt csonttöréssel - közölték a hatóságok pénteken.

A kínai fővárost az elmúlt napokban heves havazás sújtotta, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben. A baleset csütörtök este, hely idő szerint 18 óra 57 perckor, a csúcsforgalom idején történt, amikor két szerelvény egymásnak ütközött – számolt be az esetről a CCTV közszolgálati televízió.

„Összesen 515 embert szállítottak kórházba kivizsgálásra, közülük 102-nek csonttörése volt. Halálesetről nem érkezett jelentés”

– közölte a csatorna, amely szerint 67 ember továbbra is kórházban marad.

Az önkormányzat korábbi, csütörtök esti jelentése szerint több mint harminc ember sérült meg.

A média olyan képeket közvetített, amiken az utasok a földön fekszenek, mások a részben sötétségbe borult kocsiban tartózkodnak. Voltak, akik a vész esetén használandó kalapács segítségével betörték a szerelvény ablakát, hogy kijussanak a vagonból. Más videókon az utasok egy csoportja volt látható, amint a nagy mennyiségben lehullott havon gyalogolva hagyja el a baleset helyszínét. További felvételeken a tűzoltók nyújtottak segítséget az utasoknak kijutni a szerelvényekből.

Az első jelentések szerint a balesetet a hó okozta, amely csúszóssá tette a síneket, és a CCTV szerint ez a berendezések meghibásodásához, továbbá vészfékezéshez vezetett. „Egy hátul haladó vonat a lefelé tartó szakaszon közlekedett, megcsúszott a síneken, és nem tudott hatékonyan lefékezni, ami miatt összeütközött az előtte haladó szerelvénnyel” – közölte a közlekedési vállalat.

A baleset nem alagútban, hanem egy felszíni állomás közelében lévő szakaszon történt. A vonat a kínai főváros északnyugati Csangping kerületébe tartott.

Csütörtökön a pekingi metró üzemeltetője „legmélyebb bocsánatkérését” fejezte ki a baleset miatt.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×