2024. március 9. 15:45 Először vették fel, hogy egy kardszárnyú delfin elkap egy nagy fehér cápát - videóval Korábban már láttak gyilkos bálnákat falkában vadászni.
2024. március 9. 15:23 Vitézy Dávid szerint a Főváros kiárusítja a családi ezüstöt Kelenföldön Vitézy Dávid úgy véli, a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő kelenföldi kollégium épületének kiárusítása nem sokban különbözik a kormány által Rákosrendezőre tervezett maxi-Dubaj-projekttől. Szerinte vissza kellene vonni a pályázatot, vagy bérlakásokat építeni a helyén irodaház helyett.
2024. március 9. 15:09 Győzött a Diósgyőr a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként A sereghajtó és a mérkőzést emberhátrányban befejező Mezőkövesd 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában. A DVTK veretlenségi sorozata így hárommeccsesre nőtt a bajnokságban, míg a kövesdiek immár egymás után hat élvonalbeli találkozón kaptak ki otthon.
2024. március 9. 14:55 Öt embert agyonzúztak Gázában ledobott segélycsomagok Egy helyszínen tartózkodó újságíró szerint legalább öt ember meghalt, és további 10 megsérült, amikor repülőgépről ledobott segélycsomagok rájuk estek a Gázai övezettől nyugatra fekvő al-Sati táborban.
2024. március 9. 14:45 Több mint 200 személyt vettek őrizetbe Mönchengladbachban Több mint kétszáz Borussia Mönchengladbach- és 1. FC Köln-szurkolót vettek őrizetbe a két labdarúgócsapat délutáni mérkőzése előtti rendbontások miatt.
2024. március 9. 14:30 Hamvas Zoltán a Bocuse d'Orról: lofoteni skrei és fröyai fésűkagyló is lesz a magyar tálon Bemutatkozott a csapat, amely Magyarországot képviseli majd a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben. Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke az InfoRádióban elmondta: a csapat tagjai már hónapok óta megfeszített munkával készülnek, ugyanis a versenyen percre pontos ütemterv szerint kell a megadott alapanyagokból ételeket készíteni.
2024. március 9. 14:14 Körülhatárolták a lángokat a visegrádi Hotel Silvanusban Körülhatárolták a lángokat a visegrádi Hotel Silvanusban, és jelenleg az utómunkálatokat végzik a tűzoltók - közölte Némethy Zita, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője.
2024. március 9. 14:05 "Alkalmatlan úszásra" a párizsi olimpia nyílt vizes helyszíne Nem más állítja, mint a női címvédő. Tesztversenyeket sem lehetett tartani, olyan koszos volt a Szajna.
2024. március 9. 13:49 Izrael csapást mért egy toronyházra az egyiptomi határ közelében Izrael szombaton csapást mért a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah egyik legmagasabb, az egyiptomi határnál lévő toronyházára - jelentette a Reuters hírügynökség helyi lakosok beszámolója alapján.
2024. március 9. 13:30 Kiderült, mikor maradhat Julian Nagelsmann a nyár után is a német válogatott élén Julian Nagelsmann folytathatja a szövetségi kapitányi munkát, amennyiben a német labdarúgó-válogatott hazai pályán jól teljesít a nyári Európa-bajnokságon, nincs szó a Liverpooltól távozó Jürgen Klopp szerződtetéséről - fogalmazott Andreas Rettig, a német szövetség (DFB) ügyvezető igazgatója.
2024. március 9. 13:15 Kocsis Máté: indokolt, hogy parlamenti bizottság vizsgálja Hajnal Miklós nyilatkozatát Indokolt, hogy az Országgyűlés európai ügyek bizottsága rendkívüli ülés keretében mielőbb tűzze napirendre Hajnal Miklós (Momentum) nyilatkozatának ügyét, és azt érdemben tárgyalja meg - írta Kocsis Máté a közösségi oldalán .
2024. március 9. 13:00 Örömzene vasárnap a zsinagógában: Rhoda Scott, Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Mexicanu koncertezik Rhoda Scott, a Hammond-orgona királynője lép fel március 10-én, vasárnap a Dohány utcai zsinagógában Roby Lakatos hegedűművésszel, Lisztes Jenő cimbalomművésszel és Mexicanu harmonikaviruózzal.
2024. március 9. 12:48 Simicskó István válaszokat vár Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban Az újbudai emberek válaszokat várnak a momentumos Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban - mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szombaton az MTI-hez eljutatott videónyilatkozatában.
2024. március 9. 12:30 Allergiások, felkészülni! Minden tudnivaló egy helyen Meddig használhatunk orrsprayt? Mire leszünk most érzékenyek hónapokig? Mit okoz, hogy ilyen korán jött a tavasz?
2024. március 9. 12:16 Ezt gondolja Szoboszlai Dominik edzője a szuperrangadóról Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool szezon végén távozó vezetőedzője szerint nem biztos, hogy döntő lesz, ki tudják-e kapcsolni a játékból Erling Haalandot a Manchester City ellen az angol labdarúgó Premier League bajnoki címét befolyásoló vasárnapi rangadón.
2024. március 9. 11:58 Nem tartja elképzelhetetlennek NATO-erők ukrajnai bevetését a lengyel külügyminiszter Nem tartja elképzelhetetlennek NATO-erők ukrajnai bevetését Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
2024. március 9. 11:36 Gulyás Michelle ismét aranyérmes Kairóban Gulyás Michelle győzött szombaton az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.
2024. március 9. 11:27 Tűz ütött ki a visegrádi Hotel Silvanusban, a szállodát kiürítették Teljes terjedelmében ég a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, a vendégek elhagyták a hotelt - közölte a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel.
2024. március 9. 11:10 Fortnite-incidens: az Apple tovább töri a borsot az EU orra alá Épphogy megkapta első büntetését az Európai Uniótól az Apple, máris újabb húzással mutatta meg, hogy ki az úr a háznál, ha az alkalmazásai áruháza, az App Store a téma. A cég most megszüntette a roppant népszerű Fortnite játékot jegyző svéd vállalat fejlesztői hozzáférését.
2024. március 9. 10:49 LMP: garantálni kell Magyarország GMO-mentességét Az LMP szerint garantálni kell Magyarország GMO-mentességét, ennek érdekében pedig politikai nyilatkozatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.
2024. március 9. 10:45 Meglepetésből ötödik hely a vb-n – mit futhat az olimpián Molnár Attila? Molnár Attila ötödik helyen végzett 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai vb-n. Karlik Pál tanítványa az elődöntőben új országos csúcsot is futott 46,08 másodperccel. A mindössze 22 éves atléta az InfoRádióban azt mondta, előzetesen az elődöntőbe jutás volt a célja, így messze túlszárnyalta az elvárásokat.
2024. március 9. 10:15 Londonban utcazenélt a mexikói kartellfőnök unokája Nagyapja az egyik legnagyobb mexikói drogcsempész-hálózat bebörtönzött feje, „El Chapo”, azaz Joaquín Guzmán. Őt pedig Frida Guzmánnak hívják, és elhatározta, hogy más módon lesz híres – bár a vezetéknevét nem tagadta meg.
2024. március 9. 09:56 Véget ért a Lufthansa földi személyzetének figyelmeztető sztrájkja A német a Lufthansa földi kiszolgálói szombaton 7:10-kor befejezték figyelmeztető sztrájkjukat - közölte a cég szóvivője hírügynökségi érdeklődésre.
2024. március 9. 09:35 Leminősítette Ukrajna devizaadós-besorolását az S&P Leminősítette a hosszú futamú ukrán devizaadósság-állomány eddigi besorolását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint gyakorlatilag biztos, hogy Ukrajna törlesztési csődhelyzetbe kerül a kereskedelmi hitelezőkkel szemben fennálló külső kötelezettségeivel.
2024. március 9. 09:20 Nagy István: baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött Az agrárminiszter szerint baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött. A magyar gazdák pontosan tudják, hogy a kormány mellettük áll és korábban nem látott mértékű pénzügyi források kifizetésével, kamattámogatott hitelekkel és az adminisztrációs terhek csökkentésével segíti őket - közölte Nagy István a Facebook-oldalán szombaton.
2024. március 9. 09:03 Kávéhiány és áremelkedés léphet fel az EU-ban egy uniós rendelkezés miatt A jövő évtől szűkös ellátással és magasabb kávéárakkal kell szebesülniük a fogyasztóknak az EU-ban a német kávéipari szakmai képviseleti szervezet, a Deutscher Kaffeeverband szerint a beszerzési forrásokat környezetvédelmi szempontok szerint szűkítő uniós rendelkezés miatt.
2024. március 9. 08:39 Halálutak: ennyire életveszélyes Magyarországon autózni Két szomszédos országunk áll a legrosszabbul az egymillió főre jutó közúti halálozások tekintetében ami a közlekedést illeti.
2024. március 9. 08:26 Friss kutatás: összefügg a mikrobiom állapota az öregedéssel Az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával - derül ki egy tanulmányból, amelynek első szerzői Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI), valamint Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.
2024. március 9. 08:13 Rengeteg pénz gyűlik össze a világ leghíresebb szökőkútjában Évente több mint félmilliárd forintnyi érme kerül a vízbe.
2024. március 9. 08:12 Orbán Viktor a találkozó után: „Jobb lenne a világnak és jobb lenne Magyarországnak is, ha Donald Trump elnök úr visszatérne” Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, republikánus elnökjelölttel tárgyalt Mar-a-Lagóban, Trump floridai rezidenciáján.
2024. március 9. 08:00 Szavanna az amazonasi őserdők helyén? – Akár még ebben az évszázadban bekövetkezhet A tengeráramlásoknak jelentős hatásuk van a Föld hőáramlására és az éghajlat alakulására. Leállásuk dominóként döntené be a Föld további fontos éghajlati rendszereit. Az SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének tanszékvezetője az InfoRádióban elmondta: az Észak-atlanti áramlat folyamatos lassulása miatt a jövőben nagymértékben visszaeshet a hőmérséklet Európában, és elképzelhető, hogy a kontinens északi részén bizonyos mezőgazdasági tevékenységeket sem lehet majd végezni.
2024. március 9. 07:45 Navracsics Tibor szerint súlyos válságban van a Balaton, mint lakóhely El kell dönteni, hogy megtartható-e a Balaton lakóhelyként, vagy arra kell berendezkedni, hogy egyfajta magyar Floridaként, a jómódú magyar nyugdíjasok, illetve a felső- és felsőközéposztály nyaraló és pihenőhelye legyen – mondta a miniszter egy siófoki konferencián.
2024. március 9. 07:30 Elárasztanák az Alkotmánybíróságot a panaszos napelemesek A háztartási méretű napelemes rendszerek elszámolásával kapcsolatos jogi környezet egyre növekvő kiszámíthatatlansága veszélyezteti a magyar családok és vállalkozások beruházásait, valamint az általános befektetői és beruházási bizalmat – állítja egy friss alkotmányjogi beadvány.
2024. március 9. 07:15 Aggasztó hír a nyugdíjas nőknek A nemek nyugdíja közt tátongó szakadék még hosszú évekig fennmarad.
2024. március 9. 07:00 Tervezhetünk szabadtérre a hétvégén - időjárás Csak vasárnap későn lesz csapadék legközelebb, addig kihasználhatjuk a kétszámjegyű hőmérsékleti csúcsokat.