2024. január 5. 10:23 Kiderülhetett, ki lesz Kim Dzsong Un örököse Az észak-koreai vezető mindig is titkolózó volt a családjával kapcsolatban, az is utólag derült csak ki, hogy ki lett a felesége.
2024. január 5. 10:12 Befékeztek az ipari termelői árak Tavaly novemberben az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2024. január 5. 10:02 Nagyon is láttak fantáziát a marihuánás csokiban – videó Elfogtak nyolc embert, akiknél kábítószer előállításához szükséges anyagokat és többféle kábítószert – köztük több kilogrammnyi marihuánát, marihuánás csokoládét – találtak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon.
2024. január 5. 09:51 Marco Rossi a szerződések tiszteletben tartására int A válogatott kapitánya három hete visszautasított egy Premier League-csapatot.
2024. január 5. 09:39 Vonat elé lépett egy ember Vokánynál Buszos pótlásra van szükség az érintett baranyai vonalszakaszon.
2024. január 5. 09:28 Újabb vármegyében ütötte fel a fejét a rettegett kór Jász-Nagykun-Szolnok vármegye korábban még nem érintett területén mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állatállományt felszámolják – közölte a hivatal a honlapján.
2024. január 5. 09:17 Atomerőművita újratöltve: Németország húsz év után több áramot vásárol, mint amennyit exportál Kilenc hónap telt el azóta, hogy Németországban bezárták az utolsó, még működő atomerőműveket, és a koalíciós kormány a Zöldek Pártjának nyomására végérvényesen lemondott az atomenergiáról. Az ellenzék szerint ez az oka annak, hogy a kormány 2002 óta először több villamos energiát importál, mint amennyit exportál.
2024. január 5. 09:05 Válogatott kézilabdameccs vezeti fel a női vízilabdacsapat antréját - sport a tévében Foci és téli sportok még a képernyőn pénteken.
2024. január 5. 08:53 Még mindig nő a foglalkoztatottság Magyarországon Ám a KSH adatai arra is figyelmeztetnek, hogy a munkanélküliségi ráta szintén.
2024. január 5. 08:42 Jövő ősztől csökkenthető az alulteljesítő tanárok bére A munkáltatók az alacsony szintű teljesítményt nyújtó pedagógusok illetményét a rendeleti sávhatár alatt, de még a törvényi sávhatáron belül állapíthatják meg.
2024. január 5. 08:31 Gigantikus kórháztűz volt Németországban - egy halott, rengeteg sérült A sérültek füstmérgezést és égési sérüléseket szenvedtek, hatan súlyos állapotban vannak.
2024. január 5. 08:19 Jó darabig eltarthat még az ukrán pilóták kiképzése az F–16-osokra Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint 2024 végére végezhetnek a kiképzéssel az első ukrán pilóták az F–16-os vadászgépekhez. – írja a Kyiv Independent. Bemondta Washington: eddigre állnak készen az ukrán F-16-osok pilótái, egy ideig fellélegezhetnek az oroszok
2024. január 5. 08:07 Indul a női vízlabda-Eb - Kiderül, mire megy két kapitány egy helyett A női ötkarikás játékok 10 helyéből hét már elkelt, a maradék három közül az egyiket Eindhovenben, az utolsó kettőt pedig a februári, dohai világbajnokságon osztják ki.
2024. január 5. 07:55 Már több mint 10 ezren jöttek egy nap alatt a román határ felől ukrajnai menekültek Harminc napig érvényes igazolást kapnak csakúgy, mint az ukrán határon belépők.
2024. január 5. 07:43 Itt az áttörés: megvan a szuperbaktériumok ellenszere Az új antibiotikum olyan baktériumokat is elpusztít, amelyek a leginkább veszélyeztetik az emberi életet. Hatását azzal éri el, hogy kiiktatja a kórokozó „membrán-védelmét”.
2024. január 5. 07:30 Egy 2018-as egyezményt sértve lődöz most Észak-Korea Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
2024. január 5. 07:17 Fél millió karácsonyfa lesz a tűz martaléka A Budapesti Közművek szervezetten gyűjti be és környezetbarát módon hasznosítja az ünnepek után feleslegessé vált sokszázezer karácsonyfát – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió.
2024. január 5. 07:04 Búcsúúszásra készül Schirilla György, elköszön a jeges Dunától Még egyszer átússza a téli Dunát a „nemzet rozmárja”, de a sportot azért nem akasztja szögre; az írás mellett nem hanyagolja el a hideg vizet és a futást sem.
2024. január 5. 06:51 Durva csatt volt éjjel az M1-esen A kamion raktere teljes terjedelmében égett. A belerohanó autó a kamion alá szorult.
2024. január 5. 06:39 Új gomb jelenik meg a klaviatúrákon Ez már a mesterséges intelliigencia korszaka a PC történetének. Rövidesen kereskedelmi forgalomba is kerülnek az új klaviatúrák.
2024. január 5. 06:26 Tucatnál is több alkalmazásról derült ki, hogy veszélyes - Ön is letölthette őket Bizonyos fertőzött alkalmazásokat akár százezrek is letölthettek a Play Áruházból, mielőtt kiderült róluk, hogy ártalmasak. Olyan kártevőt hordozhatnak, amit a felhasználó talán észre sem vesz.
2024. január 5. 06:13 Kivégeztek egy elektromos kocsit a tűzoltók Farmoson – képek Speciális módszerrel oltottak el egy kocsit Farmoson. A kiégett roncsot kádba kellett helyezni.
2024. január 5. 06:00 Közel-Kelet-szakértő: a húszik támadásai miatt drágulni fog az olaj és a gáz A jemeni húszi lázadók egyre több kereskedelmi hajót támadnak meg a Vörös-tengeren, ami hosszú távon a globális ellátási láncot is fenyegeti – mondta Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet-szakértője.
2024. január 5. 05:45 Vigyázat, jelentősen csökken sok felhasználó Google Drive-tárhelye Ehhez nem kell más, csak a WhatsApp használata.
2024. január 5. 05:30 Szomorú dolgot mondott Ross Brawn Michael Schumacherről Az egykori technikai igazgató és csapatfőnök szerint a hétszeres világbajnok túl korán szállt ki a Forma–1-ből.
2024. január 5. 05:15 Ilyen változást hozott a nagy magyar rendszámpánik A Magyarországon 2023-ban eladott új autóknak mindössze 5,4 százaléka volt zéró emissziós.
2024. január 5. 05:00 Még marad az enyhe idő, de vasárnaptól visszatér a cudar tél - időjárás-jelentés Pénteken és szombaton még az évszakhoz képest enyhe időre számíthatunk, a szél is mérséklődik és csapadék csak elvétve fordulhat elő.
2024. január 5. 04:40 Vigyázat, márciustól brutális büntetést kapnak a gyorshajtók a szomszédban A hamarosan életbelépő, szigorúbb szabályozás értelmében az extrém gyorshajtóknak nagyon súlyos következményekkel kell számolniuk Ausztriában.
2024. január 5. 04:20 Ilyen még nem volt: egy 13 éves fiú eljutott a Tetris legvégéig Még soha senkinek sem sikerült végigjátszania az ismert számítógépes játékot, Blue Scutinak 38 perc kellett hozzá.
2024. január 5. 04:00 Újra hajózható egy fontos magyar víziút, már vannak jelentkezők A Sió-csatorna megnyitása 4 vízijárműnek is lehetőséget ad arra, hogy használják ezt a víziutat.
2024. január 4. 22:10 Fehér Ház: az oroszok észak-koreai ballisztikus rakétát is bevetettek Ukrajnában Az Egyesült Államok információi szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszországnak és ezeket már be is vetették Ukrajnában.
2024. január 4. 21:59 Megdőlt a napi melegrekord csütörtökön A Tolna vármegyei Bátán 16,4 Celsius-fokot mértek.
2024. január 4. 21:48 Kiderült, vannak-e már a boltokban újfajta visszaváltható palackok Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) információi szerint az üzletláncok boltjaiba még nem érkezett olyan termék, amelynek csomagolása az új rendszerben visszaváltható lenne.
2024. január 4. 21:37 Rakétacsapás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát Egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek, miután az orosz hadsereg egy vélhetően H-59-es rakétával csapást mért az Ukrajna középső részében lévő Kirovohrad megye székhelyére, Kropivnickijre – közölte Andrij Rajkovics, a régió kormányzója csütörtökön a Telegram közösségi oldalon.
2024. január 4. 21:26 Másodpercek alatt elfogták a rendőrök a zsebtolvajt a 6-os villamoson - videó A pórul járt tolvaj egy alvó utast próbált kifosztani, de akciója egyik kudarcot hozta a másik után.