2006. március 29. 13:36 Elfogták a szökött diktátort Nigériában őrizetbe vették a száműzetésben élő Charles Taylor volt libériai elnököt. A rendőrség közlése szerint az egykori államfőt a kameruni határ közelében fogták el.
2006. március 29. 13:24 Valószínűtlen a merénylet a nagygyűlések ellen? Szlovákiai lapvélemények szerint nem világos mi lehet az állítólagos magyarországi bombafenyegetettség inditéka. Elemzők nem tartják valószínűnek a politikailag motivált terrortámadást a választási kampány hajrájában.
2006. március 29. 13:12 Áll az alku? A De Beers gyémántóriás az Európai Unió nyomására önként vállalta, hogy fokozatosan lemond arról, hogy felvásárolja legnagyobb vetélytársa, az orosz Alrosa nyersgyémántjait. Az unió illetékesei azt remélik, hogy ezzel véget vetnek a dél-afrikai cég egyeduralmának a gyémántpiacon.
2006. március 29. 12:40 Hatezer tonna hulladék, több 10 milliós bírság Több 10 millió forintos bírságra is számíthat a Strabag Rt., miután engedély nélkül rakott le Röszke és Mórahalom között 6 ezer tonnányi építési hulladékot. A regionális természetvédelmi felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben.
2006. március 29. 12:23 Újabb halálos merényletek Bagdadban Bagdadban nyolc ember meghalt, hat megsebesült, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak egy kereskedőcég épületében az iraki főváros egyik előkelő negyedében.
2006. március 29. 12:18 Mégsem olyan jó ötlet görkorcsolyát adni a rendőrökre? A londoni rendőrség görkorcsolyás-rendőr kísérlete megbukott: a parkokat felügyelő görkoris rendőrök ugyanis a füvön át nem tudták üldözni a bűnözőket.
2006. március 29. 12:16 Tévedésből tüntette ki az elnök a kommunista tábornokot A Szibériába deportáltak emlékérmével tüntette ki tévedésből Lech Kaczynski lengyel államfő a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojciech Jaruzelski tábornokot - közölte szerdán az elnök szóvivője.
2006. március 29. 12:13 Teljes napfogyatkozás Törökországban Teljes napfogyatkozás lesz szerdán Törökországban. A természeti jelenséget több megfigyelőállomásról követik, és a NASA is élőben közvetíti honlapján. A török lakosság körében ugyanakkor riadalmat okoz, hogy korábban földrengések kísérték a napfogyatkozásokat.
2006. március 29. 12:12 Medián: fej-fej mellett a két nagy párt, a kis pártok döntenek A Medián legfrissebb felmérése szerint az SZDSZ és az MDF szereplése dönti el az országgyűlési választásokat. A közvélemény-kutató cég voksolás előtti utolsó, a HVG csütörtökön megjelenő számában közölt prognózisa szerint a Fidesz-KDNP közös listája és az MSZP egyarán 44 százalékra számíthat.
2006. március 29. 12:01 Felvásárolták a Forma-1-et! A CVC az Alpha Prema UK Limited-en keresztül sikeresen felvásárolta a Forma-1 részvényeinek jelentős százalékát.
2006. március 29. 11:59 Gázömlés és útlezárás volt a Hungária körúton Szerda délelőtt lezárták a Hungária körút egy szakaszát a Vágány utcánál, mert egy benzinkút egyik tartályából ömlik a gáz. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője, Molnár Péter az InfoRádióban elmondta: egy irodaépületet ki kellett üríteni.
2006. március 29. 11:53 Hozzon magával még egy embert! Telefonon is toborozza híveit a két nagy párt a hétvégi nagygyűléseikre. Míg a szocialisták aktivistáik útján közvetlenül beszélgetnek, a Fidesznél Orbán Viktor rögzített beszéde invitálja a választópolgárokat.
2006. március 29. 11:17 Mel Gibson maja nyelven forgat Már forgatják a dél-mexikói Veracruzban Mel Gibson új filmjét, az ősi maja kultúra összeomlásáról szóló Apocalypto-t. A filmben színészek helyett őslakosok játszanak. Gibson a holt nyelveken beszélő legutóbbi A passió után ezúttal maja nyelven forgat.
2006. március 29. 10:56 Lezárják a budai alsó rakpartot Várhatóan szerda estétől lezárják Budapesten a budai alsó rakpart egy részét a Duna áradása miatt - közölte a város üzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettes.
2006. március 29. 10:50 Külföldön már a hétvégén szavaznak Az amerikai földrészen most szombaton, más országokban pedig vasárnap adhatják le voksaikat a külföldön szavazó magyar állampolgárok. A lezárt urnáknak április 6-án éjfélig kell Budapestre érkezniük. A leadott szavazatokat április 9-én, a magyarországi szavazatokkal együtt számolják meg.
2006. március 29. 10:45 Jégtömb vagy kopjafa Óriási jégtömb, három darab 150 méter magas kopjafatorony - szárnyalt a fantázia a lebontott bazársor beépítésére kiírt építészeti tervpályázaton, Budapesten.
2006. március 29. 10:39 Korrupció és sikkasztás: felfüggesztették a miniszterhelyettest Felfüggesztettek tisztségéből a vietnami közlekedési miniszter helyettesét, mert a hatóságok gyanúja szerint korrupcióba és sikkasztásba keveredett. A rendőrség szerint a politikus részrehajlóan döntött állami fejlesztési pénzek odaítéléséről.
2006. március 29. 10:16 Felvették a milliárdos lottónyereményt Jelentkezett a nyereményéért az a lottózó, aki március elején találta el az öt számot. A több mint 1 milliárd forintos összeget már át is utalták a barcsi játékosnak.
2006. március 29. 10:09 Döntött tükör, rámpa, korlát Dönthető tükör a mosdóban, tájékoztató táblák gyengén látók számára - ezekkel is könnyebbé tehető egy fogyatékkal élő élete. Az Országos Lakás- és Építési Hivatal minden évben díjazza az akadálymentes középületeket. Idén egy városi könyvtár és két iskola nyert.
2006. március 29. 10:00 Kordonokat állítanak fel a nagygyűléseken A rendőrség akár kordonos beléptető rendszert is felállít a hétvégi politikai nagygyűléseken. Az ORFK szóvivője az InfoRádióban azt mondta: egyenruhások, és civil ruhás rendőrök is vigyáznak a biztonságra a pártok rendezvényein.
2006. március 29. 09:57 Da Vinci-kód: véletlen vagy összeesküvés? Talán véletlen egybeesés, talán összeesküvés, amelynek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza és átszövik a Templomos lovagrendet és a Vatikánt. Egy biztos: a Da Vinci-kód szerzője, és az őt perlő szerzőcsoport egyik tagja "összecsap" a bíróságon kívül is, az amerikai könyvesboltokban. Egy napon jelent meg ugyanis legújabb kiadványuk.
2006. március 29. 09:54 Iráni javaslat az atomvita megoldására Irán nemzetközi ellenőrzés alatt álló nukleáris fűtőanyag-központ létrehozását javasolja az évek óta húzódó atomvita megoldása érdekében. A javaslat értelmében a létesítményt Teheránban rendeznék be.
2006. március 29. 09:52 Módosították az M6-os finanszírozását Módosított finanszírozási megállapodást írt alá az M6-os autópálya építése ügyében Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter valamint a kivitelező M6 Duna Koncessziós Autópálya Zrt.
2006. március 29. 09:48 Leállt a békéscsabai baromfi-feldolgozó Teljesen leállt a békéscsabai baromfi-feldolgozó üzem, mert az áramszolgáltató lekapcsolta az áramot. A 800 dolgozót egyelőre szabadságra küldték.
2006. március 29. 09:35 Nem létező csapatok neveznek a Forma-1-re Ezekben a napokban lehet nevezni a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2008-as szezonjára, azonban már most több nevezési lap érkezett be, mint a jelenleg futó csapatok száma. Az indulók létszámát 12-re maximalizálták.
2006. március 29. 08:48 A tüdőrák a nők betegsége lehet A legfrissebb magyarországi tüdőgondozói adatok azt mutatják, hogy a férfiak körében nem emelkedik a tüdőrákos megbetegedések száma, a nőknél viszont 5 százalékos növekedés tapasztalható - jelentette be a Magyar Tüdőgyógyász Társaság főtitkára.
2006. március 29. 08:44 Kiterjeszti a rendőrség a nyomozást az illegális pártfinanszírozás ügyében Lapértesülések szerint a brit Scotland Yard a konzervatív pártra is kiterjeszti a nyomozást az utóbbi hetek egyik legnagyobb brit belpolitikai botrányában. Korábban a kormányzó Munkáspártról derült ki, hogy nemesi címre terjesztett fel több olyan üzletembert, akik kölcsönt nyújtottak a párt választási kampányához.
2006. március 29. 07:48 Egészségesebb az állateledel, mint a gyorsétel A kutya- és macskatulajdonosok gyakran viccelnek azzal, hogy kedvencük jobb ételt eszik, mint ők maguk. Egy kutatás most bebizonyította, hogy igazuk van, mivel egyes kutyatápok kevesebb zsírt és sót tartalmaznak, mint a gyorséttermekben kapható és a készételek.
2006. március 29. 07:37 Már idén elengedi a legszegényebb országok adósságát a Világbank Jóváhagyta a Világbank igazgatótanácsa a világ 17 legszegényebb országa esetében tavaly kezdeményezett adósságelengedés finanszírozási tervét. A szervezet közölte: júliusban - Mauritánia kivételével - valamennyi érintett ország esetében életbe lép a döntés.
2006. március 29. 07:27 Olcsóbb lehet a külföldi mobilozás Akár felére is csökkenhetnek a külföldi mobilozás tarifái, mivel az Európai Unió korlátozná a mobilszolgáltatókat. A közösségi tervek szerint a külföldön fogadott hívásokért pedig tilos lenne pluszköltséget felszámolni.
2006. március 29. 07:14 Életfogytiglant kapott a szadista gyerekgyilkos Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Nagy-Britanniában azt a férfit, aki egy nedves törlőkendővel megfojtotta héthetes, síró gyermekét. A 26 éves férfi a gyerek nyolc bordáját is összetörte.
2006. március 29. 07:04 Amikor az autó bejelentkezik Az intelligensebb, azaz a korszerű technológiával felszerelt autókkal jelentősen csökkenthető a gépjárműbalesetek és a töréskárok száma - írja a Népszabadság. A felesleges üzemanyag-fogyasztás is mérsékelhető ezáltal - állítja az Európai Bizottság, amely évente 50 millió euróval támogatja az ezzel kapcsolatos kutatásokat.
2006. március 29. 06:25 A Kadima nyert Izraelben Izraelben a nem hivatalos eredmények szerint az Ehud Olmert ügyvezető kormányfő vezette Kadima párt szerezte a legtöbb mandátumot a parlamenti választásokon.
2006. március 29. 05:32 Egy kis hiba és káoszba fulladhat a főváros Egy számítógép birkózik meg a tavaszi jó idő miatt megnövekedett forgalommal a fővárosban. A város különböző pontjairól beérkező adatokat egy szoftver elemzi, és választja ki azt a programot, amely alapján irányítja a közlekedést. Ha ez elromlana, káosz lenne Budapesten.
2006. március 29. 04:35 Jön a tevetejcsoki! Hamarosan újfajta édesség kerül a boltok polcaira: a tevetejből készült csokoládé. Bár elsőként az Egyesült Arab Emirátusok lakói kóstolhatják meg az alacsony zsrtartalmú tevetejből készülő csemegét, minden bizonnyal Magyarországon sem kell túl sokat várniuk a kísérletező kedvű édesszájúaknak. A tevetejcsoki ugyanis osztrák találmány.
07:00 Álmában lopták meg a magyar olimpiai bajnokot – elkergette a tolvajt, aki vitte az aranyérmét is