2007. április 10. 13:36 Nagy terület ég a XVII. kerületben Már nyolc hektáron ég az aljnövényzet Budapest XVII. kerületében.
2007. április 10. 13:29 Ahol minden második gyereket szexuálisan bántalmaznak Az indiai gyerekek kétharmadát fizikailag, felét szexuálisan bántalmazzák - derült ki az első hivatalos felmérésből. Mivel az országban él a világ kiskorú népességének egyötöde, több százmillió gyermekről van szó.
2007. április 10. 13:21 Egy elveszett kar 5 millió, egy interjú 36 millió forint A brit hadsereg történetében először fordult elő, hogy a védelmi minisztérium megengedte a katonáknak hadiélményeik áruba bocsátását, majd miután a sajtóban megjelentek az irániak által foglyul ejtett brit katonák első színes beszámolói, az engedélyt hirtelen visszavonta.
2007. április 10. 13:15 Támogatást adna a takarékosoknak a miniszter A megújuló energiaforrások fontosságáról beszélt Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Magyar Tudományos Akadémia budai kongresszusi termében rendezett energia és környezetpolitikai konferencián.
2007. április 10. 13:07 Magánkézbe kerül a legendás cseh sörgyár A cseh kormány rövid időn belül részvénytársasággá alakítja át az egyik legismertebb cseh sörfőzdét, az állami kézben levő Budejovicky Budvart, és ezzel lehetővé teszi a sörfőzde privatizációját.
2007. április 10. 13:04 A számítógépekbe is betekintene a Nagy Testvér A német belügyi szervek akár alkotmánymódosítás útján is el akarják érni, hogy lehetőséget kapjanak gyanús személyek számítógépének ellenőrzésére. Különösen azután, hogy márciusban egy szélsőséges iszlám csoport megfenyegette a bécsi és a berlini kormányt, hogy véres merényletekkel kell számolnia, ha nem vonják ki az Afganisztánba vezényelt német és osztrák erőket.
2007. április 10. 12:44 A lét a tét a szupersztárok harcában Kedd este két mérkőzést rendeznek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Valencia és az AS Roma is előnyösebb helyzetben van, mint angol ellenfele - de ki lepődne meg, ha végül a Chelsea és a Manchester United jutna tovább.
2007. április 10. 12:26 Hajdú B. István: A Chelsea nem esik az Inter hibájába A Chelsea várhatóan a kezdő sípszótól őrült iramot diktál, és nem követi el azt a hibát, amit korábban az Inter a Valencia ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének esti visszavágóján - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú B. István. A sportkommentátor szerint elképzelhető, hogy a Roma akkora meglepetést okoz ebben az évben, mint 2005-ben a Liverpool.
2007. április 10. 12:22 A globális felmelegedés meglepő bűnbakjai Ha erdőket telepítenek a hóval borított területeken, azzal növelik a globális felmelegedés veszélyét - derült ki egy friss tanulmányból. A kutatók ugyanakkor figyelmeztetnek: eredményeik nem szolgálhatnak érvként a fenyőerdők kiírtása mellett.
2007. április 10. 12:17 Hatszáz ittas sofőr bukott le A hosszú hétvégén mintegy 50 ezer közúti ellenőrzést végeztek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája. A tájékoztatás szerint 600 esetben volt ittas a sofőr; 100 autóvezetőnek a helyszínen elvették a jogosítványát.
2007. április 10. 12:14 Fidesz: Az OVB szakmailag gyenge, politikailag részrehajló A kormány állítsa helyre az Országos Választási Bizottság függetlenségét - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Navracsics Tibor szerint amióta Szigeti Péter a testület elnöke, a bizottság csak a Fidesz kárára hozott hibás döntéseket.
2007. április 10. 12:10 Korrupt és szexuális zaklató az elnökhelyettes? Újabb belpolitikai válság kezd kialakulni Csehországban. A zöldek kilátásba helyezték, hogy kilépnek a kormányból, amennyiben a miniszterelnök nem meneszti a botrányai miatt sokat bírált miniszterelnök-helyettest, Jirí Cuneket.
2007. április 10. 12:04 Dialektus: négy napon át az Aranyszarvas-díjért Kedden kezdődik a Dialektus, Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Füredi Zoltán szervező az InfoRádiónak elmondta: ötvenkét film versenyez az Aranyszarvas-díjért, és a kiegészítő programok is érdekesnek és színesnek ígérkeznek.
2007. április 10. 11:42 Ausztriába szerződik a Fradi edzője Az osztrák Hypo Niederösterreich női kézilabdacsapatához szerződik Németh András, a Ferencváros edzője, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a tervek szerint szövetségi kapitány marad, szerződése a pekingi olimpia végéig szól.
2007. április 10. 11:26 Földrengéssorozat Görögországban Több közepes erősségű földrengés rázta meg reggel Görögország nyugati részét; sérültekről és komolyabb anyagi kárról nem érkezett jelentés.
2007. április 10. 11:24 Jókedvet vitt a világűrbe Charles Simonyi Moszkvai megfigyelők szerint oldja az orosz űrmissziók szigorú formáit Charles Simonyi, aki fejjel lefelé lebegve kommunikált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), és némi bort is becsempészett oda, még ha csak mártás formájában is.
2007. április 10. 11:20 Elhunyt Méhes György író Életének 91. évében Budapesten elhunyt Méhes György író, műfordító - közölte a Magyar Írószövetség.
2007. április 10. 11:16 Veszteség nélküli BKV-t terveznek A jelenlegi mintegy 13 milliárd forintos üzemi veszteségének megszűntetését, és nullszaldós működést vár a várhatóan az év végére befejeződő átszervezésektől a BKV Zrt. vezérigazgatója.
2007. április 10. 11:11 A brit tanárok harmada narkotikumokhoz nyúl a stressz miatt Nagy-Britanniában minden harmadik tanár fordul az alkoholhoz, a kábítószerekhez, vagy dohányzik az őt ért stressz miatt. Sokuk ráadásul nem táplálkozik megfelelően.
2007. április 10. 11:01 Csodakúra: halak eszik meg a bőrhibákat Egyre népszerűbb az európaiak és a távol-keletiek körében is egy eljárás, amely a bőrbetegségeket gyógyítja. A módszer nem új keletű: a kórt egy hal egyszerűen lerágja a páciens lábáról vagy kezéről.
2007. április 10. 10:52 Újabb nagygyűléseket tartanak Kijevben Szerdán kezdi meg Ukrajnában a törvényhozás feloszlatására vonatkozó államfői rendelet vizsgálatát az alkotmánybíróság. Közben a kormánypárt és az ellenzék egyaránt újabb megmozdulásokra készül az ukrán fővárosban.
2007. április 10. 10:43 Hogyan fogjunk magunknak milliárdos férjet? Ha nem szerelemre, csak sok pénzre vágysz, fogj magadnak milliárdost! A vadászat kellékei: mosoly, humorérzék, optimizmus, tettrekészség - és egy útmutató, amelyet Oroszországban adtak ki.
2007. április 10. 10:14 Gyurcsány: A vártnál több lesz a bevétel A kormányfő szerint a tervezettnél jobban alakulhat az idén az államháztartás hiánya. Gyurcsány Ferenc az Economist brit gazdasági hetilap által szervezett budapesti konferencián hozzátette: az elemzések szerint az idén a kiadások a terveknek megfelelőek, míg a bevételek a vártnál magasabbak lesznek.
2007. április 10. 10:04 Elutasíthatják Kaiser perújítási kérelmét Kaiser Ede perújítási kérelmének elutasítását kezdeményezte a Győri Fellebbviteli Főügyészség - közölte a szervezet.
2007. április 10. 09:58 Vádemelés a fővárosi drogbanda tagjai ellen Vádat emelt egy kábítószer-csempészettel foglalkozó hálózat tizenkilenc tagja ellen a Fővárosi Főügyészség. Morvai Attila szóvivő azt mondta: a szervezet fél év alatt több mint 650 millió forint értékű drogot értékesített.
2007. április 10. 09:55 Megsokszorozzák az iráni kapacitást A korábban tervezettnél lényegesen több, csaknem 50 ezer urándúsító centrifuga üzembe helyezését tervezi a natanzi létesítményben - közölte az ország atomenergetikai szervezetének vezetője.
2007. április 10. 09:47 Életveszélyes és haszontalan a fogyókúra mozgás nélkül Nem csupán hatástalan, de életveszélyes is lehet a diéta a fogyni vágyók többsége számára - derült ki az eddigi legátfogóbb kutatásból. A diéta végeztével ugyanis általában többet híznak vissza az emberek, mint amennyit leadtak.
2007. április 10. 09:37 Szép és illatos, de megöli a többi virágot A nárciszokat nem szabad egy vázába tenni más virágokkal, mert egy-két napon belül megölik azokat - állapították meg a kutatók.
2007. április 10. 09:28 Göncz elégedett a magyarigazolványokkal A külügyminiszter szerint jól működik a magyarigazolványok rendszere, ezért felesleges a dokumentumokat ötévenként megújítani. Göncz Kinga a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: az igénylések üteme mára lelassult, a rendszerhez pedig csak pozitívumok kötődnek.
2007. április 10. 09:25 Veres: továbbra is a kereteken belül A pénzügyminiszter szerint márciusban is folytatódtak az év első két hónapjának költségvetési folyamatai.
2007. április 10. 09:21 Vérbe borították volna a zsidó ünnepet A ciszjordániai Kalkilíjában 19 iszlám szélsőségest vett őrizetbe az izraeli belbiztonsági szolgálat egy múlt hét végére tervezett merényletkísérlet miatt.
2007. április 10. 09:18 Zavargások: már 35 rendőrt gyanúsítanak Már 35 rendőrt gyanúsít a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással a szeptemberi, októberi zavargások során alkalmazott rendőri fellépéssel összefüggésben - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2007. április 10. 08:55 Ketyeg az óra a Távol-Keleten A vállalt kötelezettségek teljesítésének közelgő határidejére figyelmeztette Észak-Koreát az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának illetékese. Viktor Cha azután beszélt erről, hogy találkozott az észak-koreai főtárgyalóval.
2007. április 10. 08:51 Megfejtették a kutyák sokféleségének titkát Régi kérdést válaszoltak meg a tudósok, amikor meghatározták a kutyák hatalmas méretbeli változatosságának okát. Eddigi ismereteink szerint a legkisebb kutyafajta a chihuahua, amely mindössze 2-3 kilós, a legnagyobb pedig a német dog, amelynek magassága elérheti a 80 centimétert.
2007. április 10. 08:07 A stresszes embereknek szakad meg a szívük Megszakad a szíve annak, aki belebetegszik a bánatba - mondja a köznyelv; tudósok pedig most először tudományos magyarázatot is adtak arra, hogyan történik mindez.