2008. április 18. 06:58 Megválasztották az új győri színházigazgatót Nagy Viktor rendezőt választotta a Győri Nemzeti Színház igazgatójává a város közgyűlése. Az új vezető kinevezése júliustól 2013 nyaráig szól.
2008. április 18. 06:54 Bush: A harcot nem lehet feladni A terrorizmus elleni közös harc folytatását szorgalmazta az amerikai elnök, amikor Washingtonban fogadta Gordon Brown brit kormányfőt.
2008. április 18. 06:51 A kormány lassan mindenkit megfigyelne Kormányhatározattal helyezte a Gyurcsány-kabinet "nemzetbiztonsági védelem", titkosszolgálati ellenőrzés alá a megyei, fővárosi, kerületi és megyei jogú városok önkormányzatait - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
2008. április 18. 06:46 Gráffal helyettesítenék Gyurcsányt a szervezkedő MSZP-sek Az MSZP néhány alapító tagja szétválasztaná a pártelnöki és a kormányfői posztot. A Pécs Mecsek Nyugat Alapszervezet titkára szerint Gyurcsány Ferencnek át kellene adnia a miniszterelnöki pozícióját Gráf József jelenlegi agrárminiszternek. Komáromi István az InfoRádiónak azt mondta: a szocialista párt vezetése már nem érzékeli a társadalmi problémákat.
2008. április 18. 06:33 Csak a helyi termeléssel előzhetők meg az újabb polgárháborúk A globálisan termelt és értékesített élelmiszerek helyett a helyben megtermelhető élelemre van szükség a globális élelmiszerkrízis elkerülése érdekében - ezt tartalmazza az ENSZ legújabb jelentése, amely 64 ország 400 tudósának közreműködésével készült. Bogár László közgazdász a jelentés kapcsán kiemelte: ha nem változik meg az élelmiszertermelés szemlélete, akkor az eddigieknél is súlyosabb konfliktusokra lehet számítani a harmadik világban.
2008. április 18. 06:13 Új készítmények a cukorbetegség szövődményei ellen Két új, a vércukorszint szabályozására szolgáló, szájon át alkalmazható hatóanyagot mutatnak be a Magyar Diabétesz Társaság éves kongresszusán Tihanyban - jelentette be a szervezet elnöke. Winkler Gábor az InfoRádiónak elmondta: az új módszer a cukorbetegség szív- és érszövődményeinek megelőzéséhez járul hozzá.
2008. április 18. 05:59 Fallosz alakú ivóedény és más érdekes leletek - képgaléria Az elmúlt évben Budapesten talált római és középkori régészeti leletekből nyílt kiállítás az Aquincumi Múzeumban. Láng Orsolya régész elmondta: a kiállítás egyik különlegessége egy életnagyságú római páncélos katona szobra. Hozzátette: ilyen leletet 30-40 évente egyszer találnak a kutatók.
2008. április 18. 05:47 "Gyurcsány Ferencnek már csak egy éve van" Magyarország politikusai rövid távú érdekeket képviselnek és elmulasztják az országot előremozdító szerkezeti reformokat - írja az Economist című brit hetilap Magyarországról szóló elemzésében.
2008. április 18. 05:30 A géntechnológia megoldást adhat a klímaváltozás kihívásaira? A világ számos pontján már jelenleg is élelmezési válságot okoz a klímaváltozás. Többen rámutatnak: a probléma súlyosbodik a jövőben, ezt pedig Magyarország sem hagyhatja figyelmen kívül. A Szegedi Biológiai Központ vezetője arra figyelmeztet: Magyarország nem lesz képes együtt élni a klímaváltozás hatásaival, ha a mezőgazdaságban továbbra sem alkalmaznak genetikailag módosított vetőmagokat.
2008. április 18. 05:15 Ingyenes szolgáltatások az üdülési csekk mellé Ingyenes zoo-csemege az állatkertben, díjmentes fogászati felvétel - ez csak néhány azok közül a kedvezmények közül, amelyekre az üdülési csekkek mostantól beválthatók. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke az InfoRádiónak elmondta: az idei első negyedévben már több mint 10 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket a gazdálkodók.
2008. április 18. 05:00 Nem létezik szabad akarat? Az ókor óta foglalkoztatja a filozófusokat a szabad akarat kérdése, amely korábban úgy merült fel, hogy befolyásolja-e cselekedeteinket egy külső, az embernél magasabb rendű hatalom vagy mi kovácsoljuk a sorsunkat. Bár létezésének elvetése feleslegessé teszi az etikai szabályokat, mégis számos filozófus vallotta, hogy a világ dolgainak működését nem az ember irányítja.
2008. április 17. 23:04 Ezúttal elég volt Essien gólja a Chelsea-nek A Chelsea 1-0-ra győzött Liverpoolban az Everton ellen az angol labdarúgó-bajnokság csütörtöki mérkőzésén.
2008. április 17. 22:00 Berlinben a költségvetésből finanszírozzák a buszközlekedést A német főváros tömegközlekedésével az utasok túlnyomó többsége elégedett. A több mint 3 millió lakosú város forgalmát autóbuszok, villamosok, továbbá földalatti és helyiérdekű szerelvények bonyolítják. Míg a helyiérdekű, S-Bahnnak nevezett hálózatot a német vasúttársaság tartja fenn, a metrót, a városi buszokat és villamosokat a tartomány költségvetéséből finanszírozzák.
2008. április 17. 21:45 A lányoknak nagyobb esélyük van a túlélésre Egyesült államokbeli kutatók kidolgoztak egy eljárást arra, hogyan javíthatók a koraszülöttek életkilátásai. Az egyik kulcsfaktor a kicsi neme, a lányok ugyanis jobb eséllyel indulnak.
2008. április 17. 21:41 BKV-sztrájk és lezuhant vadászgép - a nap legfontosabb hírei Elutasították a BKV-s érdekképviseletek a főváros garanciavállalását, és megtartják a holnapi sztrájkot; megtalálták a feketedobozát annak a MiG-29-es vadászgépnek, amely délután zuhant le Kecskemétnél; 100-150 millió forint értékű üzemanyag-lopást derített fel a Nemzeti Nyomozó Iroda - a nap legfontosabb hírei.
2008. április 17. 21:30 Megerősített szolgálattal készül a rendőrség a sztrájkra A sztrájk idején is érvényesek a KRESZ szabályai, tehát a rendőrség nem nyitja meg a buszsávokat a személygépkocsik számára és a villamossíneken is tilos lesz autózni - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva közölte, hogy a forgalmasabb csomópontokban rendőrök irányítják majd a forgalmat.
2008. április 17. 21:25 Orvosok és nővérek alszanak a kórházban a BKV-sztrájk miatt Kétszáz dolgozó csütörtök este bent alszik a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, hogy a pénteki BKV-sztrájk idején is zavartalan legyen az egészségügyi ellátás - tudta meg az InfoRádió a baleseti központot is magában foglaló intézmény főigazgatójától. Budaházy Emil szerint nem kell műtéteket elhalasztaniuk, de annak van kockázata, hogy a betegek eljutnak-e a kórházba.
2008. április 17. 21:20 Õrizetbe vételek az olimpiai láng útján Az indiai fővárosban 180 tibeti tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok az olimpiai láng váltófutásán.
2008. április 17. 21:15 Döntőjéhez ért a boldogságverseny Kialakult a szingapúri boldogságverseny döntős mezőnye: négyen jutottak be a végső megmérettetésre.
2008. április 17. 21:08 Medgyessy: Gyurcsány jobban tette volna, ha lemond A Heti Válasznak nyilatkozó Medgyessy Péter volt miniszterelnök szerint nem alakult volna ki politikai válság, ha Gyurcsány Ferenc lemond 2006 őszén.
2008. április 17. 21:00 Elmarad a várttól a gazdasági növekedés Jelentősen elmarad a tavaly ősszel közzétett becsléstől a vezető német gazdaságkutató intézetek ma közétett előrejelzése, amelyben az idei évre 1,8 százalékos növekedést jósolnak. Tavaly még abból indultak ki, hogy a konjunktúra megközelíti majd a 2,5 százalékot.
2008. április 17. 20:45 A halászatnak evolúciós hatása is van Evolúciós változást idéz elő a tengeri halaknál a túlhalászat. Az élőlényeknek ugyanis alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy már a fiatal, kistermetű halakat is kifogják a tengerből.
2008. április 17. 20:43 Felmentették a Honvéd sikeredzőjét! Már nem Kovács István a Honvéd férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. A klub szakosztályának vezetése azután mentette fel a trénert, hogy az alapszakasz-győztes együttes nem jutott be a Vasassal szemben a bajnoki döntőbe. A bronzpárharc meccsein Tóth Imre irányítja a csapatot.
2008. április 17. 20:30 Szeretik-e a feministák a Szex és New York-ot? Sokaknak a Szex és New York a barátság és a szexuális szabadság jele, másoknak viszont az orgia általánossá tétele és egy evidenciagyűjtemény az életről. Sokak szerint a feministáknak vagy a feministákról készült a sorozat, amelynek hamarosan az egész estés filmváltozata kerül a moziba. De vajon mit gondolnak a műről a feministák?
2008. április 17. 20:28 Keserű véget érhet a mézédes élet A HVG értesülései szerint erős a gyanú, hogy cukorszirupot kevert a mézbe a dunavarsányi Aranynektár Kft., ezért a hatóság bezáratta Magyarország legnagyobb, tavaly uniós támogatással felújított mézüzemét.
2008. április 17. 20:15 Bizonyíték van rá: a férfiak feledékenyebbek, mint a nők A férfiaknál gyakoribbak a memóriazavarok, és az idős kori leépülés hamarabb jelentkezik náluk - állapította meg egyesült államokbeli kutatók.
2008. április 17. 20:08 Környezeti veszélyhelyzet a Tiszánál Karbamid került szerdán a romániai Róna patak vizébe, ahonnan a szennyező anyag az Iza folyón keresztül a Tiszába jutott.
2008. április 17. 20:05 Több ezren fűtés nélkül maradtak Balatonfűzfőn Csődbe ment a Balatonfűzfői Erőmű Kft., ezért az E.ON Energiaszolgáltató nem biztosítja tovább a gázellátást a cégnek.
2008. április 17. 20:00 Virággal "falatják fel" a nehézfémet a talajból A két legelterjedtebb mustárnövény egyikét, az úgynevezett szareptai mustárt (Brassica juncea) vetik be a moszkvai ökológusok a gépolajokkal és nehézfémekkel szennyezett talajok tisztítására.
2008. április 17. 19:51 Az utolsó szó: lesz BKV-sztrájk Elutasították a BKV-nál működő érdekképviseletek a főváros garanciavállalását az esti egyeztetésen, és megtartják a pénteki, egész napos sztrájkot.
2008. április 17. 19:24 Erőszakba torkollt a párizsi tüntetés Folytatódott a pedagógusok tervezett elbocsátása ellen három héttel ezelőtt kezdődött párizsi tüntetéssorozat; a megmozduláson a rendőrség szerint 13 ezren, a szervező diákszervezetek becslése alapján 40-50 ezren vettek részt.
2008. április 17. 19:21 Furkósbottal és mézesmadzaggal a feketegazdaság ellen Hosszú távon az élőmunka adóterheinek csökkentésével, illetve a be nem jelentett munkavállalás komolyabb szankcionálásával lehetne csökkenteni az eltitkolt jövedelmek arányát Magyarországon - írja a Világbank legújabb tanulmánya.
2008. április 17. 19:18 Képriport a lezuhant MiG-29-es vadászgépről Leszállás közben lezuhant egy MiG-29-es vadászgép a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis közelében, a 44-es főút mellett.
2008. április 17. 19:00 Amerika a remény országa a pápa szerint A Washingtonban pontifikált misén nyíltan beszélt a papok szexuális visszaéléseiről a katolikus egyházfő.
2008. április 17. 18:38 Kósa: A kormány le akarja hallgatni a politiusokat Kósa Lajos szerint a kormány a politikai elit lehallgattatására akar felkészülni, ezért nyújtott be interpellációt a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterhez.
14:58 A kormány úgy véli, nincs szükség azonnali zajcsökkentő intézkedésekre a Liszt Ferenc Repülőtérnél