2009. december 27. 17:05 A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták:
2009. december 27. 17:04 Netanjahu tárgyalna kedden az egyiptomi elnökkel Találkozót kezdeményezett keddre az egyiptomi elnökkel a béketárgyalások felújítása érdekében az izraeli kormányfő. Benjamin Netanjahu azt mondta: Hoszni Mubarakkal a tervek szerint Kairóban egyeztet majd.
2009. december 27. 16:18 "Győzelmére" emlékezik a Hamász a gázai offenzíva évfordulóján Megszólaltak a szirénák vasárnap Gázában annak első évfordulóján, hogy rövid de véres háború kezdődött Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista mozgalom között.
2009. december 27. 16:00 Szegényekkel ebédelt egy népkonyhán a pápa Szegényekkel együtt ebédelt egy római népkonyhán a katolikus egyházfő. XVI. Benedek első alkalommal hagyta el Vatikánvárost azóta, hogy a karácsonyi misén egy nő fellökte.
2009. december 27. 15:59 Felelőtlennek és károsnak nevezték a kormány gazdaságpolitikáját vezető brit közgazdászok A szakemberek a Sunday Times című lapban megjelent közös levelükben úgy vélik: a brit jegybank is elveszítheti hitelességét a befektetők szemében. A közgazdászok főként azt kifogásolják, hogy Alistair Darling pénzügyminiszter novemberben sem tett javaslatokat a brit államháztartás hiányának csökkentésére.
2009. december 27. 15:55 Első ízben több e-könyv fogyott, mint nyomtatott Első ízben karácsony napján (december 25-én) az Amazon internetes áruház több könyvet adott el digitalizált változatban, mint nyomtatott formában.
2009. december 27. 14:57 Egy andorrai hotelben fogták el Farkas Pétert Egy andorrai hotelben fogta el a helyi rendőrség a tavaly november óta szökésben levő Farkas Péter olimpiai bajnokot december 26-án éjszaka - erősítette meg vasárnapi sajtótájékoztatóján Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány.
2009. december 27. 14:56 Hobo: "Mindennap adok pénzt a koldusnak" Hobo immár színházi ember lett. Persze zenésznek is, előadóművésznek is megmaradt. Az InfoRádió Aréna című műsorában minderről új lemeze, a Circus Hungaricus kapcsán beszélt.
2009. december 27. 14:33 Tiszabecsnél másodfok közelében tetőzik a Tisza A Tiszán vonuló árhullám másodfokú árvízvédelmi szint közelében tetőzik Tiszabecsnél, ahol csaknem hatméteres vízmagasság-növekedést mértek - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője
2009. december 27. 14:32 A válság ellenére folytatódnak a megaprojektek Dubajban A fizetésképtelenséggel fenyegető adósságválság ellenére folytatódnak a megaprojektek Dubajban; január 4-én felavatják a világ legmagasabb épületét és egy újabb mesterséges szigetcsoportot is építenek a Perzsa-öbölben.
2009. december 27. 14:30 Kutatás-fejlesztési rekord a német autóiparban A világgazdasági válság ellenére a német autóipari cégek rekord nagyságú összeget, 20,9 milliárd eurót fordítottak kutatás-fejlesztésre idén.
2009. december 27. 14:29 Csaknem száz ember került kórházba az ünnepek alatt az újinfluenza miatt Csaknem száz embert kellett kórházba vinni az ünnepek alatt a H1N1-vírus miatt kialakult újinfluenza miatt - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
2009. december 27. 13:19 Az amerikai szenátus jóváhagyta a magyar nagyköveti jelölést Az Egyesült Államok szenátusa jóváhagyta Eleni Tsakopoulos Kounalakis kaliforniai üzletasszony jelölését a budapesti amerikai nagyköveti posztra.
2009. december 27. 13:17 Két község megközelíthetetlen személyautóval Borsodban Tornabarakony és Tornaszentandrás nem közelíthető meg személyautóval a Bódva áradása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sajó áradása miatt pedig több út egy-egy szakasza járhatatlan - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. területi igazgatóságának ügyelete az MTI-t.
2009. december 27. 13:07 Lángolt egy lakóépület tetőszerkezete Szolnokon Félig leégett egy családi ház tetőszerkezete szombatról vasárnapra virradó éjszaka Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese vasárnap az MTI-vel.
2009. december 27. 13:04 Kártérítést kér a Szberbank a kútba esett Opel-üzlet miatt Kártérítést kér a Szberbank orosz bank a General Motors (GM) amerikai autóipari társaságtól az Opel meghiúsult átvétele kapcsán felmerült költségek miatt.
2009. december 27. 12:44 A magyar külképviseletek még nem tudnak Farkas Péter elfogásáról Sem Magyarország barcelonai főkonzulátusa, sem a madridi nagykövetség nem tudta megerősíteni az MTI-nek azt az értesülést, amely szerint Andorrában elfogták Farkas Péter szökésben lévő olimpiai bajnokot.
2009. december 27. 12:41 Nem kapott brit vízumot a géprobbantással próbálkozó nigériai A brit hatóságok az év elején megtagadták a tartózkodási vízumot attól a nigériai férfitől, aki a minap merényletet kísérelt meg egy amerikai utasszállító repülőgép ellen.
2009. december 27. 12:39 Visszatérhetnek otthonukba az ipolytarnóci családok Visszatérhettek otthonaikba az Ipoly áradása miatt tegnap Ipolytarnócon kiköltöztetett családok. A Nógrád megyei település polgármestere az InfoRádióban azt mondta: az eddigi vizsgálatok szerint a nyolc veszélyeztetett ház közül egyik sem vált lakhatatlanná.
2009. december 27. 12:38 Egy tököli család kapja meg az ország karácsonyfáját Egy hat gyerekes tököli család kapja meg tüzelőnek az ország karácsonyfáját - közölte a kormányszóvivői iroda.
2009. december 27. 12:36 Meghalt négy hegyi mentő Olaszországban Olaszország északi részén négy hegyi mentő halálát okozta egy lavina a Dolomitokban, Trento tartományban. Az összesen 7 fős mentőalakulat tegnap este indult két turista felkutatására, akik sötétedés után nem tértek vissza egy kétezer méteres magasságban lévő bázistáborba.
2009. december 27. 11:27 Kompbaleset a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigetek déli részén három ember meghalt, amikor elsüllyedt egy komp Batagas város közelében.
2009. december 27. 11:25 Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Bejrútban Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a libanoni főváros déli részén.
2009. december 27. 11:24 Megtalálták egy család hat tagjának holttestét Mexikóban Mexikóban egy család hat férfi tagjának holttestét találta meg a rendőrség az ország északi területén.
2009. december 27. 11:23 Vádat emeltek a géprobbantással próbálkozó nigériai férfi ellen Az Egyesült Államokban vádat emeltek az ellen a nigériai férfi ellen, aki pénteken megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest Airlines amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát. A 23 éves nigériai férfi közvetlenül landolás előtt próbálta meggyújtani a nála levő robbanóanyagot, de az utasok észrevették, hogy mire készül és leteperték.
2009. december 27. 11:07 Navracsics Tibor szerint várhatóan április 11-én lesz a választás A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint az ellenzéki párt támogatja a köztársasági elnöknek azt a szándékát, hogy a legkorábbi dátumra írja ki a parlamenti választásokat. Navracsics Tibor azt mondta: ez az időpont várhatóan 2010. április 11-e lesz.
2009. december 27. 11:06 Parlamenti választásokat rendeznek ma Üzbegisztánban Parlamenti választásokat rendeznek ma Üzbegisztánban. A 17 millió voksolásra jogosult állampolgár az alsóház 150 tagját választja meg.
2009. december 27. 11:04 A következő hónapokban kezdődhet a Paksi Atomerőmű bővítésének engedélyezési eljárása A jövő év első negyedében kezdődhet a Paksi Atomerőmű bővítésének engedélyezési eljárása. A Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója azt mondta: a projekt előkészítésén 7 munkacsoportban összesen 100 ember dolgozik.
2009. december 27. 11:03 Elnököt választ Horvátország Megkezdődött az elnökválasztás Horvátországban. Az államfői tisztségért 12 jelölt indult, szakértők szerint a legesélyesebb jelölt, a szociáldemokraták támogatásával indult, 52 éves Ivo Josipovic jogászprofesszor, zeneszerző.
2009. december 27. 11:02 Öt ember meghalt egy iraki robbantásban Irakban öt ember meghalt, amikor pokolgép robbant egy síita vallási ünnep idején az ország északkeleti részén.
2009. december 27. 10:59 Több száz rendőrt vezényeltek Teherán központjába Több száz rendőrt vezényeltek az iráni főváros központjába, ahová ma újabb kormányellenes tüntetést szervezett az ellenzék.
2009. december 27. 10:59 Fokozott rendőri ellenőrzés a főváros több kerületében Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a főváros több kerületében a budapesti rendőrfőkapitány.
2009. december 27. 10:51 Letartóztatták Farkas Pétert Az InfoRádió hivatalos forrásból egyelőre meg nem erősített információi szerint Andorrában őrizetbe vették a szökésben lévő birkózó olimpiai bajnokot, Farkas Pétert.
2009. december 27. 09:46 Lassan apadnak a folyók Heves megyében Lassan apadnak a folyók Heves megyében, az északi országrészben jelenleg 304 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: a Sajón harmadfokú, a Tarnán és mellékfolyóin másodfokú a védekezés, települések nincsenek veszélyben.
2009. december 27. 09:45 ,,Stabil nyereséget termelő vállalat marad a Magyar Villamos Művek Zrt" Erős, versenyképes, stabil nyereséget termelő vállalat marad a Magyar Villamos Művek Zrt. azzal, hogy az MVM csoporthoz tartozó Mavirnak nem kell eladnia a hálózatát.
17:11 Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
17:01 Káel Csaba az Arénában: Dél-Amerikából egyre élénkebb az érdeklődés a magyar film és az ország iránt is