Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Újratervezés a baloldalon
2014. január 6. 19:25
Újratervezés a baloldalon
A Fidesz szóvivőjének megfogalmazása szerint összeállt ugyanaz a bukott baloldal, amely egyszer már tönkretette az országot. Zsigó Róbert azt mondta: a személyes hatalmi ambíciók mindent fölülírtak a baloldalon. A nagyobbik kormánypárt szóvivője azután tartott sajtótájékoztatót, hogy az MSZP és az Együtt-PM vezetői reggel arról nyilatkoztak: akár már ezen a héten újratárgyalhatják a két szervezet ősszel megkötött megállapodását. Közölték azt is, együttműködnek majd Gyurcsány Ferenc pártjával és az sem kizárt, hogy a közös egyéni jelöltek mellett közös listát is állítanak.
Pokorni: a PISA adatai nem igazolhatják még a változtatásokat
2014. január 6. 17:06
Pokorni: a PISA adatai nem igazolhatják még a változtatásokat
Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint a PISA-felmérés mostani adatai nem igazolhatják a változtatásokat, ugyanakkor azokat a véleményeket is helyére kell tenni amelyek megfélemlített tanárokról szólnak. Ezt Pokorni Zoltán mondta az Újkatedra című oktatási szaklap internetes honlapján megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy megspórolhatták volna az elmúlt két év gigantikus erőfeszítéseit, és jobb eredményt tudtak volna elérni, ha a nagy önkormányzatokat békén hagyják, és a kicsiket megsegítik.
Schumacher-baleset: kérdés, megfelelően jelölték-e a pályákat
2014. január 6. 14:53
Schumacher-baleset: kérdés, megfelelően jelölték-e a pályákat
Sajtótájékoztatót tartanak a hét közepén a Michael Schumacher síbalesetének körülményeit vizsgáló rendőrök. A francia hatóságok ezzel, a hétfői információval igyekeznek csillapítani a grenoble-i kórház környékét december 29-e óta megszállt újságírók híréhségét. A hétszeres Formula I-es világbajnok állapotáról továbbra is csak annyit tudni, hogy kritikus, de stabil.
×