Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

A Világörökség újabb épületét pusztította el az Iszlám Állam Palmírában

Teljesen megsemmisült az ókori Bel temploma az úgynevezett Iszlám Állam által elfoglalt Palmírában. A dzsihádisták korábban közölték, hogy újabb műemléket robbantanak fel az ókori romjairól ismert városban.

Az ENSZ megerősítette, hogy a Világörökséghez tartozó újabb épületet pusztítottak el a Szíria és Irak egy részét hatalmukban tartó dzsihádisták.

Műholdas felvételeken azt látni, hogy a hellenisztikus stílusban épült templom kétezer éven át épségben maradt oldalfalai és külső oszlopai leomlottak.

Szíria ókori műkincsekért és műemlékekért felelős illetékese korábban azt mondta, hogy a fő falak épségben maradtak - annak ellenére, hogy az Iszlám Állam emberei felrobbantották az épületet.

Az ENSZ műholdas képeket vizsgáló ügynöksége, az Unosat szerint azonban szinte semmi sincs már a templom helyén.

"Sajnos, a birtokunkba jutott képeken azt látni, hogy megsemmisült a főépület és a közeli oszlopok is" - mondta a szervezet igazgatója.

Egy helyi lakos azt mondta a BBC-nek, hogy a komplexumot körbevevő külső fal és az ahhoz vezető út még épségben van.

Bel templomát tartották az ókori romváros legfontosabb építményének és azt a szíriai háború előtt évente 150 ezer turista látogatta meg. Régészek megjegyezték, hogy a város a multikulturalizmus egyik korai példája, ahol több vallás és kultúra különböző stílusban emelt épületei álltak.

A külvilág számára nehéz pontos információt szerezni a Parmírában történtekről, mivel a romokat fegyveresek őrzik.

Az Iszlám Állam már korábban is elpusztított műemlékeket azt állítva, hogy azok bálványok. Kommentátorok azonban megjegyzik, hogy közben drága pénzen elad műkincseket. A rombolást ezért azzal magyarázzák, hogy a dzsihádisták így még tovább tudják feltornászni a javakért kért árat.

A múlt héten megerősítették, hogy egy másik fontos épületet, a Baal templomot is megpróbáltak felrobbantani a dzsihádisták, akik augusztusban kivégezték a Haled al-Aszadot, a romokat 40 éven át felügyelő 81 éves régészt.

A műemlékvárost májusban foglalta el az Iszlám Állam.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartja. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok aznap harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×