Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Drámaian romlik Karsai Dániel állapota

Testvére, Karsai Péter közölte: Dániel mindenképpen el szeretné kerülni, hogy lélegeztetőgépre kerüljön.

Karsai Péter egy tévé interjúban arról is beszélt, az ALS-betegséggel küzdő testvére nem akarja, hogy pusztán gépek tartsák életben. Mint mondta: Karsai Dániel már csak pár szóban tud kommunikálni, ugyanakkor arról még nem beszéltek, hogy mi lesz, ha már ennyire se lesz képes - írja az Index.

Két Karsai Dániel TikTok-oldalán posztoltak egy videót, amelyen látható volt, hogy romlott az állapota. „Testvérem, Karsai Dániel állapota az utóbbi hetekben rohamosan romlani kezdett. A beszédképességét nem veszítette el teljesen, de sajnos már a szövegek diktálása is túlságosan fárasztó számára. Arra kért meg ezért, hogy László Róbert barátunkkal közösen megfogalmazott posztokban mi számoljunk be az aktuális hírekről, eseményekről, természetesen Danival egyeztetve” – mondta akkor a testvére. Ezután mondta el, mi állt a videók hátterében.

"Március 28-án, születésnapja alkalmából egy lakásszínházi előadással szerettük volna meglepni, helyette épp ezen a napon muszáj volt kórházba mennie, mivel tüdőgyulladást kapott" – fogalmazott.

„A Korányi kórház szakszerű ellátásának, a kimagasló színvonalú betegápolásnak, nem mellesleg Dani fekete öves akaraterejének köszönhetően a tüdőgyulladásból kigyógyult” - tudatta Karsai Péter.

„Múlt hét csütörtök óta Dani ismét otthon pihen, sokat olvas, látogatóival, ha nem is úgy, mint akár csak pár hete, de kommunikál. És hatalmas mosollyal konstatálja, hogy a londoni derbin a Fulham 2–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet” – írta Karsai Péter.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×