Infostart.hu
eur:
392.96
usd:
342.66
bux:
121813.33
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Tovább küzdenek a szlovákiai magyar pártok

Három évig vizsgálták, végül képtelenek voltak dönteni. A szlovák Alkotmánybíróság szerdán ügyrendi okokra hivatkozva elutasította a 2010-es Robert Fico-féle állampolgársági törvényt megtámadó képviselők beadványát. Az MKP és a Híd azt ígéri, hogy lesz még folytatás.

Döntés nélkül zárult le a szlovák állampolgársági törvény ügye szerdán a kassai székhelyű Alkotmánybíróságon. Többszöri elnapolás után eljárásbeli hibákra hivatkozva utasította el a taláros testület az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos 2011-es képviselői beadványt, amely rámutat, hogy a törvény szerint automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik államét, miközben az alkotmány kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától.

Bugár Béla, a Híd elnöke azt közölte, a kérdésben további lépések megtételét fontolgatják Szlovákiában, mert a polgári párt szerint az államnak nincs joga a polgároknak akaratuk ellenére elvenni az állampolgárságukat.

A pártelnök kifejtette, már maga a tény, hogy a bírák nem tudtak dűlőre jutni, jelzi, hogy gond van a törvénnyel. Bugárék azt fontolgatják, hogy nemzetközi bíróságra viszik az ügyet.

A döntésre reagálva Berényi József, az MKP elnöke leszögezte, Szlovákia továbbra is kettős mércét alkalmaz a magyarokkal szemben. Az Alkotmánybíróság elutasító döntése ismételten igazolja, a jogállamiság csak addig érvényesül, amíg az nem ütközik a szlovák nemzetállam-építés céljával.

A Magyar Közösség Pártja tovább küzd a nemzetközi fórumokon azért, hogy az állampolgársági ügyben méltányos megoldás szülessen, illetve a meghurcoltakat tovább segíti egyéni jogorvoslati küzdelmükben - olvasható a párt közleményében.

A jobboldali szlovák pártok képviselői is egyetértenek abban, hogy rossz az a jogszabály, amely szlovák állampolgárokat foszt meg az állampolgárságuktól. Peter Zajac, a kereszténydemokraták frakcióvezetője úgy fogalmazott, a kettős állampolgárság a modern Európában hétköznapinak számít.

A szerdai tárgyaláson megjelent szlovák állampolgárságuktól megfosztottak körében nagy volt a felháborodás. Csalódottságának adott hangot a magyar állampolgárság felvételét nyíltan vállaló 102 éves Tamás Ilonka néni is. "Csúnya játékot játszanak velünk, embertelen dolgok ezek, mert ha egyszer van egy országnak egy alkotmánya, aminek sérthetetlennek kellene lennie, az csak így játszadozunk vele és keserítsük tovább az itteni magyarságot" - mondta Ilonka néni.

A szlovák belügyminisztérium jelenleg az állampolgársági törvény enyhítésén dolgozik. A módosítás szerint a jövőben azok nem veszítik majd el szlovák állampolgárságukat egy másik ország állampolgárságának felvételét követően, akik állandó lakhellyel rendelkeznek abban az országban, amelynek állampolgárságát újként felvették.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Három ukrán állampolgárt kitiltottak Magyarországról. Meghosszabbították a nemzeti petíció kitöltési időablakát. Az EU-csúccsal párhuzamosa Kormányinfó is zajlik, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő adott tájékoztatást a hétközi kormányülés friss elhatározásairól, ezt követően újságírói kérdésekre is válaszoltak, így arra is, hogy lesz-e tankolásmennyiségi korlátozás.

Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van

Röviden válaszolt arra a felvetésre is, hogy vitázik-e Magyar Péterrel a magyarországi választási kampányhajrában.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya esésben a tőzsdék - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya esésben a tőzsdék - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló mozgásokra van kilátás. Ugyan a magyar tőzsde régiós és szelkesebb körben vett nemzetközi szinten is felülteljesít, de általánosságban véve nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Eközben az olajár és az európai gázár tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×