Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
319.5
bux:
151755.74
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Hová tűntek az iraki milliárdok?

Elloptak-e az Egyesült Államokban több mint hat és félmilliárd dollár iraki pénzt vagy sem? Erről folyik vita a tengeren túl.

Stuart Bowen, az Irakba küldött amerikai újjáépítési pénzek főellenőre három évvel ezelőtti meghallgatásán azt mondta: több száz peres ügyet indítottak, és néhány ember börtönbe is került a segélydollárok elsikkasztása miatt. Pontos számot azonban nem tudott mondani arról, hogy az amerikai adófizetők mennyi pénzt veszíthettek el így.

A héten azonban előállt egy összeggel. A Los Angeles Times úgy idézte, hogy szerinte akár több mint 6,5 milliárd dollár iraki pénzt lophattak el. "Ha ez igaz, akkor ez lehet az amerikai történelem legnagyobb lopása" - tette hozzá.

A CBS siet hangsúlyozni, hogy ez a tétel nem az adófizetőktől származott, hanem a New York-i Fedben őrzött iraki pénz volt. Az összeg a Szaddám Husszein rezsimje elleni nemzetközi szankciók évei során felhalmozódott és visszatartott segélyből és iraki olajbevételekből állt össze.

Irak most visszaköveteli a pénzt, és perrel fenyegeti az amerikai kormányt, mert a rejtélyes módon eltűnt alap legutóbbi kezelője éppen Washington volt.

Bagdad nem túl jó időpontra időzítette követelését: az Egyesült Államokban heves politikai vita folyik a költségvetési megszorításokról és hitelminősítők példátlan módon a világ legnagyobb gazdaságának leminősítését fontolgatják.

Ebben a hangulatban nem meglepő, hogy Henry Waxman, az egyik kongresszusi bizottság demokrata elnöke azt mondta: nem repesnek az örömtől, hogy az adófizetők pénzéből kompenzálják Irakot. Dana Rohrabacher republikánus képviselő azzal akarja megoldani a pénzvitát, hogy bagdadi látogatásán felvetette: Irak fizesse vissza a háború költségeit Amerikának.

Az irakiak számára mindez sokkoló ötlet, hiszen bár többségük örült Szaddám Husszein bukásának, az amerikai vezetésű inváziót okolja az országban elszabadult káoszért és a több tízezer halottat követelő szektás erőszakért. A bagdadi önkormányzat éppenséggel Amerikától követel egymilliárd dolláros kártérítést.

Ami az eltűnt iraki pénzeket illeti, Stuart Bowen kongresszusi főellenőr már korábban is élesen bírálta azt a módot, ahogyan az amerikai kormány az újjáépítési pénzeket kezelte. "Több milliárd dollárt pazaroltak el" - mondta két évvel ezelőtt egy CNN-interjúban.

Ezeket a pénzeket szó szerint repülővel szállították a közel keleti országba, és becslések szerint 12 milliárd dollár jutott így Irakba. A most keresett összeg ellopását azonban a Pentagon egyelőre nem ismerte el, és Bowen a Fox Newsnak azt mondta: egyértelműen nem tudja bizonyítani, hogy a befóliázott készpénzkötegekben tárolt dollárokat tényleg ellopták-e. Tény azonban, hogy nem találják az iraki milliárdokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) megerősítette az ország ötödik, nyugat-nílusi vírusfertőzéshez köthető halálesetét, miközben az idén azonosított fertőzöttek száma 44-re emelkedett. A hatóságok hangsúlyozták, hogy járványveszély nem áll fenn, mivel a szúnyogok által terjesztett vírus emberről emberre nem terjed. A fertőzöttek 80 százalékánál nem jelentkeznek tünetek, súlyos neurológiai szövődmények az esetek mintegy 1 százalékában fordulnak elő. A vírus ellen jelenleg nem áll rendelkezésre sem vakcina, sem célzott kezelés, különösen az idősek és a legyengült immunrendszerűek vannak veszélyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×