Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye Szendrő és Szalonna között 2018. augusztus 19-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Nagy lehetőséget kapott a Tour de Hongrie

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a koronavírus-járvány miatt átalakított 2020-as World Tour-versenynaptárját – így a három nagy országúti kerékpáros-körverseny, a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana új időpontját is.

A Tour de Hongrie szervezői arról kaptak értesítést, hogy a május 20-ig megjelenő teljes naptárban kedvező őszi időpontot kaphat a kényszerűségből elhalasztott magyar viadal – közölték a szervezők.

A nemzetközi szövetség hangsúlyozta: a sportág „túlélése” érdekében létfontosságú a legnagyobb hagyományokkal bíró versenyek megrendezése, így a naptár átalakításánál elsősorban ezekre voltak tekintettel.

„A Tour de Hongrie komoly lehetőséget kapott, az UCI ugyanis arról tájékoztatta a magyar szövetséget és azon keresztül bennünket, hogy a versenyünk két kedvező őszi időpont közül választhat – mondta Eisenkrammer Károly főszervező. – Részleteket egyelőre nem szeretnénk elárulni, rövid időn belül egyeztetni fogunk a döntéshozókkal, a partnervárosainkkal, támogatóinkkal, és döntést hozunk a 2020-as Magyar Körverseny időpontjáról. A Tour de Hongrie úgy indult ennek az esztendőnek, hogy történelmi lehetőséget kapott a szintlépésre, a világ legjobb csapatai neveztek be a versenyünkre, minden idők legerősebb Magyar Körversenyét rendezhettük volna meg az idén májusban. A koronavírus-járvány mindent átírt, de láthatóan az UCI-nál is értékelik az erőfeszítéseinket, számunkra ennek elismerése ez a gesztus. Amely a kényszer szülte körülmények ellenére is jó lehetőséghez juttathatja a magyar kerékpársportot.”

Márciusban a kerékpáros idényt is fel kellett függeszteni a koronavírus-járvány miatt, így az UCI-nak a teljes versenynaptárat át kellett alakítania – áll a Magyar Távirati Iroda hírében. A szövetség döntése értelmében augusztus 1-ig továbbra sem lehet WorldTour-versenyeket rendezni, attól kezdve azonban újraindulhat az idény. Az előzetes terveknek megfelelően augusztus elsején a Strade Bianche olasz egynapos versennyel indul újra a szezon, amely november 8-án a Vueltával zárul. Ezen időszak alatt összesen huszonöt eseményt rendeznek meg, köztük tizenhét egynapos versenyt.

Legutóbb harmincnégy évvel ezelőtt történt olyan, hogy két háromhetes körverseny részben fedésben volt egymással: 1986-ban a Vuelta május 13-án ért véget, a Giro pedig május 12-én kezdődött. Az idén a Vueltát a szervezők kérésére egy héttel lerövidítették, így az október 20-án kezdődik és november 8-án zárul majd. Az eredeti tervek szerint májusban rajtoló Giro d’Italia marad háromhetes, így azonban részben fedésben lesz a Vueltával, mivel az olasz körversenyt október 3. és 25. között rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×