Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Sportolói Bizottságába beválasztott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó integet a XXXI. nyári olimpiai játékok záróünnepségén a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Új szemszögből élte át az olimpiát Gyurta Dániel

Az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dániel lesz jövőre a Budapest Európa Sportfővárosa Projekt arca. A NOB tagja szerint a programsorozat minden korosztály számára kínál lehetőségeket.

2019-ben Budapest lesz Európa Sportfővárosa. Budapest olyan programokat kínál majd, amelyeket a lakosok magukénak érezhetnek, illetve a készségeiknek, képességeiknek megfelelően azokon szabadon, ingyenesen részt is vehetnek. A fővárosiak mozgásra ösztönzése mellett az egészséges életmód tudatosítása szintén kiemelt figyelmet kap az egészéves programsorozatban.

„Azt kell megnézni, hogy mit adhat ez a rendezvény azoknak az embereknek, akiknek nincs annyi lehetőségük sportolni. Sok programot lehet elindítani, ami miatt még több embernek nyílik lehetősége a sportokat kipróbálni, és olyan közösségi sportéletet beindítani, amiben részt venni még nem mindenkinek volt lehetősége” - fejtette ki Gyurta Dániel, aki a programok arca lesz.

A NOB tagja kiemelte, hogy

a gyerekektől a nyugdíjasokig mindenkinek átfogó sportoló lehetőséget kívánnak biztosítani.

Az idén tavasszal visszavonult úszó elmondta azt is, hogy egy hónapból három hetet külföldön van sportdiplomáciai feladatai miatt. Meghatározó élmény volt számára az ifjúsági olimpia és téli olimpia, a játékok hangulatát más szemszögből is át tudta élni. Emellett részt vett a budapesti birkózó- és a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokságon is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×