2007. április 24. 16:06 Kilenc kínai halott az etiópiai olajmezőn végrehajtott vérengzésben Ismeretlen fegyveresek nyitottak tüzet egy etiópiai olajmezőn dolgozókra. Kilenc kínai olajmunkás van a 74 halálos áldozat között.
2007. április 24. 15:43 Mit lehetne átvenni az amerikai költségvetési hivataltól? Gyurcsány Ferenc kormányfő egy múlt heti konferencián vetette fel egy költségvetési hivatal létrehozásának gondolatát, amit Veres János pénzügyminiszter azzal egészített ki, hogy az Egyesült Államokban régóta sikeresen működik egy ilyen intézmény. Az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának kommunikációs igazgatója, Melissa Merson az InfoRádiónak elmondta: fontos, hogy az intézmény vezetőjét meghatározott időre nevezzék ki, és rendelkezésére bocsássanak minden adatot.
2007. április 24. 15:41 Angyal: A sportág érdeke, hogy rendeződjön Janics helyzete Megszakadt a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Janics Natasa és a sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin kapcsolata. A versenyző jelenleg egyedül készül a májusi szegedi Világkupára. Angyal Zoltán szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: bízik benne, hogy rendeződik a helyzet.
2007. április 24. 15:34 Elhunyt Madaras József színművész Elhunyt Madaras József, Kossuth-díjas színmuvész. Emlékezetes filmje volt A ménesgazda, a 80 huszár és a Kántor című televíziós sorozat.
2007. április 24. 15:27 Külsősök a Monetáris Tanácsban Nyár elejére az a furcsa helyzet áll elő, hogy az alapkamatról döntő Monetáris Tanácsban csak a jegybank elnöke és egyik alelnöke lesz az, aki a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottja, a többi tanácstag pedig külsős lesz - mondta a portfolio.hu elemzője. Simor András, a jegybank elnöke csökkenteni szeretné a testület létszámát, Gyurcsány Ferenc egyetért vele, annak ellenére, hogy az előző ciklusban éppen az MSZP-SZDSZ kormányzat nyomására bővítették a Monetáris Tanácsot.
2007. április 24. 15:19 Kinek kell a több biztosító? Az MSZP csak az egészségügyi kiegészítő biztosítások területére engedné be a magánbiztosítókat, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke szerint az SZDSZ most javasolt kompromisszumos modellje nem működne jól. A Gazdaságkutató Intézet Egészségügykutató Intézetének szakértője úgy véli: a szolgáltatók versenyét kell megteremteni, és csak másodlagos kérdés, hogy egy-vagy több biztosítóval.
2007. április 24. 15:03 A pápa fogadta a palesztin elnököt Fogadta a Vatikánban a palesztin elnököt a pápa. XVI. Benedek közölte: nagyra értékeli Mahmúd Abbász erofeszítéseit a béketárgyalások felújítására Izraellel.
2007. április 24. 15:02 Eltérítik a hajókat a delfinek útjából Elterelik a teherhajókat a Földközi-tenger nyugati részén a palackorrú delfinek vadászterületéről, hogy biztosítsák a három tucatnyi állatból álló csapat számára a nyugodt életkörülményeket.
2007. április 24. 14:33 Hatalmas fagyiskanállal ültetik át a fákat - képekkel Megkezdődött a fák átültetése a Köztársaság téren, a Népszínház utcai majdani metrómegállónál. A fákat különleges technikával ültetik át, amelyet korábban a Margitszigeten is alkalmaztak.
2007. április 24. 14:07 Széles: Az erős forint visszafogja a gazdasági növekedést Az erős forint miatt idén várhatóan csökken a Videoton árbevétele és nyeresége, valamint néhány ezer fővel kevesebbnek juthat csak munka - mondta Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke a szervezet budapesti konferenciáján.
2007. április 24. 13:43 Mi a teendő, ha levél jön az egészségbiztosítótól Csaknem egymillió olyan ember van Magyarországon, aki nem szerepel az egészségbiztosító nyilvántartásában. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs biztosítási jogviszonyuk. Az is lehet, hogy a munkaadóik nem adták le megfelelően az adataikat.
2007. április 24. 13:42 Túl olcsón adtuk a szén-dioxid kvótát? Túl olcsón értékesítette Magyarország a szén-dioxid-kvótáit, így 2012 után jelentős beruházásokra lesz szükség, hogy teljesítse az Európai Unió által előírt 20 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentését - állítja az InfoRádió által megkérdezett energia-szakértő.
2007. április 24. 13:39 Valóban létezik a Superman-film titkos anyaga A Superman-filmekből ismert kriptonitra bukkantak egy szerbiai bányában.
2007. április 24. 13:34 Bokros: Azonnali és radikális reformok nélkül menthetetlenül leszakadunk Minden területet érintő, azonnali és radikális reformok nélkül menthetetlenül leszakadunk a térség többi, gyorsan fejlődő országától - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján.
2007. április 24. 13:22 Demszky saját szomszédját nevezi ki a DBR Metró egyik vezetőjének Hat fővárosi tulajdonú cég vezetőjét váltják le május végén - jelentette be a főpolgármester.
2007. április 24. 13:03 Siralmas az egyetemisták egészségügyi ellátása Magyarországon az egyetemista korosztály egészségügyi ellátása siralmas - fogalmazott az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főosztályvezetője.
2007. április 24. 13:02 Gyurcsány: "A gyerek egyik osztálytársa zsidózik, cigányozik" "Sokszor kérdezik tőlünk, hogyan tudjuk a gyerekeknek elmondani, mi történik körülöttük. Hogyan vagyunk képesek megóvni őket attól, ami időnként egy felnőttnek is sok, nemhogy egy gyereknek. Azt szoktam rá válaszolni, hogy nagyon sok beszélgetéssel, magyarázattal" - kezdődik a miniszterelnök legfrissebb internetes naplóbejegyzése.
2007. április 24. 12:31 A Vancouver már bejutott a második fordulóba Bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának második fordulójába a Vancouver.
2007. április 24. 12:09 Gyurcsány: "Volt időszak, amikor a rendőrtől félni kellett" Közleményben köszöntötte a miniszterelnök a rendőrnap alkalmából a rendőröket. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek fogalma sincs a jogállamiságról.
2007. április 24. 12:02 Összetekeredő színes spagettik az új térképen Átrajzolták Madrid közlekedési térképét, ugyanis a metróhálózat többszöri meghosszabbítása miatti folyamatos hozzátoldások áttekinthetetlenné tették az eredetit. Az újítást a spanyol főváros lakói nem fogadták kitörő örömmel.