2007. március 3. 09:32 Amerika nem áll el a fegyvereladástól Az Egyesült Államok megerősítette, hogy Kína tiltakozása ellenére több mint 400 darab, repülőgépekről bevethető harcászati rakétát ad el Tajvannak.
2007. március 3. 09:27 Könnygázzal oszlatott a dán rendőrség A dán fővárosban könnygázzal oszlatta fel a rendőrség hajnalban a mintegy ezer tüntető fiatalt; a csütörtök óta tartó zavargások során összesen több mint 200 embert vettek őrizetbe.
2007. március 3. 09:24 Vasárnaptól megszűnik a közlekedés 14 vasúti mellékvonalon Vasárnaptól megszűnik a vasúti személyforgalom a MÁV 14 mellékvonalán; ezeken a szakaszokon ezentúl autóbuszok közlekednek majd.
2007. március 3. 09:05 Impotenciája miatt ítélték el a férjet Óriási pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt az olasz férfit, aki nem mondta el párjának a házasságuk előtt, hogy impotens.
2007. március 3. 08:44 Politológusok: az MSZP a Fidesz elhibázott lépéseiből profitál Egyetértenek az InfoRádió által megkérdezett politológusok abban, hogy a Fidesz kordonbontó akciója hozzájárult a párt népszerűségének csökkenéséhez az MSZP-vel szemben.
2007. március 3. 08:37 Meztelen felesége képei csalták le az antenna tetejére költözött férfit Felesége meztelen fotói csalogattak le egy férfit egy átjátszóantenna tetejéről. A férj nem öngyilkos akart lenni, csak a börtönt akarta megúszni.
2007. március 3. 07:57 Nézze meg, hogyan repíti kézbe a sört az új gép! Sörhajító gépet épített egy amerikai fiatal, amely egyenesen a lusta sörivó kezébe repíti a dobozt. Az találmány egyetlen veszélye, hogy ha a szomját oltani vágyó rosszul céloz, saját magát találhatja fejbe.
2007. március 3. 07:28 Újabb gyermeket kíván adoptálni a hollywoodi sztárpár Újabb, immár harmadik gyermekét kívánja örökbe fogadni az amerikai sztárpár, Angelia Joli és Brad Pitt.
2007. március 3. 06:49 A rabló ajánlott hitelt a bank ügyfeleinek Az óvatlan bűnöző éppen a rendőrség szomszédságában lévő pénzintézetet akarta kirabolni, de nem járt sikerrel, és végül még ő kezdett válaszolgatni az ügyfelek hitelkérő telefonjaira is.
2007. március 2. 22:15 Holtan találták egy orosz ellenzéki lap újságíróját Holtan találták egy ellenzéki orosz lap újságíróját, akit főszerkesztője szerint valószínűleg megöltek.
2007. március 2. 21:59 Nem lesz vasutassztrájk, megállapodtak a MÁV kórházakról Megállapodtak a MÁV-kórházak sorsáról a kormány és a Vasutasok Szakszervezetének képviselői. Az érdekképviselet elnöke elmondta: visszavonják a korábban közzétett sztrájkfelhívást.
2007. március 2. 21:07 Tornádók rombolnak Amerikában Az Egyesült Államokban legalább húsz ember halt meg az ország déli részén végigsöprő tornádókban.
2007. március 2. 20:30 Teljes holdfogyatkozás lesz Szombatról vasárnapra virradóra teljes holdfogyatkozás lesz; a jelenséget egész Európából, így Magyarországról is látni lehet, ha az időjárási viszonyok megengedik.
2007. március 2. 19:58 Eloltották a tüzet az Egis gyógyszergyárban Eloltották az Egis gyógyszergyár X. kerület Keresztúri úti telephelyén kora este keletkezett tüzet, három tűzoltó megérült. A helyszínen több robbanás is történt, veszélyes anyag nem került a levegőbe.
2007. március 2. 19:02 Alonso: a Ferrari jobb! Két héttel a Forma-1-es világbajnokság kezdete előtt Fernando Alonso elismerte, hogy a Ferrari jobb a McLarennél. Volt csapattársa, Giancarlo Fisichella szerint is a maranellóiak a legesélyesebbek, míg a Renault hiába megbízható, legfeljebb a harmadik.
2007. március 2. 18:41 Budapesten végzett a legnépszerűbb francia futballklub új tulajdonosa Új tulajdonosa van a legnépszerűbb francia futballklubnak, az előző évtizedben a Bajnokok Ligája megnyeréséig jutó Olympique Marseille-nek. A vevő civilben orvos - és a diplomáját Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte. A neve Jack Kachkar.
2007. március 2. 18:39 Crouch törött orral is szembe száll a Vörös Ördögökkel Peter Crouch-ot, a Liverpool leggólerősebb csatárát még az orrtörése sem tartja vissza: pályára akar lépni szombat délután a Manchester United ellen. A "Vörösök" hórihorgas támadója osztja a csapatkapitány, Steven Gerrard véleményét: "Itt az ideje, hogy megtörjön az átok!" A Liverpool ugyanis 2001. november 14. óta nem tudott nyerni bajnoki mérkőzésen Sir Alex Ferguson csapata ellen az Anfield Roadon.
2007. március 2. 18:33 Orvosi bravúr a várandós nőn végzett szívműtét Magyarországon első alkalommal hajtottak végre kismamán olyan szívkatéteres beavatkozást a debreceni szívcentrum orvosai, amellyel végleg megszüntették a gyógyszerrel már nem kezelhető súlyos szívritmuszavart. A beavatkozást végző Csanádi Zoltán emlékeztetett: az ilyen zavarok akut ellátását megnehezíti, ha a beteg várandós, mivel a bevált gyógyszerek a magzat szívműködésére is hatnak.
2007. március 2. 18:31 Lőszerraktár robbant fel Szlovákiában Felrobbant egy katonai üzem raktára a szlovákiai Nyitranováki mellett, ketten meghaltak.
2007. március 2. 18:21 Vizsgálják az őssejtek illegális orvosi felhasználását Ukrajnában ügyészségi vizsgálat indult a halott magzatokból nyert szövetek és őssejtek állítólagos illegális orvosi felhasználása miatt.
A DK és a Kutyapárt egyetlen hely miatt esik el hatalmas összegektől – így alakul idén a kampányfinanszírozás
Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van