2021. május 10. 21:33 Libri: Bereményi Géza és Grecsó Krisztián a díjazott A zsűri egy regényt, míg a közönség egy verseskötetet emelt ki a tíz döntős mű közül.
2021. május 9. 13:10 Kálomista Gábor: muszáj kilépni a színpadra, és újra megtölteni a nézőteret Május 15-én, az Álmomban megcsaltál című vígjátékkal nyílik meg újra a Thália Színház. A teátrum ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: nagy az érdeklődés az új bemutatóra és a többi meghirdetett előadásra is.
2021. május 8. 19:35 Gál Katalin: az Ünnepi Könyvhétnek nem állna jól a kordonozás Szeptember 2. és 5. között rendezik meg a 92. Ünnepi Könyvhetet – így döntött a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A könyvkiadók többsége szerint ősszel már adottak lesznek a körülmények a könyvvásár megrendezéséhez a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén – mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.
2021. május 8. 15:15 Hamarosan indul a licit Leonardo da Vinci rajzára Árverésre kerül júliusban Londonban Leonardo da Vinci egy medvefejet ábrázoló rajza, amelynek leütési ára új rekordot felállítva elérheti a 12 millió fontot (4,9 milliárd forint).
2021. május 8. 15:13 Eldőlt: nem megy Neymar a Barcelonába, marad Párizsban Neymar 2025-ig meghosszabbította szerződését a Paris Saint-Germainnel - jelentette be szombaton a francia futballklub.
2021. május 7. 19:00 Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze Déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá.
2021. május 6. 19:46 Eljön a Müpába a Milánói Scala – nagy dobások a Bartók Tavasz Művészeti Heteken Oxfordból egy János-passió érkezik, de jön A hűtlen feleség, egy Lajkó Félix-balett és Charlie is. Káel Csaba tárta a palettát az InfoRádió hallgatói elé.
2021. május 6. 16:51 Fábri Péter az Artisjus-életműdíjas Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.
2021. május 6. 12:18 Idén sem lesz Sziget Fesztivál A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Sziget Fesztivál - jelentették be a szervezők.
2021. május 6. 09:08 Film készül Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről Csoma Sándor Sterczer Hildáról szóló, Magasságok és mélységek munkacímű mozijának munkálatai április végén kezdődtek – közölte a Nemzeti Filmintézet.
2021. május 4. 17:42 Az idei Fezen sorsa is megpecsételődött Az elmúlt hónapok kilátástalan esélylatolgatása után úgy döntöttek, hogy a 2020-as után a 2021-es fesztivált is lemondják – közölték a szervezők.
2021. május 2. 19:30 Nyitás a szabadtéri színpadokon – kőszínházi bemutatókkal Június elején kezdődik Budapesten a szabadtéri szezon a Nagyvárosi fényekkel.
2021. május 2. 10:35 Idén is lesz kertmozi a Városmajorban A Városmajori Szabadtéri Színpad ismét megnyitja kapuit a filmművészet szerelmesei előtt.
2021. május 1. 15:44 Vasárnap este online adja a Müpa a Recirquel Non Solus című produkcióját Első alkalommal tűzik online műsorra, és európai koncerttermek is közvetítik.
2021. május 1. 09:49 Verseket játszanak be a kisföldalatti állomásain A BKV így tiszteleg a 125 éves Millenniumi Földalatti Vasút előtt.
2021. április 30. 18:41 Új részleteket közöltek a csíksomlyói búcsúról Még további egyeztetések szükségesek, de úgy néz ki, magyarországi zarándokok nem mehetnek.
2021. április 30. 13:55 Elhunyt Anne Douglas, Kirk Douglas özvegye A német származású színésznő, producer és filantróp, lánykori nevén Hannelore Marx, békésen halt meg Beverly Hills-i otthonában, 102 éves korában.
2021. április 30. 12:54 Pazar kínálatból csemegézhetünk a magyar film napja alkalmából az egész hétvégén 120 évvel ezelőtt, ezen a napon, április 30-án mutatták be az első magyar filmet.
2021. április 30. 11:41 Meghalt a magyarul is beszélő volt CIA-s kémregényszerző Jason Matthews, a Vörös veréb írója 69 évesen egy degeneratív betegség következtében hunyt el.