Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Vendégművészekkel lép színpadra a Baltazár Színház

A Baltazár Színház premierje lesz kedden este a Budapesti Kamaraszínház Tivoli játszóhelyén. A Kőválasz című előadásban neves vendégművészek is szerepelnek.

Vendégművészekkel lép színpadra a Baltazár Színház, amely kedden este fél nyolctól mutatja be a Kőválasz című darabot a Budapesti Kamaraszínház Tivoli játszóhelyén.

Elek Dóra rendező kiemelte: már régóta foglalkoztatta, miként lehet a vendégművészeket a Baltazár Színház tagjaival egy színpadon, homogén módon szerepeltetni. A Kőválasz című darabban Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Lukács Ábel és Darvas Ferenc működik közre.

A darabban egy dramaturgiai fogást láthatnak a nézők, ugyanis az előadás első része a II. világháborúban, a második az 1960-as években, a harmadik pedig a jelenben játszódik. A Baltazár Színház tagjainak jelenléte dramaturgiai jelentéssel bír, megmutatja, hogy a világháború után mennyire megváltozott a világ - fejtette ki a rendező.

Az előadás arról szól, hogy miért nem tudunk most békében boldogok lenni, és egy választ is ad erre a kérdésre - tette hozzá.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×