Infostart.hu
eur:
360.87
usd:
310.64
bux:
132411.13
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Az utolsó vacsorától a feltámadásig

A húsvéti ünnepkörből a protestánsokhoz inkább nagypéntek, azaz Jézus keresztre feszítésének napja áll közelebb, a katolikusokhoz pedig nagyszombat, húsvétvasárnap és húsvéthétfő. A zsidók ilyenkor az Egyiptomból való szabadulásra emlékeznek.

Kamarás István vallásszociológus arra mutatott rá: számos utalás van már az Ószövetségben is a megváltó eljövetelére, a leírásokból pedig Jézusra lehet ismerni, aki egyszerre Isten és ember, aki felveszi az emberi sorsot.

A keresztény ünnepkör egyik legfontosabb ünnepén, húsvétkor a hívők nemcsak Krisztus feltámadását, hanem az emberek feltámadását is ünneplik. Egyes korokban, például a középkorban ez örömünneplés volt, amikor a templomokban arra is törekedtek, hogy megnevettessék az embereket.

Az ünnep csúcsa Krisztus feltámadásának emlékezete, a keresztények azonban még hétfőn is húsvétot ünneplik. Ennek Kamarás István elmondása szerint az az oka, hogy ekkor hagyományosan tavaszköszöntő és termékenységi ünnepeket tartottak, amelyek hatással voltak a vallási ünnepre. A nagy eseményeket pedig minden vallás hosszasan, több napon át ünnepli.

Politikai konfliktusok vezettek Jézus kereszthalálához

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának újszövetségi tanszékvezetője szerint a Római Birodalom politikai konfliktusai, érdekellentétei, hatalmi megfontolásai vezettek Jézus kereszthalálához, amely hozzájárult egy világvallás létrejöttéhez.

Tarjányi Béla hozzátette: Jézus három és fél éves tevékenységét a Szanhedrin, azaz a zsidó tanács - amely a tehetős családok fejeiből, az írástudókból és a főpapi családok vezetőiből állt - saját magára nézve veszélyesnek ítélte meg. Az írástudók a törvény rigorózus betartásának semmibe vételét vetették a szemére, míg a főpapok a Rómától kapott hatalmukat féltették tőle, hiszen ha a római uralom megszűnik Júdeában, azzal ők is buktak volna.

A zsidó tanács kezdeményezésére Jézust a zsidó tanács őrző-védő testülete, a templomőrség fogta el a Getsemáné-kertben. A templomőrök a napi rendfenntartás feladatát látták el, Róma ugyanis nem akart foglalkozni ezzel. Az elfogatásánál a Jézushoz legközelebb álló három tanítvány, Péter, János és Jakab is jelen volt. Péter még ellenállást is tanúsított, amikor az egyik templomőr fülét karddal levágta, amit viszont Jézus rögtön visszaragasztott a Biblia szerint.

A római hatóság azonban már korábban kikötötte, hogy halálos ítéletet csak ő hozhat. Volt rá példa, hogy amikor a zsidók önbíráskodással megköveztek valakit, Róma azonnal megtorolta.

A templomőrök a római helytartó, Pilátus elé vitték foglyukat, aki nyílt tárgyaláson kivitette palotájának erkélyére Jézust. Erre azért volt szükség, mert Pilátus rezidenciája pogány területnek számított, emiatt a zsidók oda nem mehettek be ünnepük, a pészah előtt, mert tisztátalanná váltak volna.
A szikáriusok váltak hangadóvá

A Pilátus által vezetett tárgyaláson szóltak tanúk Jézus ellen, akik között valószínűleg megzsarolt, illetve lepénzelt emberek is voltak. A zsidó hagyományok szerint pészah ünnepén elengedhettek egy bűnöst, ám nem Jézust, hanem Barabást engedték szabadon. Utóbbi a szikáriusok nevű, a függetlenségért harcoló terrorista szervezethez tartozhatott, ők a nevüket gyilkosságokhoz használt késükről kapták. A tömegben ők váltak hangadóvá, ami annak volt köszönhető, hogy a szikáriusok komolyan gondolták az elszakadást Rómától, ellentétben Jézussal.

A zsidó tanács főpapi része azzal érvelt Pilátusnál, hogy ő is belebukhat abba, ha nem ítéli el Jézust, aki állításuk szerint meg akarta dönteni uralmát. A tanácstagok másik része azonban ekkor már tudta, hogy Jézustól - ellentétben Barabással - nem lehet várni a felszabadító mozgalom kirobbantását és Pilátus elűzését, ezért szerették volna félre tenni az útból. "Bűne" volt az is, hogy az írástudók tekintélyét is megtépázta tevékenysége.

"Mosom kezeimet"

Ekkor adta át Pilátus nevezetes kézmosása kíséretében Jézust a zsidó tanácsnak. Õ nem találta bűnösnek a Római Birodalom elleni szervezkedésben, amiért halálos ítéletet szabhatott volna ki rá, így Heródesre hárította a felelősséget. Így került a pere Heródeshez, amelyben eredetileg kizárólag Júdea római helytartója dönthetett volna. Ezután rövid úton a lázadóknak kijáró halálnemre, keresztre feszítésre ítélték Jézust.

A per nagyon gyorsan, a csütörtök éjszakai elfogatástól péntek délután három óráig lezajlott, habár precíz feljegyzés erről az esetről nem készült, így vannak szakemberek, akik ezt a gyorsaságot kétségbe vonják.

Heródesnek mindössze annyi joga lehetett volna, hogy megerősíti Pilátus ítéletét, ugyanakkor megtisztelve érezte magát, hogy bevonták az ügybe. Jézus halála a két politikai vezetőt közelebb hozta egymáshoz, rivalizálásuk ezután alábbhagyott.

A hétfő az ünnep jelentőségét növeli

A Biblia szerint harmadnapra feltámadt halottaiból Jézus, ami a pénteki kivégzés napját is beleszámítva legkorábban a szombat esti első csillag feljövetele után, a korabeli időszámítás szerinti új napon történhetett meg, ennek a napnak során bármikor. A római katolikusok húsvéti körmenetüket is azért tartják általában szombat este, mert a csillag feljövetele körüli időhöz igazítják ünneplésüket, ennek megfelelően ekkor már a húsvétvasárnapi zsolozsmát mondják.

A kereszténység ünnepköreiben húsvét jelentőségét jelzi az, hogy két napig tart. Tarjányi Béla is elmondta, hogy a húsvéthétfőnek már nincs bibliai alapja, csupán az ünnep nagyságát emeli ki. A húsvét a természet megújulásának idejére esik, ez áttételesen összekapcsolható Jézus feltámadásával is.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Hoki-vb: a sportigazgató szerint ez minden idők legerősebb magyar válogatottja, kedden jön a sorsdöntő meccs

Bár a finnek és az osztrákok ellen nem sikerült pontot szerezni a svájci elit jégkorong-vb első két meccsén, Kovács Attila szerint a magyar válogatottnak nem kell szégyenkeznie, a legfontosabb meccs pedig kedden következik Nagy-Britannia ellen. A magyar szövetség sportigazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott: öt kiemelt mérkőzés következik a magyar jégkorong jövője szempontjából, amelyeken a játékosaink szeretnék a legjobb teljesítményt kihozni magukból.
Magyar-kormány: teljesítette egy ígéretét Magyar Péter; azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar-kormány: teljesítette egy ígéretét Magyar Péter; azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. A keddi napot várhatóan újabb bejelentések határozzák meg: Magyar Péter kedd reggel újabb részleteket osztott meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemről. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×