2010. augusztus 20. 14:41 Ritkaság: Pakisztán elfogadta India segítségét Pakisztán elfogadott Indiától ötmillió dollár értékű segítséget az árvízkárok enyhítésére.
2010. augusztus 20. 14:41 Kárpátalján több helyszínen is megemlékeztek a magyar államalapításról Kárpátalján az idén több helyszínen is megemlékeztek Szent Istvánról és a magyar államalapításról. Beregszászon a város római katolikus temploma előtt álló Szent István-szobornál Gajdos István polgármester azt hangsúlyozta, hogy Kárpátalja magyarsága reményekkel tekint a magyar nemzet határok fölötti újraegyesítése elé.
2010. augusztus 20. 14:34 A rapperből nem lesz államelnök Minden valószínűség szerint nem szerepel Wyclef Jean haiti születésű amerikai rapzenész neve a Haiti elnöki posztjáért induló jelöltek listáján, amelyet hamarosan ismertetnek.
2010. augusztus 20. 13:41 Kevesebben lettek a horvát munkanélküliek Horvátországban csökkent a munkanélküliség júliusban: a statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a ráta 16,4 százalékra mérséklődött a júniusi 16,6 százalékról. Egy évvel ezelőtt 14,0 százalék volt a munkanélküliség. Júliusban 282.792-en voltak állás nélkül Horvátországban.
2010. augusztus 20. 12:59 Észa-Koreáért dobog a lelkész szíve - őrizetbe vették Õrizetbe vettek pénteken egy dél-koreai lelkészt, aki illetéktelenül tartózkodott hetven napig Észak-Koreában - közölték a dél-koreai hatóságok. A félsziget egyesítéséért küzdő Han Szang Rjolt a hadsereg által őrzött panmindzsoni átkelőnél vették őrizetbe. Panmindzsonban írták alá a két ország közötti fegyverszünetet 1953-ban.
2010. augusztus 20. 12:51 Kiadták az orosz fegyverkereskedőt - Lavrov elítélte a thaiföldi bíróságot Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken elítélte azt a thaiföldi bírósági döntést, hogy kiadjanak az Egyesült Államoknak egy orosz állampolgárt.
2010. augusztus 20. 12:47 Tucatjával pusztulnak a delfinek Több tucatnyi gömbölyűfejű delfin vetődött partra Új-Zélandon. Ötvennyolc közülük már elpusztult, az állatvédők még tizenöt példány megmentésén fáradoztak pénteken.
2010. augusztus 20. 11:19 Orosz katonák maradnak Örményországban 2044-ig Örményország pénteken biztonsági garanciákért cserébe beleegyezett abba, hogy 2044-ig működhessen orosz katonai támaszpont a területén.
2010. augusztus 20. 11:01 Eltűnt egy magyar búvár Horvátországban Egy eltűnt magyar búvárt keresnek a hatóságok Horvátországban, Zadar közelében - közölte rendőrségi forrásra hivatkozva pénteken a Vecernji List napilap online kiadása.
2010. augusztus 20. 10:23 Orosz tüzek: részlegesen feloldották a rendkívüli helyzetet Az erdő- és tőzegtüzek miatt elrendelt rendkívüli helyzetet pénteken elnöki rendelettel feloldották a moszkvai és a nyizsnyij-novgorodi területen, valamint Mordvinföldön. Országosan azonban továbbra is 11 ezer hektáron 313 erdő- és tőzegtűz pusztít.
2010. augusztus 20. 09:42 Ennyire tart India a pakisztáni terrorfenyegetéstől Indiában fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, mert számítani lehet pakisztáni területről induló terroristák támadásaira.
2010. augusztus 20. 09:38 Irán hajlandó tárgyalni az urándúsítás felfüggesztéréről Irán kész felújítani a tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal a nukleáris fűtőanyagcseréről - jelentette Mahmúd Ahmadinezsád a Jomiuri Simbun című japán lapnak adott nyilatkozatásban.
2010. augusztus 20. 07:33 Hol nyaral az Obama-család? Fotók Barack Obama elnök csütörtök délután családjával együtt megérkezett Martha's Vineyard szigetére, hogy megkezdje 10 napos szabadságát.
2010. augusztus 19. 14:53 "Több bátorságot! Túl sok idegen senkinek sem tesz jót" - Vitatott választási plakát Éles bírálatokat váltott ki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik bevándorlási témájú bécsi választási plakátja; válaszul a párt elnöke csütörtökön "iszlám pártnak" titulálta a Bécsben kormányzó szociáldemokratákat.
2010. augusztus 19. 14:20 Hatalmas szobrot állítottak Leninnek - Nézze meg a monstrumot! Leleplezték Lenint Franciaországban Churchillel és De Gualle-lal együtt: elkészültek bronzszobraik.
2010. augusztus 19. 13:45 Trükközik Észak-Korea, hogy megkerülje az embargót Észak-Korea megpróbál hozzájutni olyan anyagokhoz, amelyek szerepelnek az ENSZ és az Egyesült Államok tiltólistáján, s akár nagy hatótávolságú rakéták kilövéséhez is használhatók - közölte csütörtökön a dél-koreai sajtó.
2010. augusztus 19. 12:08 Feljelentéssel zárulhat az OMV-vezér elleni eljárás Feljelentéssel zárulhat a Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgató ellen bennfentes kereskedés gyanújával, a Mol-részvények eladásához kapcsolódóan indított eljárás - értesült a Die Presse című osztrák lap.
2010. augusztus 19. 10:35 Azonosították a fejlövéssel fenyegetőző szabadkai rendőrt Politikai ügy lett a múlt heti szabadkai incidensből: a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy érzi, a párt a sértettje az agresszív rendőri fellépésnek, mert az ő plakátjaikat ragasztgatták - közölte az Index.
2010. augusztus 19. 09:50 Fellélegezhetnek a moszkvaiak Hűvösebbre fordult végre az idő Moszkvában: bár csütörtök kora reggel még a szinte már megszokott 28 fok körüli hőmérséklet uralkodott, 8 órára már csak 23 fok volt, miközben a levegő viszonylag kitisztult.
2010. augusztus 19. 09:35 Hídon robbant a tricikli - hét halott Heten meghaltak és tizennégyen megsérültek, miután egyelőre tisztázatlan körülmények között egy hídon felrobbant egy háromkerekű jármű az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület déli részén.
21:15 Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása