INFORÁDIÓ
2021. június 19. szombat
Gyárfás

fidesz

európai néppárt

ep

orbán viktor

novák katalin

Kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

Kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

Infostart

Orbán Viktor levélben közölte a döntést Manfred Weberrel.

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója elfogadta új szabályzatát. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

A döntés után szinte azonnal bejelentette a Fidesz, hogy kilép az EP frakcióból. Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a Twitteren közölte: nem hagyhatják, hogy elhallgattassák EP-képviselőiket vagy korlátozzák őket a szavazati jogukban. A prioritás a világjárvány kezelése és emberéletek megmentése.

A miniszter közzétette Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök levelét, amelyet Manfred Webernek, a néppárti frakcióvezetőnek küldött a döntésről.

"Miközben európaiak százezrei vannak kórházban és az orvosaink életeket mentenek, csalódást keltő, hogy a Néppárt frakcióját megbénítják a belső adminisztratív ügyei, és megpróbálja elnémítani és korlátozni a demokratikusan megválasztott EP-képviselőinket" - írta a miniszterelnök, aki szerint a módosítások nyíltan ellenségesek a Fidesszel és annak szavazóival szemben. A képviselők jogának korlátozása ugyanis megfosztja a magyar választókat a demokratikus jogaiktól, ez pedig

antidemokratikus, igazságtalan és elfogadhatatlan

- írta Orbán Viktor.

„Sajnálatos és elfogadhatatlan”

A Fidesz 12 európai parlamenti képviselője kilép az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását – jelentette be Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője.

Gál Kinga és Deutsch Tamás azt közölte: sajnálatos és politikailag elfogadhatatlan, hogy egy naponta több ezer európai polgár életét követelő járvány idején, ami soha nem látott nyomás alá helyezi polgárainkat és gazdaságainkat, az EPP frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait.

A fideszes európai parlamenti képviselők hozzátették, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.

Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését, és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint, a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz.

Nyitókép: Facebook
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018