INFORÁDIÓ
2021. június 23. szerda
Zoltán

hölvényi györgy

kdnp

európai néppárt

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 17-én.

A KDNP bejelentette, marad az Európai Néppárt kötelékeiben

Infostart / MTI

A Fidesz pártszövetségese nem tart a kormányzó társsal.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját - közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.

Hölvényi György azt követően nyilatkozott, hogy az EPP EP-frakciója szerdán elfogadott alapszabály-módosítása után a Fidesz frakció közölte: 12 EP-képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.

A magyar kereszténydemokrata képviselő elmondta, a KDNP Antall József korábbi miniszterelnök és Helmut Kohl korábbi német kancellár hívására még az 1990-es évek elején csatlakozott az Európai Néppárt pártcsalád elődjéhez, a Kereszténydemokraták Európai Szövetségéhez (EUCD), tagsága azóta folyamatos. Kiemelte: az alapszabály-módosítás - ellentétben a Fidesszel - a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.

Hölvényi György feladatának nevezte, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítse

  • a vallásszabadságért,
  • az üldözött keresztényekért,
  • a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint
  • az európai fejlesztéspolitikáért

megkezdett európai parlamenti munkáját.

Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a döntést követően azt közölte, 12 képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018