eur:
389.1
usd:
362.03
bux:
68662.74
2024. május 8. szerda Mihály

Történelmi jelentőségű látogatást tesz Erdogan

Hatvanöt év után először látogat török államfő Görögországba.

Recep Tayyip Erdogan török államfő lesz az első török államfő, aki hatvanöt év elteltével Görögországba látogat - írta csütörtökön a Hürriyet török napilap internetes oldalán Hakan Cavusoglu török miniszterelnök-helyettes szavaira hivatkozva. A látogatásra "a következő napokban" kerül sor.

A két ország jelenleg három fontosabb projekten dolgozik. Az első az Izmir és Szaloniki közötti kompjáratok terve, a második az Isztambulból Szalonikibe tartó nagysebességű vasút kiépítésének ügye, a harmadik pedig a görögországi Kipoi és a törökországi Ipsala határátkelők fejlesztése.

Hakan Cavusoglu elmondta: a látogatást Törökország kezdeményezte és az a célja, hogy Ankara és Athén kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Leszögezte: Törökország jó szándékú és őszinte együttműködésre törekszik. Hozzátette ugyanakkor, hogy "sajnos Görögországban vannak olyan pártok, sajtóorgánumok, amelyek mind a török kisebbségi kérdésből, mind az Ankarához fűződő kapcsolatokból politikát csinálnak". Cavusoglu kiemelte: a görögök és a törökök szomszédok, amin nem tudnak változtatni, Görögország és Törökország vagy együttműködik és a térség két erős országává válik vagy továbbra is viszálykodik.

A török miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy november elején saját szülőföldjén, az északkelet-görögországi Nyugat-Trákiában tett hivatalos látogatást. Mint mondta, az ottani törökök elismeréssel fogadták őt, ami szerinte abból ered, hogy Erdogan gondol rájuk és maguk mellett tudják a 80 milliós Törökországot. Cavusoglu egyúttal emlékeztetett: a török kisebbség tagjai görög állampolgárok és nem szabad elfelejteniük a görög állam iránti felelősségüket.

A két ország viszonya különösen azután vált feszültté, hogy a görög igazságszolgáltatás az év elején megtagadta azoknak a török katonáknak a kiadatását, akik a tavaly július 16-i török puccskísérlet kudarcát követően menekültek helikopterrel Görögországba.

Celal Bayar akkori török köztársasági elnök 1952-ben látogatott Athénba.

Címlapról ajánljuk

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Furcsán viselkedik a forint

Furcsán viselkedik a forint

A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×