Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.54
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Meghosszabbították Rasmussen NATO-főtitkári megbízatását

Egy évvel, 2014. július 31-ig meghosszabbították Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár megbízatását - jelentette be szerdán az észak-atlanti szövetség, miután a 28 tagállam nagykövete teljes egyetértésre jutott a kérdésben.

A dán politikust 2009 áprilisában választották ki a posztra, és még az év nyarán hivatalba lépett. A megbízatás alapértelmezés szerint négy évre szól, de Rasmussen elődje, a holland Jaap de Hoop Scheffer szintén öt évig töltötte be a NATO legfőbb civil politikai vezetői tisztségét.

A most 59 éves Rasmussen vezetésével a NATO átfogó szervezeti reformokba vágott bele. Emellett a szövetség legfontosabb műveletét, az afganisztáni missziót illetően a NATO úgy döntött, hogy 2014 végéig kivonja harcoló erőit a közép-ázsiai országból, ami jelentős szervezési tevékenységet - a vezetést illetően pedig nyilvánvalóan folyamatosságot - igényel.

A mandátumhosszabbítás után tartott sajtótájékoztatón Rasmussen arról beszélt, hogy hivatali utódjának a fő figyelme Afganisztánnal kapcsolatosan immár arra fog irányulni, hogy 2015-től pontosan milyen jellegű új misszió keretében tartják fenn a NATO-jelenlétet. Az atlanti szövetség vezette nemzetközi erő, az ISAF távozása után - korábbi NATO-közlések szerint - az ország biztonságának fenntartásáról az afgán fegyveres erők gondoskodnak majd, de azok továbbra is segítséget kapnak a nyugati szövetségtől, főként a folytatódó kiképzés formájában.

A 2014 utáni afganisztáni NATO-elkötelezettség felvázolása lesz az egyik téma a tagállamok védelmi minisztereinek jövő héten Brüsszelben tartandó kétnapos tanácskozásán is. NATO-források nem hivatalos közlése szerint felmerült, hogy ebbe az új misszióba is bevonjanak a katonai szövetségen kívüli országokat - így például Ausztráliát, Finnországot, Grúziát, Svédországot, Ukrajnát és Új-Zélandot.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átfogó, szerkezeti reformra készül a kormányzat a magyar egészségügyben, mivel a rendszer hatékonysági és minőségi problémái kizárólag pluszforrások bevonásával nem orvosolhatók. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerint a jövőben bevezetik az értékalapú finanszírozást, regionális szintre emelik az ellátásszervezést, és kiemelt hangsúlyt kap a betegutak tudatos menedzselése is. A legfontosabb jogi és szervezeti alapokat még az idei év végéig, de legkésőbb 2027 elejéig megteremtik - írja a Népszabadság a Magyar Zene Házában rendezett tanácskozásról tudósítva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×