Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.77
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Millióan tüntettek Sarkozy politikája ellen

Több százezren tüntettek csütörtökön Franciaországban az elnök válságkezelő politikája ellen. A szakszervezetek egyre erősödő megosztottságából szakértők arra következtetnek: a gazdasági válság ellenére nem biztos, hogy az érdekvédők a közeli jövőben még egyszer mozgósítani tudnak ennyi embert. Ezt Nicolas Sarkozy államfő is felismerte.

A szakszervezetek szerint két és fél millió, a rendőrség szerint egymillió ember tüntetett csütörtökön Franciaországban alapvetően a kormány és az államfő politikája ellen, de a vártnál és a beígértnél kevésbé bénult meg az ország. Vidéken nemcsak a nagy, hanem a kisvárosokban is masszív volt a részvétel, Párizsban pedig a szervezők szerint mintegy 300 ezer - a rendőrség szerint 65 ezer - ember vonult fel, többnyire a francia államfő eddigi intézkedéseit bírálva.

Nicolas Sarkozy csütörtök este jelezte: februárban tárgyalásra várja az érdekvédelmi szervezetek vezetőit.

A szakszervezetek vezetői azt hangsúlyozzák, hogy a közszféra alkalmazottai mellett idén a magánszektorban dolgozók is szokatlanul nagy számban vettek részt a tiltakozó megmozdulásokon, és úgy vélik: ezek után a hatalomnak mindenképpen lépnie kell. E határozott szakszervezeti fellépés mögött azonban az elemzők inkább gyengeséget látnak.

A francia lapok - melyek túlnyomó többsége a csütörtöki sztrájkok miatt nem jelent meg pénteken - internetes kiadásaikban úgy vélik: viselkedésükkel, az általuk használt jelszavakkal a demonstrálók inkább rossz közérzetüket, aggodalmaikat fejezték ki, és nem igazán fogalmaztak meg határozott célokat, követeléseket. Ebből, valamint a szakszervezetek egyre erősödő megosztottságából arra a következtetésre jutnak, hogy a gazdasági válság ellenére nem biztos, hogy az érdekvédők a közeli jövőben még egyszer mozgósítani tudnak ennyi embert, annak ellenére, hogy vezetőik máris a mozgalom fenntartásán, folytatásán gondolkodnak.

Mindezt az elemzők szerint az elnöki palotában is világosan látták és megkönnyebbülten vették tudomásul. Nem véletlen, hogy az országos akciót követően, csütörtök este kiadott államfői közleményben Nicolas Sarkozy egyszerre mutat megértést és határozottságot. Úgy fogalmaz ugyanis, hogy "a jelenlegi válság odafigyelést és párbeszédet, emellett viszont a cselekvésre való szilárd eltökéltséget követel az állam vezetésétől". Az államfő hozzátette: februárban találkozót szervez a szakszervezetek vezetőivel, melyre azonban a munkaadói oldalt is meghívja, és amelyen a megkezdett reformok végrehajtásáról akar velük tárgyalni.

Sőt, egy kisebb provokációt is megengedett magának, külön köszönetét fejezve ki azoknak a közalkalmazottaknak, akik - mint fogalmazott: a "köztársaság törvényeit betartva" csütörtökön biztosították a minimális szolgáltatásokat, így nem állt le teljesen a tömegközlekedés. Ami Franciaországban nagy szó, hiszen korábban a szakszervezetek éppen azzal tudtak nagyot ütni a mindenkori hatalmon, hogy képesek voltak egész városokat, olykor országrészeket lebénítani. Egy tavaly elfogadott, a tömegközlekedésben a minimális szolgáltatás biztosítását előíró törvény azonban ezt a fegyvert részben kicsavarta a kezükből, és csütörtökön az utasok csodálkozva állapították meg, hogy a sztrájk napján Párizsban csaknem gond nélkül lehetett metrózni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×