Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Négy évet kapott az iszlámot kritizáló blogger

Négyéves börtönbüntetésre ítélte egy egyiptomi bíróság azt a férfit, aki az iszlám vallást és Hoszni Mubarak elnököt szidalmazta intenetes naplójában. Jogvédők szerint az ítélet egyútal üzenet a kritikus bloggerek ezreinek.

Abdul Karim Nabil Szoliman az iszlámot és a vallás egyik legfontosabb felsőoktatási intézményét, a kairói al-Azhar egyetemet kritizálta, míg Hoszni Mubarak elnököt diktátornak nevezte blogjában.

A 22 éves férfi korábban az al-Azhar diákja volt, de az intézményt a "terror egyetemének" írta le, amely meggátolja a szabad gondolatok kifejezését.

Ezen mondatai miatt kicsapták, és az intézmény nyomására vádat emeltek a blogger ellen, majd 2006 novemberében letartóztatták.

Szolimant a bíróság bűnösnek találta az iszlám szidalmazásában, lázadásra való felbujtásban és az elnök rágalmazásában, amiért összesen négy éves börtönbüntetést kapott.

Csak szavak?

A joghallgató azzal védekezett, hogy csak a véleményét kívánta kifejezni, de a vádak közül semmit sem akart végrehajtani, míg ügyvédjei az internetes véleménynyilvánítás szabályozatlanságával érveltek. Az ügyész ezzel szemben kijelentette: ha nem kap börtönbüntetést a blogger, az többeket is hasonló cselekedetre ösztönözhet, ami komoly problémákhoz vezethet.

A 22 éves férfi az első, aki ellen internetes naplóbejegyzései miatt ítéltek el. Emberi jogvédő csoportok szerint nagyon kemény ítélet született, amely egyúttal figyelmeztető üzenet a bloggerek ezreinek.

A blogger pere ellen Stockholmban, Londonban, Rómában, Párizsban és New Yorkban is tartottak tüntetést az egyiptomi konzulátus előtt. Az interneten mozgalom szerveződik Szoliman kiszabadításáért, aki már saját Wikipedia-szócikkel is büszkélkedhet.

Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×