2023. július 31. 13:01 Elhunyt egy híres magyar mestercukrász Pénteken délután, 80 éves korában elhunyt az ország legismertebb cukrászdái között számon tartott szegedi Z. Nagy Cukrászdának a tulajdonosa.
2023. július 31. 12:49 Héjja Csaba: egyetlen módon lehetne Magyarország önellátó burgonyából Csak öntözéssel és intenzív technológiák alkalmazásával érdemes Magyarországon burgonyát termeszteni, így a jelenlegi 8 ezer hektáron is meg lehet valósítani azt, hogy 2030-ra már ne szoruljunk importra - mondta az InfoRádiónak az MBH Bank Agrárelemzési központjának vezetője.
2023. július 31. 12:37 Vigyázzon, már csak pár óráig vásárolhat a szuperkötvényből! Az előző héten vált hivatalossá, hogy augusztus 1-től új konstrukciójú kötvényeket bocsátanak ki 14,75 százalékos induló kamattal és meghosszabbított, tízéves futamidővel. Érdemes tájékozódni, ugyanis az ötéves papír megszűnik. A PMÁP államkötvények a régi feltételekkel már csak július utolsó napján kaphatók.
2023. július 31. 11:26 A Mol vezére is hozzányúlna a rezsitámogatáshoz A Mol vezetője korlátozná a rezsicsökkentést. Hernádi Zsolt arról nem beszélt, hogy pontosan kiket érintene ez, de egyértelműen a gazdagabbakra célzott egy rendezvényen.
2023. július 31. 11:13 Ismét durva drágulás lesz a hazai benzinkutakon Újabb árváltozásokat jelentettek be, szerdától ismét jelentősen megemelkednek az üzemanyagárak a hazai benzinkutakon.
2023. július 31. 09:57 Új lakás? Idén: nem Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. július 31. 08:49 A bőrünket is lenyúzzák az ipari termelői árak A belföldi értékesítés árai 29,8 százalékkal nőttek. Van magyarázat.
2023. július 31. 08:31 Átalakíthatja a rezsicsökkentés szabályait a kormány Egy, a magyar kormány által az Európai Unió számára kidolgozott tervezet szerint a kormányzat – a tavaly nyárhoz hasonlóan – ismét változtathat a rezsicsökkentés szabályain.
2023. július 30. 18:28 Mindössze harmada a németnek a magyar minimálbér, de még így is előzünk A fejlett nyugat-európai országokban 1900-2000 euró a bruttó minimálbér, míg Magyarországon 619 euró az elvben legkisebb kereset. Vannak olyan európai országok, ahol nincs is ilyen kategória.
2023. július 29. 17:00 Franciaország szívesen látna kínai akkumulátorgyártókat - mondta a gazdasági miniszter Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter szombaton Pekingben további kínai befektetéseket szorgalmazott Franciaországban.
2023. július 29. 11:20 Felfoghatatlan nagyságú vagyonokat vihettek ki Magyarországról Magyarország egyrészről adóparadicsom a cégeknek, de a hazai GDP közel 5 százalékát mentették ki a legvagyonosabbak - derül ki a Tax Justice Network friss jelentéséből.
2023. július 29. 07:38 Visszakozott az MVM az átalánydíjas gázfogyasztók horrorszámláinak ügyében Az MVM külön elbírálás nélkül 12 havi részletfizetést kínál azoknak, akiknek a rezsicsökkentett sávhatár feletti többletfogyasztásukról szóló, magasabb összegű, szabályos számlák befizetése most megterhelő - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt..
2023. július 28. 17:36 Adókönnyítésről beszélt Varga Mihály az MKIK elnökével A háborús helyzet ellenére a kormány további adókönnyítést és adócsökkentést is tervez a jövő évre a kis- és középvállalkozások számára - jelentette ki Varga Mihály, miután Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével egyeztetett a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
2023. július 28. 17:12 34 ezer sertést kellett leölni Magyarország közelében Több mint 34 ezer sertést kellett leölni Szerbiában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a térségben jelen levő afrikai sertéspestisjárvány miatt, az országok illetékes minisztériumai a járvány megfékezésén dolgoznak.
2023. július 28. 16:48 Ez most a helyzet dinnyefronton, mutatjuk az akciós árakat 200 forint közelébe zuhantak a dinnyeárak az élelmiszerdiszkontokban.
2023. július 28. 08:51 A 15-64 évesek háromnegyede dolgozik Magyarországon Friss foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokkal érkezett a KSH.
2023. július 28. 06:00 Valahol le kellett nyelni a veszteséget - értékelte az árstopot a Baromfi Termék Tanács elnöke Az árstop miatt teljesen átalakult a kereslet a baromfipiacon, de a termelők bíznak abban, hogy az árplafon kivezetése után helyreállnak a piaci mechanizmusok. Mindeközben a víziszárnyas ágazatban az elmúlt másfél évben extrém magas árak alakultak ki – mondta az Inforádióban Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke.
2023. július 28. 04:05 Méregdrágák lettek az ingatlanok, és nem csak a Balatonnál Az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből kiderül: tavaly átlagosan 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlanpiacán.
2023. július 27. 22:11 Új neve lesz egy közismert magyar biztosítónak Nevet vált az Aegon, augusztustól Alfa Biztosítónak hívják majd.
2023. július 27. 21:18 Raktárban már nagyon erős Magyarország Az ország földrajzi fekvése és a kialakult közúthálózat miatt ideális hely hozzánk telepíteni európai kereskedő cégek regionális elosztóközpontjait. Húsz-ötvenezer négyzetméteres óriás raktárak ezek, amelyek tovább növelik a fővárost övező térség raktárállományát.