Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.67
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Mol felirat az olajkonszern töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Marjai János

A MOL beperelheti a szlovák kormányt

A magyar olajtársaság és szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft a nemrég bevezetett extra adó miatt fordulhat a bírósághoz.

Az ügy hátterében részben Igor Matovič volt pénzügyminiszternek a Szlovák Nemzeti Tanácsban tett magyarellenes kijelentései állhatnak - emlékeztet a euractiv.com.

A miniszter a törvénytervezet parlamenti vitájában ugyanis azzal érvelt, hogy ezzel a szlovák állam több pénzt tudnak kicsikarni a magyar tulajdonostól. Igor Matovič kimondottan a magyar tulajdonossal szembeni intézkedésként mutatta be legújabb adótervezetét. Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője erre azt nyilatkozta, hogy a két cég a keresetét a miniszter kirekesztő, nacionalista érvelésére alapozza.

A MOL és a Slovnaft annak ellenére is bíróságra akar menni, hogy időközben a pozsonyi kormány tett bizonyos engedményeket.

Az eredetileg tervezett 70 százalék helyett 55 százalékra mérsékelte a különadót,

és azt is csak a tavalyi bevétel után kellene megfizetni, bár korábban 2025-ig akarták érvényben tartani a rendelkezést.

A magyar olajcég keresetével a washingtoni választott bírsághoz fordulhat. Anton Molnár azt is elmondta, hogy precedensként tekintenek az Exxon Mobil amerikai társaság beadványára. Az amerikai olajvállalat az Európai Unió ellen indított pert arra hivatkozva, hogy az uniós hatóságok túllépték hatáskörüket, és az energiaválságra adott megoldások valójában kontraproduktívek lesznek.

"Szorosan követjük az Exxon Mobil perével kapcsolatos fejleményeket"

- közölte Anton Molnár.

A Slovnaft egyébként azt is kifogásolja a szlovák kormány adótervezetében, hogy az túlságosan is magas az Európai Unió ajánlásához képest. Brüsszel ugyanis azt javasolta, hogy az extra adó mértéke ne legyen kevesebb 33 százaléknál és ezt például Németország el is fogadta. Ausztria ugyan 40 százalékot határozott meg, de az még mindig sokkal kevesebb, mint a szlovák kabinet 55 százalékos adója.

A Slovnaft azért nehezményezi a szerinte túl magas különadót, mert termékeit Németországba és Ausztriába is exportálja, így az ottaninál nagyobb anyagi teher hátrányos helyzetbe hozhatja a versenytársakkal szemben.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×