eur:
388.85
usd:
361.41
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella
Michael OLeary, a Ryanair vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a légitársaság Belgiumból induló nyári járatairól Brüsszelben 2021. július 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Rendkívüli bejelentést tett a Ryanair-vezérigazgató Budapesten

Nem szüntetik meg a budapesti bázisukat, de a tervezett növekedés helyett járatokat törölnek, illetve ritkítanak – közölte Ryanair-vezérigazgató Michael O’Leary.

Tíz budapesti járattal tervezték bővíteni a télen a kapacitásukat, de sajnos ebből semmi nem lesz – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Michael O’Leary Ryanair-vezérigazgató. Rossz hírekről lesz szól – jelentette be előre.

A kormányzati intézkedésekkel indokolta a Ryanair friss döntését. Kifejtette, hogy a légiközlekedési szektort különadóval sújtotta a magyar kormány, pedig a légitársaságok nagy veszteségeket szenvedtek el az elmúlt két évben. Bár a kormány azzal védekezik – mondta –, hogy a különadó a földi kiszolgálókat sújtja, erre azzal felel a vezérigazgató, hogy az a rekordveszteségeket elszenvedő légiközlekedési szektorban csapódik le. Nem fogadják el ezt a kormányzati érvelést, mert azt a cégek áthárítják a légitársaságokra. Ezért emeltek a repülőjegy-áraikon.

Ezek a kormányzati intézkedések Magyarország versenyképességét csökkentik – mondta. A régióban más országok vonzóbbakká válnak ezzel – tette hozzá. Később arról is beszélt, hogy Budapest légiközlekedése egyértelműen drágább több régiós vetélytársánál, és ez hátrányosan érinti a magyar turizmust.

A döntés tehát: nem zárják be a budapesti a bázisukat, de

nyolc járatukat leállítják, hetet megritkítanak,

45 járatuk üzemel tovább – mondta Michael O’Leary. Ezzel 4,5 millió utasról 4 millió alá esik a ryanaires utasszám a következő 12 hónapban Budapesten.

Aról nem esett szó, hogy mely járatokat érintik a csökkentések.

Növekedni akartak, de profitadóra válaszként ezeket a lépéseket kellett megtenniük – fűzte hozzá a Ryanair vezérigazgatója. Megismételte korábbi kijelentését: hülye, idióta adónak tartja a kormány által a légi szektorra kivetett extraprofitadót.

(Nyitóképünkön Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a légitársaság Belgiumból induló nyári járatairól Brüsszelben 2021. július 1-jén.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×