2010. augusztus 18. 15:40 Fehérborok és rozék az augusztus 25-i Borszerda középpontjában Augusztus 25-én rendezik meg az idei második Borszerdát, amely ezúttal a könnyű fehérborokra és a nyár slágerének számító rozékra épül.
2010. augusztus 18. 13:31 Vizsgálják a halálos balesetet szenvedő rendőr motorjának műszaki állapotát A hétfőn halálos baleset szenvedő rendőr motorjának műszaki állapotát is vizsgálják, mivel az elsődleges adatok alapján a baleset kialakulásában műszaki hiba is közrejátszhatott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)
2010. augusztus 18. 11:57 Buszsofőrt bántalmaztak Somogyban Bántalmazott egy buszsofőrt két férfi a Somogy megyei Zselicszentpálon; a kaposvári rendőrkapitányság őrizetbe vette az elkövetőket és nyomozást rendelt el ellenük - közölte Koncz Katalin rendőrségi szóvivő.
2010. augusztus 18. 11:56 A műanyag flakonos borok fogyasztása nőtt, az üveges boroké csökkent Az olcsóbb műanyag palackos, illetve kannás borokból több, míg az üveges borokból kevesebb fogyott tavaly Magyarországon - derül ki a GfK Hungária felméréséből. Az adatok szerint 2009-ben minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben adták el.
2010. augusztus 18. 11:09 Megduplázódott a belvízzel borított földterületek nagysága a Tiszántúlon Egy nap alatt megduplázódott a belvízzel borított földterületek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén - közölte a szervezet vezetője.
2010. augusztus 18. 10:59 Magára robbantotta lakását egy férfi Miskolcon Magára robbantotta a lakását egy férfi kedd este Miskolcon; büntetőeljárást indítottak ellene
2010. augusztus 18. 09:56 Lapértesülés: kopott gumikkal küldték szolgálatba a rendőrmotorost, aki később Tatánál meghalt A hétfőn meghalt tatai rendőr a baleset előtt jelentette elöljárójának, hogy motorkerékpárjának állapota és a kopott gumik miatt a parancs ellenére nem tud elmenni Budapestre; a következő utasításban Tatabányára vezényelték, azonban a felhőszakadásban a járművel megcsúszott és a helyszínen életét vesztette - írta szerdai számában a 24 Óra.
2010. augusztus 18. 09:53 Kamion gázolt el egy motorost a 85-ös úton Motorost gázolt el egy kamion a 85-ös úton reggel - közölte a rendőrség.
2010. augusztus 18. 08:00 Milyen idő lesz a nemzeti ünnepen? Az elmúlt napok viharai után ezen a héten már nem kell számítani forgószelekre és jégesőre sem. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napsütés lesz a jellemző. Augusztus 20-án, majd a hétvégén is jó idő lesz, eső sem várható.
2010. augusztus 17. 13:23 Rengett a föld Borsodban és Baranyában yenge földrengések voltak Baranyában és Borsodban kedd reggel, károkról egyelőre nem érkezett jelentés - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma
2010. augusztus 17. 11:47 Pucolják a Szigetet Megkezdte a takarítást a Sziget fesztivál helyszínén kedd reggel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. - közölte Horti Zsófia, a cég szóvivője.
2010. augusztus 17. 10:04 Több helyen áll meg Budapest és Miskolc között az InterCity A torlódások elkerülése érdekében a Budapest és Miskolc között járó InterCity vonatok Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ugyanakkor a Füzesabony és Miskolc között járó személyvonatok nem közlekednek - közölte a vasúttársaság
2010. augusztus 17. 09:43 Ötvenöt településen okozott kárt a zivatar Borsod-Abaúj-Zemplénben Kétszázszor vonultak ki viharkárokhoz a tűzoltók kedd reggelig Borsod-Abaúj-Zemplénben, a megyében 55 településen okozott kárt a hétfő esti zivatar - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese
2010. augusztus 17. 09:41 Holttestet találtak az Óbudai-szigetnél a Dunában Holttestet találtak kedden a Dunában a főváros III. kerületében, az Óbudai-szigetnél - közölte a rendőrség.
2010. augusztus 17. 09:39 Csaknem 150 helyre vonultak ki a tűzoltók Hajdú-Biharban Csaknem 150 helyre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Hajdú-Biharban a hétfő esti vihar után, amely a legtöbb kárt Szerep településen okozta - közölte a térségi katasztrófavédelmi ügyeletes.
2010. augusztus 17. 07:09 Rendőrautó és autóbusz ütközött össze Szegeden Egy autóbusz és egy fogvatartottat szállító rendőrautó ütközött össze hétfőn késő este Szegeden; a balesetben ketten sérültek meg könnyebben - közölte kedd reggel a rendőrség.
2010. augusztus 17. 06:31 Továbbra is jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Miskolc vasútvonalon Továbbra is jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Miskolc vasútvonalon, ahol a tegnapi vihar több helyen leszakította a felső vezetéket.
2010. augusztus 17. 06:25 Viharok verték végig az országot az elmúlt napokban - képek és videók Az ország több területén nagy károkat okozó hétvégi heves viharok után hétfő délután újabb zivatarvonal érte el először a dunántúli megyéket, majd kelet felé haladva átvonulva az országon heves zivatarokat, felhőszakadásokat, jégesőt, kisebb tornádókat is okozott.
2010. augusztus 16. 19:09 Viselne Ön méhszakállat? Csak az igazán bátrak - őrültek? - próbálkoznak meg azzal, amivel a kanadai "méhszakáll" verseny résztvevői.
2010. augusztus 16. 07:35 Minek örül a skót királyi zoológia társaság hódokkal foglalkozó szakembere? Megszülettek az első hódkölykök Nagy-Britanniában egy évvel azután, hogy az állatot tavaly visszatelepítették a szigetországban.