2016. július 29. 21:31 Örülhetnek a Főnök rajongói Bruce Springsteen 1960-as és a korai 1970-es évekből származó, eddig kiadatlan számai is felkerültek a zenész szeptemberben megjelenő memoárkötetének kísérőlemezére.
2016. július 21. 07:08 Ez lesz a Művészetek Völgyében Péntektől tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak.
2016. július 20. 10:51 Ma este emlékeznek Somló Tamásra Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 6 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.
2016. július 7. 22:22 Megúszta a csődöt 50 Cent Egy bíróság is áldását adta a hitelezőkkel kialkudott egyezségre és így elkerülte a teljes anyagi összeomlást 50 Cent amerikai rapper, akit egy szexbotrány és füstbe ment üzleti tervei taszítottak válságba.
2016. július 7. 10:39 Budapesten is lesz Babel Sound Július 19. és 26. között Budapesten is koncertekkel jelentkezik a balatonboglári Babel Sound fesztivál. A fővárosi Ellátóházban nyolc nap alatt klezmer punk, balkáni pop, afrikai bennszülött dzsessz, indiai bossa nova és spanyol flamenco zenékre is bulizhatnak az érdeklődők.
2016. július 7. 04:33 Jön Toto Cutugno! Toto Cutugno olasz énekes, többek között a Lasciate Mi Cantare című dal előadója ad koncertet október 15-én a budapesti Tüskecsarnokban.
2016. június 30. 13:03 Már csak napijegy van a Szigetre Elképzelhető, hogy az idei Sziget fesztiválon ismét látogatórekordot döntenek, miután csaknem másfél hónappal a kezdés előtt valamennyi bérlet elkelt a rendezvényre. Június 30-tól már csak napijegyet lehet kapni.
2016. június 30. 11:51 Megújult a párizsi opera híres "fényöve" Több évig tartó adománygyűjtés és az azt követő restaurálási munkák révén megújult a párizsi operaház híres "fényöve".
2016. június 30. 05:05 Da Vinci hangszere is megszólal Székesfehérváron A Leonardo da Vinci ötlete nyomán készült egyedülálló hangszer, a viola organista is megszólal Székesfehérvár nyáresti templomi koncertsorozatán, a Harmonia Albensisen.
2016. június 29. 10:55 Elhunyt Elvis Presley első gitárosa Elhunyt 84 évesen Scotty Moore, aki úttörő rockgitárjátékával nagyban hozzájárult Elvis Presley forradalmi zenei stílusának megformálásához és jelentős hatással volt egy egész zenei generációra, köztük Keith Richardsra, Jimmy Page-re és Bruce Springsteenre.
2016. június 28. 15:59 Megkezdődött a VOLT fesztivál Sopronban A nulladik nappal elkezdődött a 24. Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, amelyre mintegy százötvenezer embert várnak július 2-ig.
2016. június 23. 07:21 Minden álmomban: koncert a Cseh Tamás Archívumban Cseh Tamás és a Kex együttes dalai is felcsendülnek szombaton a Cseh Tamás Archívumban. A koncerten Másik János és zenésztársai, Takano Kaori, Szőke Szabolcs és Szalai Péter lépnek fel.
2016. június 22. 10:19 Elhunyt a Grammy-életműdíjas trombitás Elhunyt 74 évesen Wayne Jackson, a Memphis Horns-duó tagja, Grammy-életműdíjas trombitás.
2016. június 21. 06:47 Muzsikál az erdő a Mátrában Klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták és ismeretterjesztő előadások is várják az érdeklődőket a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napokon július 2. és 10. között a Mátra lábától a Kékestetőig.
2016. június 19. 07:58 Drogellenes világnapi koncert lesz a Városmajorban Koncertet rendeznek a drogellenes világnap alkalmából június 26-án vasárnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A fellépők között lesz Snétberger Ferenc, Szirtes Edina Mókus, Jammal, Szőke Nikoletta, Boggie, az InFusion Trio, a WindSingers és a Kállay Saunders Band.
2016. június 18. 21:54 Bonnie Tyler Debrecenben Soha nem járt még Debrecenben, de nagy várakozásokkal, és "csodálatos úton" érkezett a városba - mondta Bonnie Tyler, a neves brit rock énekesnő.
2016. június 17. 15:31 A legmagyarabb nap a labdarúgó Európa-bajnokságon Zenei és táncművészeti előadásokat, valamint gasztronómiai programot is felölelő Magyar nappal indul az Európa-bajnokságon részt vevő országok kulturális bemutatkozása a párizsi Városháza előtti téren - közölte a Balassi Intézet az MTI-vel pénteken.
2016. június 17. 09:44 Koncert közben összeesett Meat Loaf Összeesett a színpadon Meat Loaf amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén csütörtök este.
2016. június 6. 11:58 Kottapapírral alszik a világhírű filmzeneszerző Morricone 60 címmel októberben válogatás jelenik meg Ennio Morricone filmzeneszerző elmúlt hatvan évben komponált műveiből. Még ma is kottapapírt készít az éjjeli szekrényére, hogy ha eszébe jutna egy dallam, le tudja jegyezni - mondta el a 87 éves olasz zeneszerző egy interjúban.
2016. június 1. 12:25 Világsztárok debütálnak Veszprémben A VeszprémFest fellépői közül négy sztár, Diego el Cigala, Gregory Porter, Lisa Stansfield és Jamie Cullum először koncertezik Magyarországon. A fesztivál idén ötnapos lesz, a záróest július 17-én a Thievery Corporationé a Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként.