2017. február 2. 16:51 Nem tudott leállni a csaló, most 18 millió után kapták el Előzetes letartóztatásba került csütörtökön egy pécsi nő, aki a gyanú szerint több embernek 18 millió forintot meghaladó kárt okozott.
2017. január 31. 12:48 Ezek a budapesti olimpiai helyszínek A Puskás Ferenc Stadion lenne a kiemelt helyszíne a 2024-es budapesti olimpiai játékoknak - derül ki a pályázat végleges helyszíneit tartalmazó anyagból, amelyet a Fővárosi Közgyűlés elfogadott.
2017. január 18. 12:53 Egyre népszerűbb az olimpiai pályázat A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által 2016 decemberében elvégzett országos közvélemény-kutatás eredményeiből.
2017. január 12. 20:38 Álommeló Ausztriában - Most lehet pályázni Pályázatot hirdettek egy megüresedett remeteállás betöltésére Ausztriában.
2017. január 11. 05:41 Legyen a Colosseum igazgatója! Az olasz kulturális tárca a római Colosseum vezetésére igazgatót keres, aki a Palatinus-dombbal, a császári palotákkal és Néró császár aranypalotájával, a Domus Aureával közös nagy régészeti parkot hoz létre.
2017. január 4. 10:47 Milliárdos támogatás a független művészeknek Kiírták a pályázatokat a független színházi és táncművészeti alkotók számára.
2016. december 20. 07:44 Adj nevet a bornak! Nyolc budapesti borbár, egy szekszárdi pince, egy borkereskedés és egy bormédium összefogásából születik az a kékfrankos bor, amellyel a kezdeményezés résztvevői a Kárpát-medence egyik legfontosabb szőlőfajtájára szeretnék felhívni a figyelmet.
2016. december 16. 12:36 Storcznak rosszul esett, hogy nem kapott bizalmat Storcz Botond teljesnek érzi az elmúlt nyolc évet, amelyet a kajak-kenu válogatott élén töltött.
2016. december 13. 13:36 Ilyen lenne a budapesti olimpiai park - képek Bemutatták Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatában szereplő olimpiai park helyszíncsoport és az atlétikai stadion látványtervét.
2016. december 13. 11:29 Ők segítik az olimpiai pályázatot Bemutatták Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának sportolói bizottságát, amelynek elnöke Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó.
2016. december 8. 10:02 Budapest továbbjutott! A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, és úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.
2016. december 7. 17:12 Ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum Elkészültek a funkcionálisan letisztult tervek a Ligetben épülő új Néprajzi Múzeumról. Az intézmény főigazgatója egy háttérbeszélgetésen ismertette a négy szintes épületek tereit, és azok hasznosítását. Kemecsi Lajos elmondta: remek ütemben haladnak a tervezéssel, hiszen a teljes kiviteli tervet csak 2017 végére kell elkészíteni.
2016. december 2. 20:18 Ekkora összegből rendeznének olimpiát A 2024-es olimpiáért Budapesttel is versenyző Los Angeles 5,3 milliárd dolláros (1564 milliárd forint) költségvetéssel számol, s úgy készül, hogy egyetlen állandó stadiont sem kell felépítenie a játékok megrendezéséhez.
2016. november 30. 21:50 Velük költ el az állam 25 milliárd forintot Szerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a nyertes ajánlattevőkkel, miután az állami cégek kommunikációs kampányaira szóló tender eredményesen zárult - tájékoztatott a hivatal. A keretösszeg az előző tenderkiíráshoz hasonlóan nettó 25 milliárd forint lesz.
2016. november 24. 15:17 Olimpiai festést kapott két repülőgép Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatát népszerűsítő festést kapott két repülőgép, amelyek közül egyet a Liszt Ferenc repülőtéren mutattak be csütörtökön.
2016. november 24. 14:58 Idén még ezer milliárd forintnyi uniós pályázatot írnak ki Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövő márciusra pedig a teljes pályázati forrást hozzáférhetővé kívánják tenni, és 2017-ben lekötni a teljes "kasszát" - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az EU fejlesztési források felhasználásáról rendezett konferencián.
2016. november 17. 17:25 Pályázat útján választják ki Benedek utódját Pályázatot ír ki a Magyar Vízilabda Szövetség a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára – döntött az elnökség csütörtöki ülésén.
2016. november 14. 09:01 Bemutatkozik a magyar olimpiai pályázat Dohában Húszperces előadással és filmvetítéssel mutatkozik be Budapest 2024-es olimpiai pályázata kedden, Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén.
2016. november 11. 11:57 Így képzelnék el a Gellérthegyet Tizennégy pályázó részesült elismerésben a csütörtökön lezárult Gellérthegy ötletpályázaton, melynek eredményét online hozta nyilvánosságra Miniszterelnökség.
2016. november 10. 05:44 Grafikai pályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság A reformáció 2017-es emlékéve alkalmából digitális grafikai pályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság. A Reformáció - Kortárs szemmel pályázaton 18 és 30 év közötti, Magyarország vagy a Kárpát-medence területén művészeti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók vehetnek részt.