INFORÁDIÓ 
2020. június 3. szerda
Klotild

koncert

2016.11.06. 08:08

Érdekes tárlatok, remek konertek a Klebelsberg Kuno-héten

Idén is megrendezik a Klebelsberg Kuno Hét elnevezésű programsorozatot, amelyen november 9. és 16. között tárlatokkal, koncertekkel, gálaműsorral és színházi előadással várják a közönséget a Klebelsberg Kultúrkúriában.
2016.11.04. 21:50

Sting nyitja újra a Bataclant

Sting koncertjével nyílik újra november 12-én a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket - jelentette be a Lagardere Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.
2016.11.03. 15:10

Japán után Kínába mennek a Nemzeti Filharmonikusok

Szerda este Oszakában fejeződött be a Nemzeti Filharmonikusok Japán koncertturnéja. Október 22-én indultak, és összesen nyolc hangversenyt adtak Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével Japán leghíresebb, legnagyobb hangversenytermeiben.
2016.10.19. 05:15

Tripláznak az Amorf Ördögök

Egy év szünet után ismét tripla koncertet ad az Amorf Ördögök az újbudai A38 hajón november 10-től 12-ig. A 2007-ben megszűnt, modern sanzonokat játszó zenekar legsikeresebb lemezét, a tizenhat évvel ezelőtti Betyár a Holdont és más népszerű számait adja elő.
2016.10.18. 08:08

Budapestre jön Mireille Mathieu

Mireille Mathieu világhírű francia sanzonénekesnő 2017. március 17-én együttese kíséretében koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában.
2016.10.18. 07:53

Mégis ad néhány koncertet Phil Collins

Phil Collins hétszeres Grammy-díjas zenész, énekes és dalszerző jövő júniusban kezdi meg Londont, Párizst és Kölnt érintő visszatérő turnéját.
2016.10.17. 18:44

A FIFA nem engedi a koncerteket a stadionokban

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn elfogadott új szabályozása értelmében megtiltja koncertek rendezését a világbajnoki stadionokban az eseményt megelőző két hónapban.
2016.10.17. 16:06

Lemondja koncertjeit Kocsis Zoltán

Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ).
2016.10.16. 06:06

Egykori csodagyerekek zenélnek a Müpában

Két egykori csodagyerek, ma már a dzsessz sztárzongoristája lép fel a jövő hét végén a CAFe Budapesten. A japán Hiromi triójával október 21-én, az amerikai Cory Henry két nappal később Fun Apostles elnevezésű formációjával játszik a Müpában.
2016.10.07. 05:23

Ma nyílik a régió legnagyobb zenei kiállítása

Pénteken kezdődik a Budapest Music Expo, Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei kiállítása. A rendezvénynek idén először a Hungexpo ad helyet, ahol a több tízezer kipróbálható hangszer, háromszáz zenei esemény és más érdekességek várják a látogatókat.
2016.09.29. 13:34

Ákos: dupla DVD-n a tavalyi Aréna-koncertek

Veletek vagyunk címmel Ákos DVD-n örökítette meg tavaly decemberi dupla teltházas Aréna-koncertjét. A népszerű előadó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jövőre nem fog koncertezni.
2016.09.21. 19:09

Rendőrségi ügy lett a Beatrice kolozsvári koncertjéből

A román rendőrség megállapította, hogy nem történt törvénysértés Nagy Feró és a Beatrice augusztusi kolozsvári koncertjén, és beszüntette a vizsgálatot az ügyben. Erről a Kolozs megyei rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta szerdán a Mediafax hírügynökséget.
2016.09.18. 08:39

Kapuzárási Piknik lesz a Budapest Parkban

Kapuzárási Piknik címmel ötnapos nyárbúcsúztató fesztivált tartanak a Budapest Parkban szeptember 21-től 25-ig. A fellépők között lesz a Péterfy Bori és a Love Band, a Brains, a Vad Fruttik, a Punnany Massif és a brit Example.
2016.09.07. 22:50

Karel Gott visszatér

Karel Gott október 10-én visszatér a színpadra és egy év szünet után újra koncertet tart Prágában - közölte Aneta Stolzová, a magyarok körében is népszerű énekes szóvivője.
2016.09.07. 05:20

Idén is zenétől lesz hangos a villamos

Tizenhat zenész és zenekar, köztük a Villon Trió, Kardos-Horváth János és a Real Trill All Stars is fellép szombaton a fővárosi 4-es villamos vonalán közlekedő Dallamos Villamoson.
2016.09.06. 05:46

Ez várható a Müpa új évadában

Anna Netrebko szoprán, Yusif Eyvazov tenor, Michel Legrand Oscar-díjas zeneszerző, Lang Lang kínai zongoraművész és Estrella Morente flamencoénekes is fellép a Müpa 2016/17-os évadában.
2016.09.02. 11:40

Red Hot Chili Peppers - magyar gyökerekkel

Húsz év után lépett fel Budapesten a Los Angeles-i Red Hot Chili Peppers, amely a csütörtöki Aréna-fellépés után pénteken duplázik a fővárosban. Flea, a basszusgitáros az MTI-nek adott exkluzív interjúban elmondta, hogy a RHCP nem puhult el, és beszélt a csapat belső összetartásáról, a méhészetről és magyar gyökereiről is.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018