INFORÁDIÓ 
2020. július 6. hétfő
Csaba

görögország

2018.08.01. 05:20

Ebből még baj lehet, aggódik az IMF

Görögország tavaly szerény növekedéssel kilábalt a recesszióból, de továbbra is jelentős kockázatok fenyegetik a gazdaságot, köztük a hosszú lejáratú adósságállomány nagysága - erre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatósága szokásos éves országjelentésében, amelyet keddet hozott nyilvánosságra.
2018.07.27. 20:28

A görög kormányfő vállalja a felelősséget a tragédiáért

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök bejelentette: vállalja a politikai felelősséget a Görögországot sújtó súlyos erdőtüzekért, amelyek a legfrissebb adatok szerint 87 ember életét követelték eddig. A kormányfő hasonló felelősségvállalásra szólította fel a kormányt is.
2018.07.27. 17:17

Több helyen lángol az európai kontinens

Újabb tüzek lángoltak fel Görögországban, érkeztek jelentések Németországból és Belgiumból is. Itthon is folyamatosan riasztják a tűzoltókat szabadtéri tüzekhez. Két megyében tűzgyújtási tilalmat is elrendeltek.
2018.07.27. 16:29

Extra utasbiztosítások a görög erdőtüzek apropóján

A Görögországba készülő turistáknak nem kell extra utasbiztosítást kötniük az erdőtüzek miatt, sok más esetben azonban vagy feláras az utasbiztosítás, vagy nem is lehetséges kötni - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
2018.07.26. 21:51

Gyújtogatás okozhatta a görög tűzvészt

Erre utaló nyomokat találtak a katasztrófa okait vizsgáló szakértők. Közben 83-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, több tucatnyi embert még keresnek.
2018.07.25. 15:50

Tovább pusztít az erdőtűz Görögországban, több embert eltűntként tartanak nyilván

Nyolcvanra emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, számos embert még eltűntként tartanak nyilván - közölte a görög tűzoltóság. A helyi hatóságok elmondták, hogy a Geraneia hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését. A magyar Konzuli Szolgálat folyamatosan frissülő információkkal segít.
2018.07.22. 18:38

Hőguta fenyegeti a turistákat

Egyes helyeken negyven fok fölé emelkedett vasárnap a hőmérő higanyszála Görögországban, a hőhullám miatt - a turisták egészségének megőrzése érdekében - már kora délután bezárt Athénban az Akropolisz.
2018.06.17. 21:25

Tóth Bertalan lett az MSZP elnöke - a nap hírei

Jövő héten szavaz az alaptörvény módosításáról és az úgynevezett Stop Soros csomagról az Országgyűlés. Megválasztotta Tóth Bertalant az MSZP elnökének az ellenzéki párt tisztújító kongresszusa. A végrehajtások felfüggesztését sürgeti az LMP a devizalapú hitelszerződések esetében. A nap legfontosabb hírei június 17-én.
2018.06.17. 11:48

Megegyeztek a görög-macedón névvita rendezéséről

Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta vasárnap a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaságot Észak-Macedóniára nevezik át.
2018.06.13. 19:54

A macedón államfő nem akarja aláírni az ország nevének megváltoztatásáról szóló egyezményt

Elfogadhatatlannak és kártékonynak tartja, nem támogatja, ezért nem fogja aláírni a Macedónia nevének - Észak-Macedóniára történő - megváltoztatására vonatkozó egyezményt Gjorge Ivanov macedón államfő, aki ezt maga jelezte szerdán a nyilvánosság előtt. Eközben Görögországban az Új Demokrácia jobbközép ellenzéki párt szerdán jelezte, hogy bizalmatlansági indítványt tervez benyújtani a görög kormányfővel szemben a megállapodás miatt.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018