Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.4
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ)

Hatalmas bukta lett a kriptós ajánlatból

Több európai ország közreműködésével hat embert állítottak elő, akik piramisjáték szervezése során, több mint ezer sértett megkárosításával legkevesebb 113 millió eurót (mintegy 45,2 milliárd forint) csaltak el Európa-szerte - tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust szerdán.

A hágai közlemény szerint a szervezett bűnözői csoport tagjai befektetési lehetőséget kínáltak kriptovaluta váltására és bányászatára alkalmas számítógépek lízingelésére, valamint internetes felhőszolgáltatások szervertárhelyének bérlésére. A gyanúsítottak 70 százalékos hozamot ígértek azoknak, akik csatlakoznak a rendszerhez.

Mivel az ígért befektetési program, valamint a berendezések és a felhőszolgáltatás nem létezett, a gyanúsítottak piramisjátékot hoztak létre, ahol a korábbi befektetők bevételének nagy része az újonnan beszervezett befektetőktől származott. Az összegyűlt összeget nem az ígért beruházásokra, hanem főként a gyanúsítottak megélhetési költségeire fordították.

A program során a gyanúsítottak több ezer szerződést kötöttek, amelyek bevétele elérte a 113 millió eurót.

Németország, Svájc, Ausztria, Csehország, Litvánia és Liechtenstein illetékes hatóságai a június 11-én tartott akciónapon, több mint 280 rendőr bevonásával 29 házkutatást tartottak, melyek során bizonyítékokat foglaltak le és bankszámlákat fagyasztottak be - tájékoztatott az Eurojust.

Az Európai Unió szintén hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol arról tájékoztatott szerdán, hogy az olasz hatóságok bankjegynyomdát számoltak fel a dél-olaszországi Leccében, egy pénzhamisítót előállítottak.

A június 10-én tartott akció alkalmával 100 ezer euró (mintegy 40 millió forint) értékű hamis bankjegyet és több mint 10 ezer (mintegy 4 millió forint) euró értékben kriptovalutát foglaltak le. Az akciót nagy mennyiségű hamis bankjegy vásárlóinak letartóztatása előzte meg Olaszországban és Franciaországban - tájékoztattak.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×